Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.
Ülésnapok - 1869-315
315. országos fités márczius 21, !3?l. 113 Pártolom Ghyczy Kálmán t. képviselőtársam indítványát. (Helyeslés hal fdől.) Elnök: A kik a bizottság szövegezését elfogadják: méltóztassanak fölállani. {Megtörténik.) Akik nem fogadják el, méltóztassanak fölállni. (Megtörténik.) Miután a többséget ki nem vehetem, kérem méltóztassanak szakaszonként fölállani, a jegyző urak meg fogják számlálni. (Számláljak.) A két jegyző számlálása nem egyezik össze, mivel az egyik 74-et számlált, kik el nem fogadják, s a másik 76-ot; mig viszont azok közül, kik a bizottság szövegét elfogadják, az egyik jegyző 74-et, a másik 77-et számlált. így tehát még egyszer kell megszámlálni. Kérem, méltóztassanak szakaszonkint fölállani. {Megtörténik.) A központi bizottság által megállapított szerkezetet elfogadja 85, nem fogadja el 81. — Ennélfogva a törvényjavaslat a központi bizottság szerkezete szerint fogadtatik el. Széll Kálmán jegyző (olvassa a 2. §.) Szögyényi László előadó: A 2. §. második sorában levő „négy birót" szavak után teendő „ideiglenesen". Elnök: Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk!) Ennélfogva elfogadtatott. Széll Kálmán jegyző [olvassa a 3. §-t). Szögyényi László előadó : A 3. §. 2-dik sorában levő „fedezésére" szó után a következő szerkezet igtatandó : „az 1871-ik évi államköltségvetési törvény 2-ik §-a XVIII. fejezetének 4-ik ezime alatt megszavazott összeghez pótlólag." Ugyanezen §. utolsó szava után teendő: „Ezen összeg a költségvetés illető fejezete és czime alatt lesz elszámolandó." Elnök : Méltóztattnak elfogadni ? (Elfogadjuk!) Ennélfogva a t. ház a központi bizottság szerkezete szerint részleteiben is elfogadja e törvényjavaslatot, mely holnap fog végleg megszavaztatni. Következik a fiumei kir. biztos küldetése folytán szükségessé vált póthitelről szóló törvényjavaslat. Széll Kálmán jegyző (olvassa a pénzügyi bizottság által szerkesztett törvényjavaslatot.) Parcsetics Sándor jegyző (olvassa a pénzügyminiszter által benyújtott törvényjavaslatot.) Szögyényi László előadó: A központi bizottság, a jelen törvényjavaslattal együtt, az állandó pénzügyi bizottságnak arra vonatkozó, — 631. sz. a. a képviselőháznak bemutatott — jelentését is tárgyalván, ennek alapján saját részéről is hozzájárul a törvényjavaslat azon ...szerkezetéhez melyet a pénzügyi bizottság megállapított, s ezt a t. képviselőháznakugy átalánosságban, mint részleteiben elfogadásra ajánlja. Elnök : Elfogadja-e a t. ház a központi bizottság által szerkesztett törvényjavaslatot ? (Elfogadjuk!) Következik a részletes fölolvasás a pénzügyi bizottság szövegezése szerint. Széll Kálmán jegyző (olvassa a fiumei provisoriumot illető törvényjavaslat czimét és 1—4 szakaszait, melyekre észrevétel nem tétetik.) Elnök: Méltóztatnak elfogadni?(Elfogadjuk !) Elfogadtatott. Az igy részleteiben is elfogadott törvényjavaslat holnap harmadszor fog fölolvastatni és szavazás alá bocsáttatni. Következik a 272. számú, a felnőttek oktatásáról szóló törvényjavaslat. Parcsetics Sándor jegyző (olvassa a központi bizottság erre vonatkozó jelentését.) Pulszky Ágost előadó: A központi bizottság e törvényjavaslatot a t. háznak elfogadás végett nem ajánlja: egyrészről azon egyszerű okból, mivel nem találja azt oly tökéletesnek s oly teljesnek, hogy elfogadni lehessen; másfelől azért, mert a miniszter ur megígérte, hogy az 1868-iki XXXVIII. t. ez. elveivel összhangzóbb elvekre alapított törvényjavaslatot fog a t. ház elé terjeszteni. Irányi Bániéi: Valóban csüggesztőleg hat az egyes képviselőre, midőn azt látja, hogy azon törvényjavaslatok, melyeket benyújt, nagy indokolatlanul vettetnek el, és nem kerülhetnek a ház tárgyalása alá. Az első törvényjavaslat, melyet bátorkodtam beadni, a testi büntetések eltörlésére vonatkozott. Nem voltam oly szerenesés, hogy azt a t. ház tárgyalásra méltatta volna. Es azután mi történt ? Az igazságügy miniszter nemsokára beadott egy törvényjavaslatot, mely igen csekély, úgyszólván szóbeli módosítással, ugyanazt tartalmazta, amit az enyém. Az egész különbség nem volt egyéb, mint hogy megtoldotta azt néhány szakaszszal, melyeket azonban a t. ház, egynek kivételével elvetett. Másik törvényjavaslatom a vallásszabadságról szólt. Ez is hasonló sorsban részesült. Azonban a vallás és közoktatási miniszter ur ugyan e tárgyról rövid idő múlva beadott egy törvényjavaslatot, mely szintén nagyjában ugyanazon elveket foglalja magában, miket az enyém foglalt magában és legfőlebb egy, vagy két szakaszának módosítását. Most íme a |harmadik törvényjavaslatot adtam be a felnőttek oktatásáról. Erre is ugyanazon sors vár. Azt mondja a központi bizottság előadója, hogy azt az osztályok többsége el nem fogadta; ez ugyan a jelentésben nincs, hogy az osztályak 15*