Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-314

<yg 314. országos ülés márczius 20. 1871. mert utóvégre is a kormány azt tette, mit a törvényhozás neki előirt. A törvényhozás semle­gességet követelt, s a kormány semlegességet követett az utolsó perczig. Boesánatott kérek: ez épen olyan, mintha én, bocsánat, hogy triviális hasonlattal éljek, mint mikor én azt momdom tavaszszal inasomnak, ne füts többé, mert me­legem van s ő megy és kidobja a kályhát. Jön a tél, aztán nincs kályha. Az indokot kell nézni, a miért a törvényhozás a kormánynak azon utasítást adta. Az indok, ha nem csalódom: csak az az egy volt. Mikor megindittatott a háború Franezia- és Németország közt, tudjuk, hogy az összes szabadelvű világ s vele együtt mi is, a né­metek mellett voltunk, mert a jog a német mel­lett volt. Fölszólalt tehát a magyar törvényho­zás, s különösen a törvényhozásnak szabadelvűbb része fölszólította a kormányt, hogy e tekintet­ben maradjon semleges ; mert nemcsak semmi­képnem akarja megakadályozni a német egységet, sőt ellenkezőleg tiszta szívből óhajtja azt, mint óhajtja minden szabadelvű ember. De alapesz­méje az utasításnak az volt, hogy Európában tiszteletben tartassék azon elv, mely a modern közjog főelve, hogy minden nép szabadon ren­delkezhetik önmagáról, s egyesülhet a szerint, mint azt múltja és traditiója követelik. Mi kö­vetkezik ebből? ugyanazon indok, melyből a tör­vényhozás megparancsolta a kormánynak azt, hogy semleges maradjon, mig a német egység létre nem jön : ugyan az parancsolta neki, hogy mi­kor a német egység meg volt teremtve, és tá­madó háború indíttatott a franezia ellen, és ugyanazon jog, mely előbb megsértetett Német­országban, megtámadtatott Francziaországban . természetes következéseként ezen utasításnak, kikellett volna lépni a semlegességből leg­alább diplomatiailag. Ennyit tartottam szűk­ségesnek mondani arra nézve, mivel indokolni akarom : miért pártolom határozattan Irányi ha­tározati javaslatát. Engedje meg a t. ház, hogy néhány rövid szó­val tegyem meg észrevételeimet e törvényjavaslatra, melyek az eddig mondottak corolláriumát képe­zik. En a fő bajt nem ezekben látom. Mindig azt mondja t. miniszterelnök ur, hogy beszéljünk őszintén; ez egyben miniszterelnöküsk nagyon jól bebizonyította, hogy csakugyan diplomata. Ha­nem én nem látok semmi őszinteséget. Az őszin­teség kiszokott tűnni mindenütt. E tárgyban, mint minden másban a kormány nem követhe­tett magyar politikát; itt osztrák politikát köve­tett, és ez tisztán kiderül ezen Vöröskönyvből. Kész vagyok elismerni azon kevés jót, mit ami kormányunk a külügyi politikában tett, vagyis azt, mit a közösügyes politika neki megengedett. Ott ran a római kérdés. Elismerem, hogy ezen J kérdésben kormányunk egészen correct járt el. Annál nagyobb kötelességemnek tartom azt el­ismerni, minthogy e kérdésre vonatkozólag volt szerencsém legelőször fölszólalni e házban. Elismerem azt is, hogy hozzá járult maga mi­niszterelnök ur is. Erre nézve van itten egy próba. A római kérdésben a kormány azon jó el­I vet követte, hogy egyrészről jószívű semleges­i seggel kisérte az olasz fejleményeket; másrészről I pedig fölajánlotta jó szolgálatát a pápára nézve annyiban, hogy személye iránt tisztelettel visel­tessék mindenki. Hanem még nevezetesebb e le­vélben az, mit Beust gr. Palombának irt Rómába szeptember 13-án. Ebben rejlik összes külügyi politikánk kulcsa. Azt mondja: a pápai nuntius hozzá fordult, hogy tudja meg, minő állást fog elfoglalni az osztrák-magyar monarchia, ha az olasz csapatok át találnák lépni a római határt, és ezt irja: j'ai cru aussi utile de me concerter avec les Présidents des deux Ministéres afin de pouvoir m'enoncer avec plus d'autorité. Eb­ből kitűnik egyrészről, hogy Beust, mielőtt ma­gát elhatározta volna, hogy minő állást foglal­jon el a római kérdéssel szemben, tanácskozott az osztrák kormányelnökkel, s a mi kormány­elnökünkkel, de hozzá teszi, et j' ai cru aussi utile de me concerter avec deux Ministéres és czélszerünek találta épen ezen kérdésben, hogy közöljön valamit a miniszterelnökkel, a miből világosan kitűnik, hogy ha nem találja ő czél­szerünek, nem közöl vele semmit. Pedig a közős­ügyes törvények szerint, melyeknek engedelmes­kedni nincs kedvem, de tiszteletben nem tartok, ezen törvény szerint, neki kötelessége minden fontos kérdésben számbavenni a magyar miniszterelnök véleményét is. Hanem ő ezt akkor teszi, mikor jónak látja. Ö jónak látta a római kérdésben, egyebekre nézve nem fordult elő semmi nyoma annak, hogy a magyar diplomatiának a kül­ügyekbenlegcsekélyebb nyoma is volna. Itt rejlik azon titoknak is kulcsa, hogy mig Napóleon trónja erősen állott Francziaországban : erélye­sen fölszólalt Beust; de midőn Napóleon későb­ben megbukott és előállott azon félelem, hogy a porosz győzelmek után az osztrák-német tarto­mányokat Poroszország elveheti: akkor ismét meghunyászkodott. Ez tisztán osztrák politika volt. (Jókai közbeszól: Nagyon okosan tette !) Jókai | t. barátom azt mondja rá, hogy nagyon okosan i tette. Epén most akarok arra jönni, midőn befe­í jezem beszédemet. Azért hagytam végül a harmadik thezist, mert Tisza Kálmán t. barátom hangsú­lyozta, hogy mi a német egységet meg akartuk akadályozni. Én ezt nem értem. Majd később ki fog tűnni: ki az, ki a német egység igazi ba­{ rátja. Mert a ki azt állítja, hogy a német egy­I ség be van fejezve: az nem ismeri a természet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom