Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-314

ítG 314. országos ölés márczius 20. 1671. munkálkodásának egy részétbe is fejezte; azon­ban, mióta az eredmény köztudomásra jutott, azóta igen számos kérvény adatott be a t. ház­hoz a 25-ös bizottság munkálata ellen. Mielőtt tehát a 25-ös bizottság munkálatát teljesen be­fejezné, én czélszerünek tartanám, ha a t. ház elhatározná, hogy az időközben bejött kórvények a bizottságnak átadassanak, hogy ennek alkalma legyen a kérvények tartalmával megismerkedni, s ha czélszerünek látja, azokra reflektálni. (He­lyeslés.) Ha ez megtörténnék, kérem a 25-ös bizottság t. elnökét, hogy a 25-ös bizottságot a jövő hétre ismét összehíni méltóztassék. Elnök: A t. ház annak idejében azt mél­tóztatott elrendelni, hogy e kérvények az iro­dába tétessenek le megtekintés végett. Nem lesz tehát szükséges uj határozatot hozni, az elnök egyszerű fölszólitására azon kérvények a 25-ös bizottságnak kifognak adatni, használat vé­gett. (Helyeslés.) A kérvényi bizottságnak van egy jelentése. Szögyényi László a kérvényi bi­zottság előadója: A ház határozatának értelmében a kérvényi bizottság által tárgyalt kérvények sorjegyzéke minden hétfőn bemuta­tandó. E határozatnak eleget téve, van szeren­csém a kérvényi bizottság részéről az általa tár­gyalt kérvények 40-ik sorjegj'zékét bemutatni. Kérem méltóztassanak annak kinyomatását el­rendelni. Elnök: Ki fog nyomatni, és a már létező 39-ikkel együtt napirendre fog tűzetni. A mai napirendre ki volt tűzve a községi törvény­javaslat. Bátor leszek a t. házat arra figyelmez­tetni, hogy a miniszter ur beteg, s épen most vettem tőle levelet melyben értesít, hogy csak holnap 12 órakor jöhet be. Egyébiránt az előadó ur meg van bizva a kellő fölvilágositások meg­adásával. Ha a t. ház megengedi, addig azon 3 — 4 apró törvényjavaslatot, vehetnők föl holnap reggel, melyeknek elintézése szintén szükséges. Ezek a következők : A svéd- és norvég király­sággal kötött szerződés, az Olaszországgal kötött szorződés, Francziaországgal kötött szerződés, felnőttek elemi oktatásáról, a fiumei provi­soriumról, a pesti kir. tábla itélő bíráinak szaporításáról. Ha tehát meg méltóztatnak en­gedni, előbb ezen törvényjavaslatokat veszszük föl, csak azután következik a községi törvény­javaslat. Simonyi Ernő: T. ház! A költségvetés tárgyalása alatt némely határozati javaslatok adattak be. Többek közt t. barátom Irányi adott be egy határozati javaslatot a közhivatalok pá­lyázat utjáni betöltéséről. Miután ez minden minisztériumra szól nem csak egyre, az határoz­tatott, hogy az a költségvetés után vétessék tárgyalás alá. Magam is adtam be egy határo­zatot a közlekedési eszközök mi módon leendő javítása tárgyában. Azt méltóztattak határozni, hogy ez is a költségvetés befejezése után tűzes­sék napirendre. Azt hiszem tehát t. ház, miután a költség­vetést bevégeztük: e határozati javaslatokat le­hetne holnap napirendre tüznk Elnök: Engedelmet kérek, a ház hatá­rozata legújabban az volt, hogy a községi törvény­javaslat, mely ma volt napirendre tűzve: vétessék föl mindenekelőtt; tehát most az fog következni. — Én csak azon tekintetből, mivel a miniszter ur beteg, holnap pedig jelen lesz, gondoltam ezen apró, de szintén sürgős tárgyakat fölvétetni. (Helyeslés.) Irányi Dániel: T. ház! Tegnap a t. elnök ur indítványára csakugyan elhatároztatott, hogy a mai napirendre a községi törvényjavaslat tárgyalása tűzessék ki. De azt gondolom, hogy ha a t. elnök ur vissza emlékezik az előbbi ha­tározatra, erre a házat is figyelmeztethette volna ; mert én nem hiszem : hogy a ház egy előbbi határozatát megsérteni akarta. Ha azonban a t. ház ezt akarja, én nem állhatok ellen; csakhogy arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy a teg­napi határozat föntartása egy előbbi határozat megsértésével történik. — Különben, hogyha nem akarja a t. ház ezen előbbi határozatát megtar­tani : legalább azt vagyok bátor kérni, hogy a községi törvény tárgyalása után méltóztassék ezen határozati javaslatnak tárgyalását megen­gedni. (Helyeslés.) Elnök: Ne méltóztassék egyelőre e rész­ben semmit határozni. — Holnap bátor leszek azon sorozatot kikeresni, mely a napirendre nézve a t. ház által már elfogadtatott. (Helyeslés.) Hol­nap 9 órakor ülést tartunk. Az ülés végződik d. u. l l l t órákor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom