Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-297

297. országos ül egyetlenegy útja ezen félt egységet meggátolni: hogy itt, monarchikus kormányformában, egy nagyobbmérvü svájczi államot alapítsunk. Haladjon a kormány azon az utou a szláv egység ellen, melyen haladott és halad Svájez az olasz és német egység ellen: és nekem erős meggyőződésem, hogy ebbeli működése nem fog siker nélkül maradni. Kifejezést adván hazánk jövője iránti nézeteimnek, a t. kormányhoz intézem azon római mondatot: „Videant consules, necmid respublica detrimenti earpiat." Egyébiránt a Győrffy Gyula képviselőtársam által beadott különvéleményt pártolom. {Helyeslés bal felől.) ©oltsa Jüa jos: T. ház! Gyengélkedő egészségem jelen állapotában csakis a tárgy fontossága kényszerit szólásra. Azonban lehetőleg rövid leszek. A pénzügyminiszter ur érvelésére akarok főkép egypár megjegyzést tenni. Kérem, ezt ne méltóztassanak figyelmetlenségnek venni azon urak, akiket mellőzök, s kiknek beszédére nem refiectálok. Ne méltóztassanak különösen figyelmetlenségnek venni az általam igen tisztelt kormányelnök ur irányában. Én az ő beszédét némi tekintetben emelkedettebb szelleműnek tartom. Volt néhány szárny csapása az önvédelem fejlesztése felé: legalább nem mondta ki a lehetetlent, legalább nem ölte meg szivünkben a reményt; mig az igen tisztelt pénzügyminiszter ur mereven ragaszkodott az irás betűihez és azáltal eszembe juttatta azon bibliai mondat igazságát, miszerint az ige. az , amely táplál, de a betű megöl. Sajnálom, hogy ami az érveket illeti, ezekre nézve nem tehetek különbséget. Egyiket sem különböztetem meg a másiktól; mert azok értékre nézve egészen egyenlők: egyik sem értékes, egyik sem szerenesés. Az igen t. kormányelnök ur beszéde bevezetésében vádolta igen tiszt. Tisza Kálmán urat „dialeetikával" utána tevén, hogy ő nem fog a dialeetikával élni, ő nem fog a szónoklatnak mesterfogásaihoz nyúlni és azokhoz folyamodni; ha tehát mégis győzne: ezt csakis az igazságnak óhajtja tulajdonittatni. Ez egészben véve igen szép bevezetés, ez mesteri exordium, (Derültség) és csakis egy hiba van benne, hogy nem követte a győzés, az: hogy nem győzött, hogy a meggyőző argumentumok elmaradtak és igy ő épen azon hibába esett, a melylyel mást vádolt. Beszédének bevezetése : dialectika lett. A pénzügyminiszter ur kiindulási pontja az, hogy ő a honvédséget nem akarja önállólag szervezni, hogy az önállólag is működhessék,— de csak ugy akarná, hogy az a rendes hadsereget támogassa. Ez a felíogás én szerintem t. ház, téves és veszedelmes. Veszedelmes, ha Francziaország sorsára gondolok. Mire való akkor a történet, ha február 28. 1871. £g nem arra, hogy tanuljunk belőle ? Francziaország ban, midőn leverték a hadsereget, vagyis az letette a fegyvert, a nép kebeléből uj, rögtönzött hadseregek merültek fel és ezen rögtönzött hadseregek, ezen dilettáns hősök, ha nem is mentették meg Francziaország területi épségét: legalább megmentették Franeziaországnak már-már eljátszott becsületét. Azt mondhatnák, hogy ez már itt volt érintve. Erre ón többet mondok: ez már megtörtént; de önök sem a szót, sem a tényt nem veszik figyelembe. Ha Francziaország egyénei ülnének itt helyettünk, hogy döntsenek ezen kérdés fölött: meg vagyok győződve, hogy azt mostani eszükkel a mi felfogásunk szerint oldanák meg! és ha mi nem okulunk más példáin, nem tanulunk a históriából, nem tanulunk mások kárán: akkor a legszigorúbb moralista, a sors elmondhatja ránk egy súlyos időben: oleum et operám perdidi. T. ház! Imént mondám, hogy téves az igen t. miniszter ur felfogása. Szerintem a honvédség kiválóan és főkép a hon határainak védelmére van hivatva; s ilyen minőségben nem ö van hivatva arra, hogy támogassa a közös hadsereget, de hogy őt támogassa a vele rokon elem: a népfelkelés. Ezt sem a foglalás vágya nem bántja, sem éhez hasonló ambitio; de bántja, ha megtámadják, és lelkesíti az, hogy védje tűzhelyét, családját s hazája határát. Az a tudat, hogy családját védi: tudat teheti a félénket hőssé s a hőst oroszlánná. De hogy egy ilyen hadsereget méltóan támogasson egy idegen csapatból ala kitott tüzérség — oly tüzérség tehát, mely idegen létére nem birja sem e hazaszeret ítet, sem az ő érdekeit, sem ambitioját, sem feláldozását— hogy ilyen hadcsapat támogassa: midőn azt kívánjuk, akkor nem kívánunk mást, mint, hogy a bábeli disharmoniát átplántáljuk a harezok mezejére. E pontnál veszek bátorságot magamnak Hollán államtitkár ur érvelésére egy igen szerény megjegyzéssel felelni. 0 szerinte ugy alakul a jövő csaták politikája , hogy alkalmasint nagy hadseregek fognak állani nagy hadseregekkel szemközt : s ilyen eritikus időben vigyázzunk, ne szereljük fel a honvédséget műszaki csapatokkal, hanem az egészet oly testté gyúrjuk össze, hogy részeiben ne működhessék önállólag. En pedig ebből mást következtetek: azt, hogy az olyan nagy hadsereg ellenében, minőt ő jelzett —miután e nagy hadseregek többfelé szakadván, többfelől intézhetik a támadást, t.i. kívülről belőlről, — mi is többfelől intézhessük a védelmet és viszonttámadást: kifelé ós belől. Szóval óhajtanám épen ezen okból: a honvédség is láttassák el műszaki csapatokkal, hogy mig a sorezredek kifelé intézhetik a védelmet és tárna6*