Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-315

110 315. ortzágos elét márczius 21. (871. lyezve A semmitőszéknél ily nagymérvű restan­tiák, mint a kimutatások tanúsítják: nincsenek, csak a folyó ügyek elintézéről van szó ; — és különben is, ha valamely alkalommal a törvény­hozás hibás irányban indul meg, ebből nem kö­vetkezik, hogy e hibát minden alkalommal to­vább folytatnia kelljen. Én tudom azt t. ház, hogy a monarchia szláv és német országaiban kedvencz eszméje a kormánynak és minálunk is a múlt időben az absoiut kormány uralkodása alatt kedvencz esz­méje volt a kormánynak, a bírákat, különböző fokozatú és fizetésű bíráknak egy törvényszékhez beosztásával, előléptetésük, fizetésük öregbítésének kilátásba helyezésével mint egy pórázon tar­tani. Azon vélekedésben vagyok azonban, hogy alkotmányos kormánynak— ha igazán akarja, hogy a bírói hatalom az őt megillető teljes méltóság­ban álljon a nemzet előtt: — ezen iránynyal sza­kítani kell. Ennélfogva én az első szakaszra nézve követkézé móüositványt vagyok bátor indítvá­nyozni : „1. g. A kir. euria semmitőszéki osztá­lyánál négy uj bírói állomás rendszeresí­tetik." Ha a t. ház e módositványt elfogadná: ak­kor természetesen a kővetkező szakaszoknak is módosításon kell keresztül menni. Azon esetben a következő szakaszoknak módosítását bátor le­szek a t. ház^elé terjeszteni. Horvát Boldizsár igazságügy­miniszter : Bocsánatot kérek, igen fontos ok késztet távozásra és igy csak röviden akarom je­lezni azon állást, melyet e kérdésben elfoglalok. A dolgon segíteni két mód van: vagy a semmi­tőszék bíráinak számát fölemelni, vagy pedig el­fogadni azon módot, melyet a legfelsőbb tőrvény­széknél tavaly a törvényhozás követett t. i.: hogy a kir. tábla tagjaiból néhány egyén áthe­lyeztessék ideiglenesen — addig, mig a helyzet szük­sége követeli — a semmitőszékhez, kik azután a szükség megszűntével ismét elfoglalnák előbbi hely őket a kir. táblánál. Én azon sajátszerű helyzetben vagyok, t. ház, hogj Ghyczy képviselő ur többet javasol, mint a mennyit én kértem. Én azonban czélsze­rüségi szempontból arra kérem a t. házat, mél­tóztassék javaslatomat elfogadni, de csak czél­szerüségi szompontból. Szó sincs róla, hogy a birák függetlenségét nagyobb mérvben ne biztosítaná a Ghyczy képviselő ur által benyújtott javaslat ; noha azou érvelést nem tartom teljesen alaposnak , hogy a jutalom vágya lévén az, mely a birák függetlenségét ve­szély lyel fenyegeti, nem tanácsos a legtöbb fó­rumnál oly egyéneket alkalmazni, a kik előlép­tetésre számithatnak. Ha ez érvelés alapos volna, akkor a sem­mitőszék bíráinak szaporítása által sem fogna megszűnni t. barátom aggodalma; mert azok is várhatnak jutalmat a minisztertől az által, hogy tanács-elnökökké vagy elnökökké neveztetnek ki. De itt nem egy állandó ; hanem csak egy ideig­lenes intézkedésről van szó, a melynél nem any­nyira az elvi, mint a czélszerüségi szempontok­tól kell a döntő súlyt kölcsönöznünk. Hogyha a szóbeliség behozatik, akkor a curia két osztálya egyesül. Azon 60 tag is, kik jelenleg a curia két osztályánál vannak, oly számot képviselnek, hogy azt később okvetlenül le kell szállítani. Ellenben a szóbeliség életbeléptével épen a szóbeli rendszer követelményeinél fogva a kirá­lyi tábla föl fog osztatni, s ezen fölosztás foly­tán a királyi tábla bíráinak száma szaporittatni fog; ha tehát most ezen módszert fogadjuk el, t. ház! hogy ideiglenesen királyi táblai birák által pótoltassanak a semmitőszék birái; nem te­szünk mást, mint hogy anticipáljuk a jövőt, mert a királyi tábla bíráinak számát annak idején ugy is szaporítani kell. T. ház! Átmeneti korszakban sokszor nem lehet oly szigorúan venni a dolgot. Vannak bi­zonyos anomáliák, melyektől nem menekülhetünk. Ha a jogreformot ugy mint akartam, alant kezd­hettük volna, a helyett, hogy fön kellett kezde­nünk, a felsőbb bíróságok szervezetét s igy a birák létszámát is véglegesen meg lehetett volna már eddig állapítani ; de most a felsőbb bíróságok ideiglenes szervezetével s mindazon apró ano­máliákkal, a melyek az ideiglenesség természeté­ből folynak, meg kell alkudnunk addig, a mig az alsóbb bíróságok rendezésével az ideiglenes álla­potnak fön is végetvethetünk. Nem oszthatom egyébiránt t. képviselőtár­sam azon aggodalmát, hogy a szóbeli rendszer életbeléptetése még Isten tudja minő távol volna: mert én részemről az erre vonatkozó tör­vényjavaslatot a jövő ülésszakban okvetlenül elő fogom terjeszteni, és ha az eszme megért, ha a törvényjavaslatot sikerült előbb a közvélemény rostáján keresztül vinni, azt gondolom, aggoda­lom nélkül fogja azt a t. ház a jövő ülésszakban megszavazhatni. Az előbbi törvényjavaslatnak egy nagy hi­bája az volt, hogy mielőtt ide, a törvényhozás elé került volna : a közvélemény nem nyilatkoz­hatott iránta; mert nem volt reá idő, hogy előbb nyilvánosságra hoztuk volna azt. A jelenleg készülőben levő munkálatot azonban talán már a jövő hó folytán átadhatom a nyilvánosság­nak, a nyilvánosságnak lesz alkalma január else­jéig véleményét elmondani, és azon vélemény

Next

/
Oldalképek
Tartalom