Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-314

80 314. országos ülés márczius 20. 1871. borúnak két főeredménye. Az egyik Németország egyesülése, a másik a franezia köztársaság. Azt hiszem, és erre bátor vagyok fölkérni a t. házat : mikor megvan előttünk a háború ezen két főeredménye, ne pazaroljuk rokonszenvünk minden jelét az egyik félnek a másik rovására. Mind a német egység, mind a franezia köztársaság kifolyása a népfölségnek. Mindakettő életképes és életre méltó. Legyenek legalább egyenlők tiszteletünkben s rokonszenvünkben. (Atálános helyeslés.) Ivánka Imre: Igen tisztelt barátom, Horn Ede. . . (Fölkiáltások: Nem lehet!) Szavaim félremagyaráztatván, a házszabályok értelmében szót kérek. (Halljuk!) Tisztelt barátomat, Horn Edét, kinek előadását, mondhatom: igen nagy érdekkel és rokonszenvvel követtem, arra kérem: legyen szives, adassa meg magának beszédemet, és akkor látni fogja, hogy egy szóval sem nyilvánittottam : miszerint én nem kívánom, f hogy Francziaországban köztársaság legyen. Én azt mondottam: hogy Francziaországban három dynastia és a veresek fondorkodása most is kétségessé teszi azt: vajon a köztársaság meglesz-e vagy nem ? és ezt eonstatálhatom ma is, mert épen a ma érkezett hirek csak megerősíthetik ezen aggodalmat. Ezen aggodalmat növelheti a történelem is. (FölkiáUásók: Ez nem személyes kérdés !) Elnök: A házszabályok értelmében a képviselő ur csak "félremagyarázott szavait igazithatja helyre. (Helyeslés.) Ivánka Imre: Ezen esetben nincs többé szóm. Henszlmann Imre: Örvendetes jelenségnek tartom, hogy a külföld politikai viszonyai bennünket foglalkoztatnak; mert midőn 1848 előtt elzárkóztunk az „extra Hungáriám non est vita" falai mögé: történt, hogy e nézet utóhatása miatt még amaz évben sem akartunk tudni mitsem a népek solidaritásáról, s igy bukott meg a szabadság ügye; mert elleneink solidaritásban működtek, s igy nagy előnyük volt fölöttünk. Félek, s nagyon tartok attól, hogy ily, a népek solidáris működésére adott alkalmat ismét elmulasztottuk, és hogy az európai organismus egyik főtagjának veszedelmes sebe nagy betegséget idézend elő az egész testben, fölébresztvén az átalános reactiót, — ha csak nem épen uj szent szövetséget. Ezért inkább kellett óhajtanunk, hogy a német egység ne a külföldi csatatérről importáltassék. ne keletkezzék győzelmi mámorban; hanem teremjen meg német alapossággal ; ne jőjön fölülről, hanem alulról; gyökeredznek meg az anyaföldben, és onnan nőjjön föl terebélyes szabadsági fává. Hyen egységet értettünk mi ezen oldalon, midőn felirati javaslatunkban ezeket mondtuk: „A mi a német kérdést illeti. Magyarországnak s a vele kapcsolatos országoknak nincs semmi okuk: a német kérdésnek akár eddigi alakulására, akár a nyilatkozat továbbfejlődésére aggodalommal tekinteni; sőt akként vagyunk meggyőződve : hogy valamint a múltban Németország szaggatottsága Európában sok viszályoknak volt kútfeje, ugy ha a német nemzet beiviszonyainak tetszés szerinti rendezésében s nemzeti vágyainak kielégítésében külavatkozások által nem háborgattatik : Európa ezen, mind nagyságánál, mind fekvésénél, mind műveltségénél fogva rendkivülileg fontos részének elégedettsége és belnyugalma, az európai béke tartósságának egyik leghatályosabb tényezője lesz. S különösen hazánk, melynek állami fönmaradása az európai egyensúly lényeges kellékei közé tartozik, ezen oldalról támadási szándéktól épen nem tarthat, más oldalról támadás ellenében pedig érdekeinek találkozásánál fogva a német nemzet barátságára bizton számolhat." Nagyon helytelenül vádolnak bennünket azzal, hogy a német egységet nem kívánjuk: holott mi elsők voltunk ez országgyűlésen, kik amellett léptünk föl, s ezért bennünket nem zavart meg a nálunk tartózkodó németek békeörömünnepe sem, mig ilyent Bécsben, Gráczban és Linczben betiltottak; sőt, ugy hiszem, ha valahol nem, ezen oldalon az sem fog zavart előidézni, ha az osztrák-német tartományok, a természetes gravitatio törvényeit követvén, majdan maguk is beleolvadnak a német egységbe. Mi egyebet nem kívánunk, mint azt, hogy ez az érdekelt nép beleegyezésével történjék, nem pedig porosz parancsszóra, mint történik ma Elsassban és Lothringiában. Ezen parancsszó az, mi első kiejtése óta indignatiót szült egész Európában, és a népek józan értelme ösztönszerűleg kívánta, hogy a kormányok ily hatalmaskodás ellen erélyesen lépjenek föl ; de nálunk ily föllépést, kivált a közös külügyér félelme akadályozott. Simonyi Ernő e bátorság hiányát főképen az Oroszországtól tartásnak tulajdonitá, mely szerint ez Ausztriát minden erélyes föllépéstől eltiltotta, és vannak a Vörös- és Kékkönyvben számos adatok, melyek Simonyi barátom nézetét erősítik: legyen szabad ilyeneket idéznem: „Ainsi que vous me l'avier aunoncé par votre télégramme du 26. Septemb. M. le comte de Mosbourg a été chargé de fairé auprés de moi une dómarche afin de demander pour la Francé le concours actif de l'Autriche-Hongrie, mérne si la Eussie gardáit son attitűdé actuelle." Október 3-án Beust Metternichnek irja, hogy