Képviselőházi napló, 1869. XVI. kötet • 1871. ápril 5–május 31.

Ülésnapok - 1869-342

342. országos ülés május 13 1871. 231 képviselő urnák joga nincs. (Hoffman Pál kőzhessél .'-.Nem rendre utasítás, visszautasítás!) éber sándor: Engedje meg a t. ház, legelőször is , hogy egy állításra, mely tegnap több oldalról ismételtetett, néhány ténynyel feleljek. Ezen állítás az volt, hogy azon fölhatalmazás, melyet a központi bizottság ajánl a minisztérium részére: hallatlan egy alkotmányos ország történetében rendes viszonyok közt. Méltóztassék a két példát, melyet bátor leszek felhozni, meghallgatni. Az egyik épen húsvét előtt történt Angliában, melyet ugy hiszem alkotmányos országnak elismerünk. Ott t. i. elég erős és hosszas vita után a közvádlók intézménye behozatott Angliára nézve, mert Skótiában és Irlandban már be volt hozva, és a minisztérium felhatalmaztatott illetőleg az Attorney General, ki a minisztérium ügyvédje, felirataim áztatott arra, hogy ezen köz vádi óknak mind számát mind székhelyeit kijelölje. Természetesen a közvádló állása nem az, mint egy törvényszéké. Legyen szabad tehát egy más példára hivatkoznom, ugyanazon megyei bíróságokra, melyeket t. barátom Simonyi Ernő, említett, a Country court-okra. Azok 1846ban hozattak be. Nagy volt a vita a házban ismét, mert egészen uj rendszer , mely addig az angol törvénykezésben nem ismertetett. De midőn annak kiviteléről volt szó, a törvény egyenesen felhatalmazta a minisztériumot, illetőleg a Privy Couneil-t, hogy az egész országot, t. i. Angliát 60 kerületre oszsza fel — Londont kivéve, — és ezen kerületeket ugy oszthatta fel, hogy minden tekintet nélkül legyen városokra vagy községekre. ügy hiszem , minthogy ezen Country eourt-ok most ugyanazon állásban vannak polgári perekre vonatkozólag, mint a mi első íolyamodásu bíróságaink leendenek: ez oly példa alkotmányos országból, melyre ugy hiszem, mint praecedensre hivatkozhatunk. Ezeket megjegyezve: engedje meg a t. ház, hogy én is a fen forgó kérdésben nézetemet kifejezhessem. Fölteszem, hogy nincs senki a házban, ki önmagával tisztába ne ügyekezett volna jönni az iránt, hogy mily törvénykezési rendszer lenne legkivánatosb hazánkra nézve, és mily módon lehetne azt elérni. Előttem is lebeg egy ily törvénykezési szervezet, mely, megengedem, hogy még nálunk sokáig nem létesíthető, de mely hiszem, méltó arra, hogy feléje törekedjünk, és mely felé véleményem szerint sükeresen is törekedhetünk, hogy ha előnyeiről meggyőződtünk és erősen akarunk. E törvénykezési rendszer nem a bírák menynyiségében, hanem minőségében keresi a jó igazságszolgáltatás biztosítékát. Azért is az egyes bíróságokra fekteti mindenütt a súlyt és a társas bíróságokat még fellebbezési esetekben is csakis kivételképen a legbonyolodottabb jogi kérdésben alkalmazza. E szervezet tehát aránylag igen csekély számú bírákkal beéri, és éppen annál fogva azokat jobban díjazza, mint bármely más hivatalnokot az államban és oly kivételes magasztos állásba helyezi, hogy annak elérése az ország legnagyobb capacitásainak méltó ambitióját képezi. Félretéve minden hierarchiai eszmét: a versenyzést folytonosan nyitva tartja, minden képesség számára ugy, hogy kiválogathatja belőlük azokat, kik hosszas nyilvános müködésökben kimutatták képességűket ugy, hogy már előbb is nyilvános személyiségekké váltak, és ugy szólván kiszemeltettek előre a birói állásokra. Ezen csekély számú, de válogatott birói kar ott áll mint a törvény őre, és mögötte áU támogatva azt az esküdtszék, t. i. a közvélemény, mely fenntartja egyszersmind azon érintkezést, mely szükséges hogy létezzék az élet és az irott törvény közt, nehogy az első az utóbbit túlszárnyalja, vagy az utóbbi maga megcsontosodjék. Az ilynemű törvénykezési rendszer véleményem szerint az egyedül méltó egy alkotmányos nemzethez, mely önmaga hozza törvényeit ós önmaga ellenőrzi azok szigorú végrehajtását. Nem is kétkedhetik senki egy üy rendszernek felsőbbségén, ki azt, mint én, tulajdon szemeimmel láttam egész egyszerű nagyságában Angliában. Hányszor voltam tanuja azon lelkiismeretes és beható vizsgálatoknak, melyek még a legkótesebb és bonyolódottabb esetekben is ugy kiderítették az igazságot, hogy még mielőtt az Ítélet hozatott volna; mindenki tisztában volt az iránt, hogy az csakis ugy lehetett. Hányszor bámultam én azon éles és semmi körülmények közt, még a legmeghatóbb esetek által sem zavart ítélő tehetséget, mely az érvek és ellenérvek ellensúlyozásában majdnem, — lehet mondani — ember fölötti részrehaj latlanságot tanúsított. Elég szerencsés voltam magam is érintkezni nem egygyel azon birói capacitások közül, kiknek ítélete bonyolódott jogi kérdésekben nemcsak tulajdon hazájokban döntő, hanem kiknek véleménye még nagy nemzetközi kérdésekben is irányadó. Hogy ne vágyódnám tehát egy ily birói szervezet után, mely oly embereket szül, mint egy Lyndhart, Brougham vagy Campbell. T. ház! Nem kecsegtettem magamat soha és most még kevésbbé mint valaha azzal, mintha mi képesek lennénk ily birói szervezetet vagy birói kart rögtönözni, mert ahoz hoszabb rendes alkotmányos kifejlődésre van szükség; de mindennek daczára tökéletes meggyőződésem az, hogy ha ezen irányban nem indulunk : mi soha alkotmányos nemzet nem leszünk. (FölMáltások) széhS bal felől: A mostani ut nem oda vezeti Mindazon változások daczára, melyeken az utolsó 20 év