Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-305
29S 305. országos üifcs Biárczius 9. 1871. óta létezett összes szerkesztők közül egy sem tette. Tegnap történt t. ház, Kolozsvárit az, hogy a „Magyar Polgár" czimü politikai ellenzéki lapot a Kolozsvár városi tiszti ügyész rendőrségileg lefoglalta, mert állítása szerint a kefelevonatokat a szerkesztőnek alá kellett volna irnia. Ha ily ürügy alatt lehet zavarni, lehet hátráltatni a napilapok kiadását, a közvélemény fejlődését : akkor azt hiszem, t. ház, ennek káros következményei okvetlenül nem fognak elmaradni. Nem akarok sok szót vesztegetni e tárgy fölött, t. ház : remélem, hogy az elnökség által interpellatióm az igazságügyminiszter úrhoz át fog tétetni; kijelentem azonban előre is, hogy ha az igazság ügy miniszter ur e tekintetben minél hamarább tökéletesen kielégítő választ nem ad, és ha e válasz után igen rövid idő alatt ezen ügynek tényleges javulását nem fogjuk tapasztalni : határozati javaslattal fordulok a t. házhoz és föl fogom kérni a t. házat, méltóztassék végre e visszaélést megszüntetni ; mert meg vagyok győződve arról, hog}^ pártkülönbség nélkül senkinek sem lehet czélja, hogy az ilynemű apró zsarnokoknak hazánk e szép kerületéből magyar sz. korona ezen biro dalmának részébőlaz elkeseredés és szegénység a Irlandot alkossanak. Elnök: Az igazságügyminiszter urnák fog kiadatni. Mocsonyi Sándor: T. ház! Van szerencsém a francziák érdekében több rendbeli kérvényt benyújtani. Arad megyében bekebelezett Pankota, Kovaszincz, Világos. Drautz és Dud. Kurtakér, Egres, Ternova és Aranyág közs-égek ; továbbá Krassó megyébe kebelezett Bakamező és Cella község kérvényét azon kéréssel : méltóztassék azokat a kérvényi bizottsághoz utasítani. Elnök : Oda fognak utasíttatni. Ordódy Pál az igazoló bizottság előadója: Bemutattatván az állandó igazoló bizottságnak Inezédy Zsigmond br. Kolozsmegye Mócs kerületében megválasztott képviselőválasztási jegyzőkönyve: miután a jegyzőkönyv mind tartalmára, mind kiállítására nézve a szabályoknak megfelel, Inezédy Zsigmond br. a szabályszerű 30 nap föntartása mellett igazolandó. Elnök: A föltételesen igazolt képviselők sorába igtattatik, s egyszersmind a 4-ik vagy 7-ík osztályba sorshúzás utján be fog osztatni. Ivacskovics György jegyző {kihúzza a „4" számot.) Elnök: Be fog osztatni a 4-ik osztályba. Széll Kálmán előadó: A közmunka és közlekedési miniszter költségvetésének tárgyalása alkalmával Kürthy István képviselő által egy indítvány adatott be a bezdán-zombori útvonalra vonatkozólag. A t. ház ez indítványt a pénzügyi bizottsághoz utasitotta. Van szerencsém e részben a pénzügyi bizottság jelentését előterjeszteni, kérvén annak kinyomatását elrendelni. Elnök: Kinyomatik, kiosztatik s annak idejében napirendre fog tűzetni. Henszlmann Imre: T. ház! Aznapirendhez kívánok szólani. Az Eszterházy-képtár megvétele iránti törvényjavaslat tárgyaltatott és tárgyaltatik az osztályokban, s alkalmasint rövid napok alatt napirendre fog tűzetni. Volt szerencsém a t. házat figyelmeztetni azon tűzveszélyre, melynek a képtár mostani helyiségében ki van téve. Egy határozati javaslatot voltam bátor a t. háznak benyújtani, melyben hivatkozás történik két szakértő jelentésére, melyben a helyiség tűzveszélye ki van emelve, s azóta semmiféle javítás nem történt; tehát a tűzveszély most is nagyban meg van. E határozati javaslatot január 19-én adtam be. Kérem a t. házat, méltóztassék a miniszter urat utasítani, hogy gondoskodjék a képtár kiállítására tűzmentes helyiségről. Kérem a t. házat, méltóztassék elhatározni, hogy e határozati javaslatom együtt tárgyaltassék azon törvényjavaslattal, mely a megvétel törvénybe igtatásáról szól. (Helyeslés) Elnök: Gondolom, a t. háznak nincs kifogása? (Nincs!) Tehát azon napra, midőn a törvényjavaslat tárgyaltatni fog, a határozati javaslat is napirendre tűzetik. Következik a napirenden levő tárgy: a pénzügyminisztérium 1871 -ik évi költségvetésének tárgyalása. Majláth István jegyző (olvassa): Fedezet: Bélyegé milliófrt; jogilletékek 8.571,500 frt; dijak: 338,500 frt; fémjelzés: 26,300 frt; révvám 2,450 frt. Széll Kálmán előadó: Ha az illetékek czimén előirányzott fejezetet vizsgáljuk, az 1869-iki előirányzattal és az 1869-iki zárszámadásokban feltüntetett eredménynyel összehasonlítjuk: az 1871-iki előirányzatban azt fogjuk tapasztalni, hogy 1869-ben összesen előirányozva volt 10.499,950 frt, ténvleges jövedelem volt: 14.023,503 frt. Az 1871 -ik évi előirányzat tehát 2.220,300 frt többletet mutat fel az 1870-ki előirányzathoz és 1.084,753 frt kevesebbletet az 1869. évi tettleges eredményekhez képest, megjegyzi a bizottság, hogy ez összehasonlítás utóbbi részénél számításba veendő az, hogy a hirlapbélyeg, mely az 1870-ik évben eltöröltetett: még 1769-ben a a bélyegjövedelmekhez majdnem 200,000 frtra rugó jövedelmet szolgáltatott , amennyiben