Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-301
* J74 301- országos ülés mározius 4. 187!. hol pedig folyók vannak, igen sok hidat is kell föntartani: még a legjobb gazdálkodás mellett is — meg kell vallani — a megye az igy befolyó összeggel nem képes kijönni. A hol több ily építkezésre van szükség, a megyének az állam segélyéhez kell tehát fordulnia. Azt méltóztatott a t. pénzügyminiszter ur mondani, hogy a szükséget beismeri, s igen szívesen hozzájárulna, hogy e czélra több fordíttassák ; de nincs alap reá. Elismerem, hogy alap nincs; de egy egyszerű gyakorlati módot ajánlok a t. közlekedési miniszter urnák, mely által az alapot e 200,000 forint kiadására meg lehet szerezni. (Halljuk!) A meglevő államutak íöntartására, és uj vonalok kiépítésére több milliót szavazott meg a t. ház. Az eddigi államutak építése ugy történt, hogy az árlejtés az utak épitésére mindig itt a központban tartatott. Már a múlt évben a 108-ik ülésen 1870. január 29-én bátor voltam egy határozati javaslatot előterjeszteni, melyben fölkértem a t. közlekedési miniszter urat, hogy ez árlejtést ne a központban, hanem az illető törvényhatóságok területén, a legnagyobb nyilvánosság s az állam ellenőrködése mellett vitesse végbe. (Élénk helyeslés.) Vannak az államnak igen megbízható derék egyénei a vidéken : az állana mérnökök, kik által véghezvitetheti az árlejtést. Meg vagyok győződve, hogyha a t. miniszter ur e rendszert behozza, nem 200,000 frt: de annál több meg lesz takarítva. (Helyeslés.) Hogyan történik ugyanis az árlejtés ? Vannak itt a központban consortiumok, melyek ezt évek óta monopolizálják. Ezek nem maguk épitik az utakat és hidakat, hanem kiadják vidéki alvállalkozóknak, ezek ismét másoknak s tudok eseteket, melyekben a 4-ik kéz építette azon utakat, természetesen sokkal olcsóbb áron, mint a milyent az állam fizetett. Merem mondani, hogy azon megszavazott 3 — 4 milliónyi írtból, melyek az államépitkezésekre vannak szánva, mindenesetre legalább is \ 4 rész a nyerészkedőknek jut, nem pedig az államutak javításának eszközlésére fordittatik. (Igaz!) Ennek a rendszernek hiányosságát elismerte a volt miniszter ur is, és épen határozati javaslatom benyújtásakor adott feleletében, ugyanazon ülésben azt mondta, hogy elismeri ezen rendszernek nemcsak hiányosságát, de roszaságát is : hanem, úgymond, valamely rendszernek kell lenni, akkor pedig arra idő nem volt, hogy a bajon azonnal segítsen ; szóval pedig megígérte, hogy a jövő évben mindenesetre az árlejtéseket decentralisalni és &:•: illető törvényhatóságok területén végrehajtatni fogja. Megyei tisztviselő koromból igen sok példát tudok, és egyeseket föl is hozhatnék — de nem akarom a t. ház figyelmét untatni; csak azt emlitem, midőn a vidéki vállalkozó ugyanazon egy utvovonalnak kiépítését azon összegnek egy negyedéért akarta átvállalni, mint a melyen az a központon később kiadatott. A megyének e részben tett fölterjesztésére azt felelték, hogy ez volt az eddigi szokás, melytől nem lehet eltérni ; mert az ellenőrködést a megyében nem gyakorolhatják. Tudom azt is, hogy a t. miniszter ur, ezen általam ajánlott rendszabály keresztülvitelénél igen nagy akadályokkal fog találkozni, magában a minisztérium kebelében; mert tagadhatlan az, hogy vannak egyes hivatalnokai azon minisztériumnak, akik ezen régi megrögzött bajnak igen hő pártolói. Hanem tegye tul magát ezeken a t. miniszter ur, és épen elődének példája szerint, ki megígérte, hugy ezen bajon segíteni fog: decentralisálja ezen árlejtést, és vitesse azt véghez — a kellő ellenó'rködés mellett — az illető megyék s politikai hatóságok területén, és meg vagyok győződve, hogy nem 200,000 írt, hanem háromszor 200,000 frt fog megtakarittatni. (Élénk helyeslés.) Ghyczy Kálmán s Azon néhány szó előadására, melyeket elmondani akarok, még inkább indítanak azon igen practikus észrevételek, melyeket a t. előttem szóló képviselő ur fölhozott. (Halljuk !) Ha az igen t. pénzügyminiszter ur és általában a minisztérium a pénzügyi kezelésnek azon igen correct elvét, a melyet a pénzügyminiszter ur előadásában annyira kiemelni méltóztatott, hogy t. i. kiadás addig ne szavaztassák meg, mig egyszersmind fődözetéről gondoskodva nincs: költségvetési előirányzatában eddig követni méltóztatott volna, (Helyeslés bal felől.) és ha ezen általam igen helyesnek elismert elvet eddig maga a képviselőház is követni méltóztatott volna: akkor azok ellen, miket a t. pénzügyminiszter ur mondott, semmi szólásom nem lenne. De a dolog nem ugy van: maga a pénzügyminiszter ur legjobban tudja, hogy a minisztérium által beterjesztett előirányzatban milliónyi kiadások vannak előirányozva, melyeknek valóságos tényleges fedezetük nincs. Nem a minisztérium oka ennek; tudom, hogy ennek oka egészen más körülményekben keresendő. De ezen annyira kényszerű helyzetben, a melyben az ország van: mily eljárást szoktunk eddig követni? Tudjuk azt, hogy kiadásainkat rendes bevételeinkből, fájdalom, — az okokat most nem akarom említeni, — teljesen nem födözhetjük; de érezzük, hogy vannak kiadások, melyeket — akár tudunk állandó rendes fedezetükre alapot kimutatni, akár nem : okvetlenül teljesítenünk kell; mert oly szükségesek, hogy elhalaszthatlanok.
