Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-302
202 302. országot filét márczius 6. 1871. nok lesznek, hogy a most az állam által epitett és kezelt vasutak eladathatnának, a nélkül, hogy az országnak abban kára volna, és az országtól biztosítékot kívánni nem fognak: azokat adja el, és a begyült pénzzel építtessen vicinális vasutakatat, a melyekre nem egy vállalkozó, hanem 100 vállalkozó fog jelentkezni. Mert tudjuk, hogy egy vicinális vasútnál egyik maximum, a mit a vállalkozóktól kivannak: hogy a vasutat minden biztosíték nélkül építse. Hogyha kérem a vicinális vasutakat prioritással fogjuk ellátni, akkor az országnak elég biztositéka lesz és az ország nem fog fizetni sem kamatbiztositást, sem egyéb segélyezést. Tehát ez volna átalános észrevételem a vasúti pontra nézve, ezt ajánlom a t. ház és a tisztelt minisztérium figyelmébe. (Helyeslés.) Gorove István közlekedési miniszter : A mit t. barátom mondott: az természetesen olyan, hogy az egyátalában a vasúti politika vitás körébe tartozik, és e részben igen fényes ós súlyos érveket lehet jobbra is, balra is fölhozni; de hogy e tekintetben a kormány már előre határozzon, az nemcsak nehéz : hanem lehetetlen. A tisztelt képviselő ur a vasúti kölcsönről szóló törvényt nem méltóztatott egészen figyelembe venni. A vasúti kölcsönről szóló törvényben meg van mondva: hogyan kell ezen vasutaknak, melyek ezen államkölcsönből építendők, a biztosítékot nyújtani; a mi a magán vicinál vasutak segélyezésénél alig volna lehetséges. E részben tehát szükséges volna egy más törvényes intézkedésről gondoskodni, hogy az megtörténhessék. Igen természetes, hogy ez oly dolog, mely a kormány figyelmén kivül nem eshetik, a kormány arra figyelmét ki is terjeszti, de e részben semmi határozatot nem hozott, valamint nem is fog hozni anélkül, hogy az iránt előbb a törvényhozásnak előterjesztést ne tegyen. E tekintetben tehát a t. képviselő urnák figyelmeztetését igen szívesen fogadom ugyan, de praecis nyilatkozatot nem adhatok. (Justh: Est nem is kérem.) Simonyi Ernő: T. ház! A mint a közlekedési minisztérium költségvetésének tárgyalásánál előre megyünk, minden lépten ugyanazonegy akadály, ugyanazonegy nehézséggel találkozunk. Itt láttuk ezt a vasutak építésénél, a folyók szabályozásánál, és most ismét a vasutaknál . t. i. egy átalánosan megállapított tervnek hiányát. Ez oly akadály, melybe mindig bele ütközünk. Ez az, a hol a dolgot kezdeni kellett volna, és ez indított engem arra, hogy egy határozati javaslatot adjak be a házhoz, hogy egy ily terv kidolgoztassák. A minisztérium négy éven át negyedszer megígérte e terv előterjesztését és nem teljesítette igéretét. (Jobb felől egy hang: Nem. ígérte megf) De igen is megígérte 1867-ben, megígérte ismét 1868-ban, nem ugyan a házban, de a pénzügyi bizottságban, ismét 1869-ben és most 1871-ben; tehát már négyszer megígérte ; de ez évben, a mint azt a miniszter indokolása is mutatja, a miniszter őszintén megmondja, hogy nehézségekkel találkozott: kell tehát, hogy a ház gondoskodjék arról, hogy e bajon segítve legyen. Különben nézeteimet ez iránt akkor fogom kifejteni, mikor határozati javaslatom fog napirendre kitüzetni. Most t. képviselőház a vasutaknál átalában véve kénytelen vagyok kijelenteni, hogy azon kérdéseimre, melyeket az átalános tárgyalásnál a vasutakra vonatkozólag tettem : a miniszter ur áital adott föl világositások egyátalában ki nem elégítenek. Őszintén megmondom, hogy a miniszter ur válasza e tekintetben olyanféle volt, mint a német oráculumó: „Ich bin dein Vater Zefises, und sage dir nur dieses." (Derültség.) Abból, a mit a miniszter ur mondott, egyátalában én semminemű felvilágosítást nem bírtam kivenni. A miniszter ur elismeré, hogy az északkeleti vasútnál vannak nehézségek a vállalkozók és társulatoknál; de hiszi és reméli, hogy ezek ki fognak egyenlittetni; de e tekintetben épen oly állapotban van a miniszter ur, mint azon ember, a ki pénzügyminiszter ur specialitásaiból akar vásárolni, és azt hiszi és reméli, hogy jó szivart fog kapni; de ha a multak tapasztalásain indul: akkor el lehet készülve arra, hogy biz azok roszak lesznek. Én — megvallom — átalában a parlamenti életben, azt hiszem, hogy az egyedüli mód, melylyel ily dolgokat kezelni kell: a teljes őszinteség és nyilvánosság. Én nem látom át, hogy a vasútépítésnél mily diplomatiai titkok létezhetnek, melyeknek napfényre hozatala valami bajt vagy nehézséget okozhatna? Ha azonban a miniszter ur mégis azt hiszi, hogy vaunak ily nehézségek, melyeknek napfényre hozatala kárt okozhatna : ebbe én egyelőre belenyugszom; de egyenesen kijelentem, hogy, ha e hó vége előtt nem fogunk tökéletesen kielégítő fölvilágosítást kapni: én interpellatio formájában e kérdést ismét föl fogom hozni. Máskép áll a dolog a hatvan-miskolczi vasúttal. Ez az állam kezében van. Az állam átvette már több mint egy éve, és azóta kezeli. (Halljuk!) Erre nézve tehát azon nehézségek nem léteznek. r En azt mondottam a házban, hogy ugy vagyok értesülve, miszerint ott a munka igen hiányos; e, miniszter ur pedig ugy adja elő a dolgot, hogy „a képviselő ur azon meggyőződésben van, hogy ezen pábyának jelenleg is vannak hiányai.* Nem az a kérdés, hogy én azon