Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.
Ülésnapok - 1869-313
60 313. országos ülés márczius 19. 1871. Alig lehet tehát meddő a kérdés: hogy helyesek voltak-e a múltban külpolitikánk irányai, ós hogy minők legyenek a jövőben. Eltérők lehettek múlt nyáron a nézetek, a semlegességről — de alig lesz, ki egyik állítólagos főokát ezen semlegességnek ne sajnálná. Értem azon hivatalosan nem, de uton-utfélen elterjedt véleményt, hogy e monarchia nem harczképes. Földerittetett hivatalosan azóta, hogy e vélemény nem volt alapos, legalább nem azon mértékben, mint a közönség hitte; — de orvoslására mi sem történt. Francziaország szomorú példája mutatja következéseit az elbizakodottságnak. Önbizalom teljes hiánya alig lehet kevésbbé veszedelmes. Vannak pedig módok reetificálni balvóleményeket; hogy ez meg sem kisereltetett, hogy a Königgratz megingatta bizalom e monarchia véderejében nem növesztetett, és következőleg nem nőtt: ezek tények. Csekély statusférfiui előrelátás kellett arra, hogy két nagy nép folyton növekedő rivalitása, hogy a német és franczia ehauvinismus nyers fejlődése, és e két állam vezetőinek diesvágya és Európa eddigi rendszerével ellentétes iránya ma-holnap ezen válságot elő fogja idézni. Nem akarom föltenni államférfiainkról, hogy ezen válság őket meglepte volna — és igy föladatuk csak kétféle lehetett. Vagy hittek a monarchia harczképességében s akkor kötelességük leendett, minden módon ugyané hitet a népekbe is beoltani. Ha pedig nem hittek : akkor gyökeres változások által a véderő terén kelJett volna e veszélyes állapot megszüntetését keresni, Nem volnék képes a nemes grófot sem, ki ügyünk élén áll, e vád alól fölmenteni; — hanem emlékeznék meg azon akadályokról, melyek a ház túlsó oldala részéről működését épen e téren nehézzé tették. Uj, meg uj vitatása a kiegyezés alapjának, ismételt kárhoztatása az Ausztriával minket öszszekötő egyik kapocsnak, és sokszor kifejezett bizalmatlanság a sereg egész institutiója iránt — volt a t. ellenzéknek magatartása e téren. Hogy e magatartás mennyire volt gát, mutatja az, hogy a miniszterelnök nem birt keresztülhatolni, daczára hogy mögötte állt négy éven át egy nagy parlamenti többség szövetkezve, hogy a kiegyezési alapokat megvédje. Egészen ezen irány keretében eső föladat volt pedig, a kiegyezés alapján álló monarchiának épen e kiegyezésadta erejét fokozni és fejleszteni: hogy kifelé biztosítva legyen az államnak békéje és méltósága. Tagadom pedig én is, hogy a monarchiának is vele, és az, a mi nekem inkább fáj, hogy Magyarországnak a lefolyt háború alatti magatartás nevelte volna méltóságát. Akinek e téren még illusioi vannak, olvashatja a német és orosz császárság telegrammjait. Nem folytatom. A múlt hibái, csak annyban érdemelnek figyelmet : a mennyiben a jövőre tanulságot nyújtanak. A jelenre áttérve, mindenek előtt ki kell emelnem, hogy a sokaktól várt első eredménye a mi semlegességünknek — azaz a porosz-orosz barátság megszűnte — az emiitett telegramokban legalább még eleve elodázottnak mutatkozik, ugy, hogy ezen kényelmes, de önkényes föltevés a jövő politikájának nem képezheti alapját. Nehéz egyátalában utat jelezni a külpolitikának ; — más államok cselekvényei és csoportulásai határt szabnak e téren a combinatióknak; de lehet talán oly irányokat megnevezni, melyeket kerülni kell. Én ezek közt, első sorban említem a non interventio divatos tanát. A jelen culturviszonyok közt annyi a közös érdek, egy mai napig folytatott háború annyit dúl föl, a mi már megszűnt egy államnak kizáró sajátja lenni, hogy háborút, melynek tartama, kiterjedése és következményei Európa minden államát nem érdekelnék nem is lehet képzelni. Például: reményiem és hiszem, hogy a franczia nemzet sajátságos erélye, ruganyossága és szorgalma a reá rótt öt milliárd hadisarczot is képes le&z megfizetni, és ismét hatalmassá és gazdaggá válni; de meglehet, hogy nem,— meglehet, hogy szegénységre sülyed. Pedig t. ház! a történelem tanítja, hogy elszegényedett orzzágokban nincs hazája a politikai és polgári szabadságnak, rendnek, haladásnak. Közömbös volna-e, ha akkora országban a haladás csirái meg lennének fojtva? nem lenne-e az ott teremtett sivár viszonyoknak a béke kellő közepén is a legkárosabb kihatása Európa összes életére? Vegyünk még egy példát. Háborúk lesznek, mig emberek élnek, a győztes előnyöket fog nyerni — uj, más határokat, uj tartományokat, pénzt; ez volt, lesz, ós magában még nem közvetlen culturellenes dolog. Fájlalni kell több oknál fogva, hogy Franeziaországtól elvétetett Elsass és Lotharingia. De európai szempontból leginkább fájlalni kell azon elveket, melyek nevében a követelés tétetett: követeltettek ugyanis tartományok — és német tudósok bizonyító okmányok után nyomozódtak : — mint a német nemzet elévülhetlen sajátjai. Két század története, számtalanszor helybenhagyott békekötések, Európa összes államai-