Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-296
296, országos ülés február 27. 1871. II és hatalmasak voltak; lázas izgatottság fogja el őket, és azt erőnek veszik, de nem látják, hogy mikor mozdulni akarnak: alig birnak lábaikon állani. (Mozgás a bal oldalon.) Boldog azon nemzet, mely előtt egy nagy eszme lebeg kalauz gyanánt. Anélkül soha nagygyá nem lehet egy nemzet; de szánandó és nevetséges az, mely az ideált maga előtt látván, már azt gondolja, hogy az valóság, mohón kap utána ós ugy jár, mint a gyermek a holddal, vagy a szomjas utas a délibábbal. Nem ugy járnak el az életrevaló nemzetek. Tudják ők, hogy az életerő nem születik : hanem fejlődik, és meg is tudják várni az időt. Nézzék önök Poroszországot, tanulmányozzák annak történetét és látni fogják : mennyire igaz ezen állitás. Soha nem volt talán nemzet, mely annyira össze volt zúzva és ál nagyságából lesújtva, mint Poroszország 1806 után. Visszavonult, összeszedte magát. Csekély volt a kör, melyben mozoghatott; de azt ugy tudta fölhasználni, hogy midőn 1813-ban a nagy német nemzeti mozgalom megkezdődött : ennek mégis élére állott. De még azon siker által semhagyta magát elkábittatni, hanem noha, ott volt a bécsi aktában, hogy nagyhatalom, nem gondolt vele, hanem csendesen visszavonult, hagyta a többit szerepelni és philosophicus egykedvűséggel tűrte azon szánakozó mosolyt, melynek ki volt téve. Azalatt azonban nem nyugodott, hanem működött. Kifejlesztette egész anyagi és szellemi jólétét és mindenki, aki figyelemmel kisérte működését, tudta már 1866. előtt, hogy Poroszország Németországnak vezetője, és tőle a vezetést senki nem fogja elvenni. Mi is t. ház! nagy nemzet voltunk, és hiszem, hogy még lehetünk azzá. De figyeljünk egyre. Ne nézzünk folytonosan egyedül a csillagokra, hanem nézzünk ide a földre is. (Élénk helyeslés jobb felől. Hosszan tartó mozgás.) Péchy Tamás: T. ház! Az előttem szóló igen t. képviselő ur, kit én e tekintetben szakértőnek vagyok kénytelen elismerni, azzal kezdte beszédét, hogy az ellenzék e kérdés alkalmából vegyes és ellentétes nézeteknek ad kifejezést. Megvallom, én is ezzel vagyok kénytelen kezdeni beszédemet, mert mindazon szónokok, kik a Győrffy Gyula által beadott indítvány ellen szólottak, egészen más szempontból fogták föl a dolgot. Az mondatik, az igen t. pénzügyminiszter által; azt hangsúlyozta Ernust Kelemen t. képviselőtársam, sőt azt az előttem szóló, hogy az 1868-ki véderőről szóló tőrvény szerint nem lehet a honvédséget kivánni; mig ellenben maga a t. miniszterelnök ur, ki egyszersmind honvédelmi miniszter, kit szintén szakértőnek ismerek el: azt mondja, hogy tőlünk függ csupán eldönteni e kérdést, abban senkinek másnak beleszólása nincs; tehát nekünk jogunk van a honvédséget tüzérséggel is ellátni. Véleményem szerint a túlsó oldal részéről ezek is ellentétes fölfogások; de én ezen sem igen akadok fön, hanem elfogadom a miniszterelnök ur nézetét: én is azt hiszem, bogy igen is, jogunk van, sőt nézetem szerint kötelességünk is, tüzérséget állítani a honvédség számára, és ezért szólalok föl e kérdésben. Mielőtt a kérdéshez szólnék, kénytelen vagyok egy pár észrevételt tenni az előttem szóló képviselő ur szavaira. Azt mondta a t. képviselő ur, hogy 1867-ben léptünk agyakorlati politika terére; itt nekünk ugy líell eljárni, hogy addig, mig a nagy örökséget megkapjuk, mit ő sem tagadott: foglaljuk el azon tért, a melyet lehet. A nagy örökség, nézetem szerint, épen az lenne, a mit ö utópiának nevez, t. i. nemzeti magyar hadsereg; mert a nélkül nemzeti egység nincs, és nemzeti egység és nemzeti önállóság nélkül nagy örökség sincs. Az én nézetem az, hogy mig a magyar hadsereget elérnők : addig állást kell elfoglalnunk. Ha már most áll az, a mit a miniszterelnök ur hangsúlyozott, hogy törvény szerint van jogunk tüzérséget állitani: azt hiszem, hogy inkább foglalnánk el állást e kérdésben, ha tüzérséget állítanánk föl, mintha nem teszszük azt, még ha azon elvekből indulunk is ki, melyeket az előttem szóló képviselő ur is hangsúlyozott. — A t. képviselő ur igen keserűen kelt ki az ellen, hogy mi magyar hadsereget akarunk; s azt veszélyesnek mondotta. Azt mondta, hogy mi nem fogunk találni szövetségest a szomszéd Lajtán túli országokban; erre nehéz a felelet, mert az ellenkezőt bebizonyítani, mindamellett is, hogy nem osztozom véleményében: nagyon nehéz. Hanem azokra nézve, miket e kérdésre, mint speciális dolgokat fölhozott, kénytelen vagyok észrevételt tenni. Speciális például hozta föl, hogy nem czélszerü egymástól elkülönített hadseregnek együtt működni: a krimi hadjáratot; én megvallom, az eredményből szoktam Ítélni ; a krimi hadjárat eredményre vezetett, épen igy eredményre a porosz hadjárat is, hol az abban résztvevő csapatok önálló hadseregeket képeztek, önálló hadsereget képeztek a württembergi, bajor hadtestek, kik minden fegyvernemmel és saját tüzérségükkel működtek, s mégis diadalt, eredményt mutattak föl. Mig ellenben az osztrák hadseregek, a melyek nem ily önálló hadtestekből állottak: eredményt, fájdalom, mindeddig nem tudtak fölmutatni. (Tetszés bal felől.) Előttem practicus példa az, a mely eredményt mutat föl, és azért a krimi hadjáratból hozott példát részemről döntőnek el nem fogadom. Azt