Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-304
:04 országos ü!és márczius S 1871. 271 vényjavaslatot; a. t. ház nekem ebben igazat adván, elfogadta azt, és remélem ezen pana- ! szók ezzel egyúttal meg is szűnnek, mihelyt hatását tettleg éreztetni megkezdi; mert soha senki ezután azt mondani nem fogja, hogy 7%-os exeeutionalis költséget volt kénytelen fizetni. Ha bevárja az árverést, fizet majd 4%-ot, e nélkül kettőt, és igy e téren a panaszok véget fognak érni; és véget érni még inkább, ha a fizetni nem akarás megszűnik. Csakugyan óhajtanám, hogy végképen apadjon ki az ily jövedelemforrás, mely az executionalis költségből jön. Ha a nép magát ezáltal túlterheltnek érzi, könnyíthet baján: ha nem okoz magának még több kiadást a maga rovására; hanem megfizeti a maga adóját executio nélkül. Móricz Pál képviselő ur megjelölé, hogy körülbelül egy negyede az országnak — mit ugyan nem mondott, de ugy hiszem, ugy értette — a földadóval túl van terhelve; monda továbbá, hogy ez vagy 10 milliót tesz ki, ha ennek csak egy ötödét is elengedi az ország, mily nagy megnyugvást fog ez szülni. Elhiszem. De itt tulajdonkép nem két félt, hanem hármat kell figyelembe venni: a tulterhelteket, az országot, és azokat, a kik nincsenek adóval eléggé megróva : (Igaz !) mert ilyek is vannak. Magam tudok birtokokat, melyek 6000 frtért vannak haszonbérbe adva ós nem fizetnek 200 frt földadót. Akkor, mikor deficitekkel kormányozunk, akkor, mikor egy ily investiálatlan ország van előttünk, melybea alkotnunk, teremtenünk kell, oly ország, melyben — és itt inkább egyetértek Simonyi Ernővel — ha máskép nem lehet, az utakat kölcsön vett pénzen kell megcsináltatni: nagyon elhibázza feladatát minden pénzügyminiszter, minden kormány, minden törvényhozás, mely époly fontosnak nem tekinti azt, hogy a ki kellően megróva nincs, az kellőkép megrovassék, mint azt, hogy arról, ki túlságosan meg van róva, a teher levétessék ; mert, ha mindkettő megtörténik, az ország kimarad a játékból, a mennyiben azt, mit egyikről leveszünk, reárójuk a másikra, és az ország kapja régi jövedelmét. E czélból voltam bátor, a catastralis törvényjavaslatot előterjeszteni, és ismételve kérem a t. házat, hogy humanitással nyúljon hozzá, hogy azon 2 millió leemelhető legyen azok vállairól, kik túlságosan megrovattak, s áttehető legyen az illetékes válíakra. Ha e téren nem kezdeményeztem volna : elfogadnám érte a szemrehányást; de hisz megtettem e részben is kötelességemet, és már most engedje meg a t. ház, hogy lehetővé legyen a tettleges keresztülvitelhez való nyúlás. (Helyeslés jobb felől.) Itt bátor vagyok a t. képviselő urnák, a ki a közgazdászati szempontokat, — mint kellő és helyes, — előtérbe állította, figyelmébe ajánlani, hogy a financiális szempontok csak bizonyos mérvig vannak azokkal ellentétben ; mert, ha bizonyos mórven túl a financzialis szempontokat szem elől tévesztjük és ug\ szólván a financzialis sulyegyennek föntartását kellőleg nem hangsúlyozzuk : előkészítendők nemzetgazdászati utón a jövendőt, épen a magunk munkáját nehezítjük meg; mert többek között a pénz, a melylyel dolgozunk ós a hitel, melylyel azon pénzt előteremtjük, nemcsak az országnál, de egyeseknél is nagy nemzetgazdászati factor. Ha mi tehát a nemzetgazdászati szempontokra ügyelvén, a pénzügyi oldalt mellőzzük : megrontjuk a hitelt, megnehezítjük a kamatlábat, tehát egyik legfontosabb nemzetgazdászati factort elrontunk magunk. És ekkor hogyan dolgozzunk kellő eredménnyel ? Én azt tartom t. ház, hogy vigyázni kell mindkettőre, az egyikre ugy, mint a másikra, és erre nézve bizonyos arányokat szem elől téveszteni absolute nem lehet. A mi Simonyi Ernő t. képviselő urnák közigazgatásunk drágaságára vonatkozó kritikáját illeti : megjegyzem, hogy mindnyájunk feladata, annak lassankint való megjavítását eszközölni ; de ez bizony egyhamar nem lesz meg. Ami azonban azon próbakövet illeti, melyet felemlíteni méltóztatott : erre nézve csakugyan nem tagadhatom meg magamtól, hogy válaszoljak. (Halljuk!) A t. képviselő ur, a keleti vasút vállalkozójának eljárásával bírálta állapotainkat. A t. képviselő ur azt monda, hogy nálunk három millióba kerül az igazságszolgáltatás. Megjegyzem mellékesen, hogy bizony még többe is kerül; mert ha a megyék és törvényhatóságok igazságszolgáltatói költségeit is ide veszszük: 7 — 8 millióba kerül. Ha pedig azon idegen ur mégsem mert volna ide jönni, ennek nem szükségképen az az oka, hogy itt rósz az igazságszolgáltatás, — sőt lehet épen az az oka, hogy jó. Némely helyre azért nem mernek elmenni, mert jó az igazságszolgáltatás. Ha például, magyar ember oly helyzetben volna Angliában, mint a milyenben van itt azon angol, aligha merne oda menni. Egyébkint, ugy látszik, nemcsak mitőlünk fél azon idegen ur, mert amint eléggé jó helyről értesültem, jogi tanácsot kért az iránt is, elmerjen-e menni Bécsbe ? Pedig a bécsi, értem a cislajtáni igazságszolgáltatás körülbelől 15 millióbakerül, tehát kétszerannyiba, mint a mienk, s ezen idegen mégis azt kérdezte, hogy vajon jó lesz-e Bécsbe mennie? Ő tudja, miért táplál aggodalmat az iránt hogy hová menjen, — erről én nem ad hatok számot. (Derültség.) Azt mondja a többek közt, a t. képvisel ur, hogy mind olcsóbbság. mind jobbvolta szem
