Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-296
296. országos ülés február 27. 1871. 11 fogva a kisebbségnek Győrffy Gyula képviselőtársam által benyújtott indítványát pártolom. Makray László: T. ház! Nem volt szándékom hozzászólani a szőnyegen levő tárgyhoz, miután 1868-banaugusztus 8-án, amidőn a honvéd hadi seregnek miként szervezése iránti tárgyalások folytak, elmondottam volt nézeteimet; de miután a pénteki ülésen Pulszky Ágoston t. képviselőtársam egy igen szép és igen eszes képletet állított föl, melyben gondolatai ugy ecseteitettek, hogy nekem, mint régi honvédnek, érzéseimre visszahatással birtak: azért írattam föl magamat, hogy erre, és még egynéhány másik mondására válaszoljak. Ugyanis ő többek közt azt mondta, hogy a honvédségnek nincs oly sajátságos föladata, mely egyszersmind ne lenne föladata a közös hadseregnek. Én elfogadnám e tételt akkor: ha a közös szó helyett országos lenne mondva; mert akkor a honvéd, és országos hadsereg közt nem lenne különbség. De a közös szó mellett nem fogadhatom el; mert hazai törvényünkben az van megírva, hogy Magyarország az alávetett ré- j székkel együtt, ellenségek körébe, sőt torkába van egészen helyezve, mely ellen mindenkor karddal és fegyverrel oltalmaztatik és védelmeztetik; ez hazánknak régi törvénykönyve ugyan, de ! ez magyarázza meg a nemzet régi jogait. Igen helyesen mondta, épen a törvény szelleménél fogva, Tisza Kálmán t. barátom, hogy mi akarjuk a magyar hadsereget, akartuk tegnap, akarjuk ma, és akarni fogjuk holnap, és mindaddig: mig mégis lesz, mert hiszen Magyarországnak hazai törvényei parancsolják, hogy mi az országot mindig karddal kezünkben kötelesek vagyunk védelmezni. Ezen törvény azt is mutatja, hogy a magyar nemzet életével egyszersmind egybeforrva van Magyarország létele; mert midőn a nemzet elhatározta, fegyverrel kezében, különböző nemzetek megtámadása ellen vagy elvérzeni, vagy megalkotni Magyarországot, és mert nem vérzett el és visszaszerezte régi hónát, azt hiszem: joga van ma is azt követelni, hogy Magyarország fönmaradjon mint független állam, független hadsereggel. Nemcsak azért, mert vérzett hona megszerzéseért, vérzett annak megtartásáért, hanem azért is: mert vérzett az önkény ellen a szabadságért, vérzett a sötétség ellen a világosságért, s mert minden időben az emberiség ügyéért nagy áldozatokat hozott. Ezt a történeti multat szerezte vissza a nemzet, melynek ormaira 1848—49-ben a honvédsereg kitűzte zászlaját. Ez azon magaslata történeti multunknak, melyre a királyi domb épitve van, és melyen a magyar király a négy világrész iránya felé vág kardjával, ezzel azt fejezvén ki, hogy bárhonnan jöjjön az ellenség Magyarország földjére, Magyarország alkotmányát, földjét megvédeni köteles lesz. Kérdem: lehet-e ezt reményleni, hogy a közős hadsereggel teljesitni lehetne oly kötelességet, mely hadsereg nagyobb része nem Magyarország fiaiból áll, kik előtt ismeretlen azon érzés, mely a mi kebleinket dobogtatja ? En kételkedem azon, hogy az a közös hadsereg megtegye Magyarország iránt azon kötelességeit, a melyekre hivatva lenne egy független magyar hadsereg; bár tudom azt, hogy sokan hiszik, hogy a közös sereg megtenné azon kötelességét, melyre egy független magyar hadsereg hivatva lenne; de e hit csak képzeleti fogalom, nem pedig positiv tudat. Tegyük föl tehát azt, hogy nem teljesiti kötelességét ugy, mint az ország megvárja. Mi történik akkor? Nem-e a honvédség kötelessége azt a kötelességet, melyet a közös hadsereg nem teljesített, átvenni, s a nemzet támogatásával leróni a haza iránti tartozását ? Azért kívánom tüzérséggel való fölszerelését. Ez tehát okom. melynélfogva állítom, hogy Pulszky képviselő urnák és azoknak, kik vele egyetértenek: nincsen igazuk, midőn azt állították, hogy a honvédségnek nincs oly föladata, mely a közös hadsereg föladata is nem lenne egyaránt. Tehát ezen tételre válaszoltam. Egy igen szép képlettel mutatta meg azt, hogy mit tesz a „Kanonenfutter", és habár szép képlettel mutatta be anélkül, hogy valaki magát bántva érezhetné, engem mégis az ő magyarázatával bántott. Szerintem 1848—49-ben, ha a honvédnek az ágyú megbénította tagjait, összezúzta csontjait, ha végbelen kint szenvedett: Magyarország szabadsága és függetlenségeért szenvedte. (Élénk helyeslés bal felől.) S igy nem volt a honvéd ágyutöltelék. Ha a katona csak anyag, nem szellem egyaránt, és a háború ezélját nern ismeri és eszméletlenül küldetik az ágyú torkába, nem a haza czéljáért, hanem valami távolfekvő, attól eltérő czél felé: akkor igenis, ágyutöltelék. De miután a honvédet saját szelleme vitte előre szent érzelmével, t. i. Magyarország állami függetlensége és a nemzet szabadságáért küzdve : ennélfogva a piski ütközetben sem volt ágyutöltelék. (Helyeslés bal felől.) Ezt megmondani, régi honvédtársaim nevében, köteles voltam. Éber Nándor: T. ház i Haboztam: vajon fölszólaljak-e vagy nem e tárgy megvitatása alkalmával ; azok után, miket a miniszterelnök ur és a pénzügyminiszter ur elmondottak: a tárgyhoz keveset lehet mondani, és, megvallom, hogy én még ezen pillanatban is szívesen elállanék a szótól, ha hihetném, hogy ezáltal a vitát ma befejezzük; minthogy azonban látom, hogy erre igen csekély kilátás van, oly sokan levén még
