Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-318

318. országos ülés roáreiiiis 24. 1871. 201 leg a viril szavazattal oltalmat nyújtanak an­nak, kinek nincs szüksége rá, ki vagyona és intelligentiája súlyával úgyis elnyomja azt, kinek kevesebbje van. Nem ugy áll ez a községekben. Itt vagyon­ról van szó, nem közállami dolgokról; vagyon­ról, mely az illetőknek saját vagyona. Itt igenis van ok: megvédeni a vagyonosokat a tehetetle­nek ellen, nehogy azon veszélynek legyenek azok kitéve, hogy a keyósbbé vagyonosak az ő rová­sukra a terheket emeljék. Itt tehát a község magánjogi természetű levén, van a viril szavazatnak némi értelme. Mindamellett, t. ház, én itt sem fogadom el : nem azért, mert ellenkezik ebbeli meggyőződé­sem következetességével; de nem is fogok ellene szavazni, mert ez meg ellenkezik egy más kö­vetkezetességgel, melyet én époly nagyra beesü­lök , mint saját egyéni nézeteim következetessé­gét, s ez a törvényhozás következetessége. Akkor, t. ház, mikor törvényhozásunk bevitte a viril szava­zatot azon körökbe, melyekben én azt leginkább tartom helytelennek : a megyékbe és városokba — nem adhatom szavazatomat az ellen, hogy ne vig} r e be oda, hol kevésbbé nyomós okok har­czolnak ellene; nem járulhatok ahhoz, hogy szavazatomat adjam oly képtelen állapot előidé­zésére Magyarországban, hogy a városokban és megyékben legyen virilis szavazat, és a közsé' gekben ne legyen; hogy Pest városában legyen virilis szavazat, és Újpesten ne legyen, hogy Po­szonyban legyen, és Malaczkán és Galantán ue legyen, hogy Temesvárott legyen virilis szavazat, és nem tudom, micsoda apróbb községben ne legyen; (Helyeslés hal felől.) én ily állapot előidé­zéséhez az én szavazatommal hozzájárulni nem birok. Ellenkezik egyéni meggyőződésem követ­kezetességével az, hogy a virilis szavazatot pár­toljam ; ellenkezik azonban a törvényhozás kö­vetkezetességével, — mely következetesség, mint ezen háznak egyik csekély tagját engem is kö­telez — hogy ellene szavazzak. Az mondathatnék, — és nem is kétlem, hogy fog mondatni, a mennyiben szavaimat figye­lemre méltatják — ámjáruljou hozzá a községek­beni mellőzésre, avégett, hogy ezen intézmény ad absurdum vezettessék. A kormány kényszerít­tetni fog azután, ha a községekben netalán meg­buktattatnék, a törvényhatóságokban is meg­szüntetni azokat. Nem roszallom, ha az ellenzék ezt teszi ; helyesen teszi, de én az ellenzéknek nem vagyok tagja. En, t. ház, ezen pártnak tagja vagyok, ós habár jogosítva érzem magamat, és élek is azon joggal, hogy minden, a párt elveire nézve nem elhatározó, minden, pártunk összetartó elvei ál­tal uem érintett kérdésben, — saját egyéni meggyőződésemnek adjak kifejezést : mindamel­lett oly irányt, mely a kormányt ad absurdum vezesse, követni nem vagyok képes. Helyeslem, ha ezt az ellenzék teszi; jól van, tegye meg az ellenzék : de én részemről nem vagyok képes e kérdésben ellene szavazni, habár ellenkezik is meggyőződésemmel. T. ház! Ezek szerint szívesen eltűröm azt, ha valaki egyéni következetlenséggel vádol; én fölmentem ez alól lelkiismeretemet az által, hogy törvényhozási kötelességemet megtettem. Még csak egy szóm van. Tegnapelőtt a belügyminiszter úrhoz egy concret kérdést intéztem Pest városára vonat­kozólag, és a most készülőben levő törvényja­vaslatra nézve. A tisztelt belügyminiszter ur nem szíveske­dett válaszra érdemesíteni; meglehet, hogy ezt azért nem tette, mert nincs még azon helyzet­ben, nem határozta el még magát; meglehet az is, hogy azért nem tette még, mert a ház ezen oldaláról jött e kérdés, és mi tudjuk, hogy a válaszok sokkal gyorsabban jönnek, ha a ház túlsó oldaláról jön a kérdés. (Derültség.) Azon kérdés, melyet én a belügyminiszter úrhoz intéztem, utánam az ellenzéknek egyik igen tisztelt vezére által szintén mpgpenditte­tett. Tisza Kálmán tisztelt képviselő ur egy más formulázásban még határozottabban következő­leg fejezte azt ki: ő nem ellenzi, hogy Pestnek bármely érdekeinek megfelelő előny adassék, de kénytelen a maga részéről az ellen protestálni, hogy Pest városának adassék oly előny ha jól értettem: privilegiális előny, — a mely más, ha­sonló törvényhatóságot nem illet. Ilyenformán, körülbelül így mondotta. (Egy hang halról : Csak körülbelől?) Engedelmet kérek, nem fektetek erre semmi súlyt; ezt csak annyi­ban hoztam föl, hogy mindenesetre onnan is érintve volt e kérdés. Sajnálom, hogy nem kap­tam választ, mert igy nem marad egyéb hátra, mint hogy kijelentsem, hogy mit tartok magam ré­széről lehetségesnek. Én azt hiszem: hogy vagy meg vannak győződve a kormány tagjai a jelen pillanatban is arról, mit a múlt nyáron vitattak, azaz meg vannak a virilis szavazat iránt győződve arról, hogj nemcsak megfelel hazánk intézményeinek és az egyenlőség szellemének; hanem, hogy azok szükségesek is, s akkor Pest városába is be nem vinni lehetetlen : ha pedig nincsenek többé ily meggyőződésben, akkor, ha Pesten nem hozzák be a virilis szavazatokat, ne méltóztassanak azo­kat a többi munieipiumoknál sem alkalmazni. Harmadik módot nem tudok. Én, t. ház, az utóbbi esetben fölszólítom a kormány tisztelt tagjait a leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom