Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.
Ülésnapok - 1869-314
314 országos ütés snárezius ?3. 1871. 83 sebb, mit azon ócsárlásra mondhatok. Nem tudom, hogyan fejezzem ki magamat ezen igen sajnos eszmefuttatás ellenében; hanem azt hiszem, hogy azon barátaim, kik számos évek éltek a francziák közt s igy tapasztalásból ismerik azon nemzetet, — nem pedig csupán könyvből — egyet fognak érteni velem, ha azt mondom: hogy valamint a német cultura előtt, ugy a franczia nemzet előtt is meghajlok. Ennyit akartam mondani, s azt hiszem, hogy elég kíméletes voltam. Elvégre még egy megjegyzésem van a külpolitikára nézve, azokra, a miket e részben Éber Nándor ur megemlített: t. i. a keleti kérdésre. Én voltam az, ki ezen országgyűlésen talán legelőször a fölirati vitatás alkalmával bátor voltam figyelmeztetni a házat és a kormányt e kérdésnek nagy fontosságára, és a ki fölkértem a kormányt, hogj 7 készítse elő azon állapotot, melyet elfogadni kénytelenek leszünk: akarva nem akarva az oriensen, ha majdan az aldunai confederatio beáll. Hogy a mostani londoni eonferentia e tekintetben mit tett, mit nem tett: azt még nem tudjuk egész bizonyossággal; mert adatok nem feküsznek előttünk ; hanem nagyon tartok mégis attól, hogy nem a mi érdekünkben történt a működés, különben őrömükben nem tombolnának annyira a pétervári lapok. Éber Nándor nr ugyan helyeselte a kormánynak ebbeli eljárását, s azt mondotta, hogy a kormány az aldunai tartományokban sokat tett; én ellenben kénytelen vagyok kimondani, hogy én ezen sokat nem látom, sőt azt hiszem, hogy ottan a kormány mulasztott. Meg kell jegyeznem aztán, mert már egyszer félreértés történt s azt mondta valaki, mintha én azt akarnám, hogy adjuk oda a németnek az osztrák tartományokat, — hogy nekünk legyen szabad dolgozni, erőszakoskodni keleten : — ezt én sohasem akartam, sőt azt akartam, hogy békés és barátságos utón jőjön létre ezen jövőben el nem kerülhető eonfederatio. S épen, hogy megmutassuk, hogy jó indulattal vagyunk: azon kell lennünk, hogy kibéküljünk előbb saját nemzetiségeinkkel. Ezekután természetesen Irányi barátom határozati javaslatához kell járulnom. Patay István: T. ház! Én Kállay Ödön barátommal tartok, hogy nagyon drága az idő, s hogy azt itt némelyek pazarolni szokták. Én nem szoktam visszaélni a t. ház türelmével, azért rövid leszek. (Halljuk! Halljuk!) A mi minisztereink, mint mindnyájan tudjuk, a régi magyar mondás szerint, ugy tánczolnak, a mint Bécsben muzsikálnak. Én épen azért, mert ezt tudom, irtam alá az Irányi Dániel t. barátom által beadott határozati javaslatot, hogy nekik intésül szolgáljon, hogy itt van már valahára azon idő, hogy a szégyenitő bilincsektől szabadítsák meg magukat és minket. Ezekután egy pár megjegyzést akarok tenni, egy-két képviselőtársam beszédére. Az egyik a t. képviselőtársam Tisza Kálmán által mondott, még a túlsó oldalról is remeknek keresztelt beszédre vonatkozik. {Halljuk!) Én figyelemmel, a megillető méltó figyelemmel kisértem az ő beszédét : de nem tudtam, mit akar. De midőn a végén azt mondta ő hozzá nagyon illő heves páthossal és hazafiúi érzettel, egyszersmind pedig a valóságos meggyőződés hangján, hogy mi nem támadunk meg senkit, de ha minket megtámadnak, mi véres fejjel fogjuk őket visszakergetni a határokig ; már erre mondhattam volna ugyan cádentiát Ivánkaként: igen, de mivel, ágyú nélkül? (Derültség.) Bár az ő beszédét igy végezvén, gondolkoztam, hogy miért tartott ő dicsérő beszédet a túlsó oldal menfcegetésére, és beszédét oda magyaráztam, hogy őket buzdítani akarja, hogy miután a félelem politikához nincs meg a kellő számú katona, és miután most az ágyú határozza el a háborút; a honvédség számára végre meg fogják szavazni az ágyukat. Ennyit akartam erre nézve megjegyezni. T. képviselőtársam cosmopolita elvű Kállay a mint fölszólalt: magam is azt gondoltam, hogy az autonómia gyűlésen vagyunk, és hogy neki fog rúgtatni a pokol kapuinak, és egyszerre áttér a szőnyegen levő tárgyra, és azt mondja : hogy ő a létrejövendő franczia köztársaságot tisztelni fogja és létrejöttét örömmel fogja venni; aztán fájdalmas bangón elmondja, hogy a barbár fegyverek győztek, ámbár ő tömjénez nekik, mert a német egységet látja létrehozni és még is megjegyzi, hogy ha netalán a junker miniszterek valamit tenni akarnak a szabadság ellen, a német nemzet tudni fogja őket megakadályozni. Ebez commentárnem kell, csakhogy ő előre nem merte kimondani, hogy ezt is a köztársaság fogja véghez vinni, és hogy ő a német köztársaságot is örömmel fogja üdvözölni. Ezen egy pár észrevételt akartam tenni, és ugy hiszem, hogy rendén volt ezt tennem annak indokolására, hogy én pártolom azon javaslatot, melyet különben alá is irtam. (Helyeslés.) Schvarcz Gyula: T. ház! Annyira félremagyáraztattak szavaim, hogy kénytelen vagyok legalább egy pár perezre a ház türelmét igénybe venni a házszabályok értelmében, magam igazolására. (Halljuk!) Többen megtámadtak, teljesen félreértve előadásomat. Jókay t. képviselőtársam beszédére Simouyi Ernő t. képviselőtársam azt mondta, hogy az nem politika, azzal nem lehet kormánvozni, Si11*"
