Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-300

300. országos ilw mamin 3. 1871. 127 Gorove István közlekedési miniszter : T. ház ! Midőn alkalmat veszek magamnak, hogy azokra, mik e vita folyama alatt fölhozattak, s a mikre nyilatkozni szerencsém még nem volt, észrevételeimet és megjegyzéseimet megtegyem ; mindenek előtt a legközelebb emlékem előtt álló tárgyra, t. i. arra kívánok nyilatkozni, mit az előttem szólott igen t. képviselő ur elmondott. Fölszólalásának első része igen nevezetes ügyet, a magyar vasúthálózatnak a Dunafejejedelemségek vasutaival csatlakozását érintette. Méltóztatik a t. ház emlékezni, hogy a háznak ezen csatlakozásra nézve van határozata, mely világosan kimondja azt, hogy a Dunafejedelemségekkel eszközlendő összeköttetés az egyik ponton csak akkor veendő eszközlésbe, midőn a csatlakozást a Dunafejedelemségek, a másik ponton is biztosítják. Nem lehet tehát az egyik összeköttetést — jelesül azt, melyet a t. képviselő ur szóba hozott, Temesvártól Orsováig — eszközölni addig, a mig biztosítás nem nyujtatik az országnak arra nézve, hogy a krassói összeköttetés is létesülni fog. Minden internationális vonalnál az összeköttetésnek államszerződés által kell biztosíttatni. E tekintetben a kormány ezen vasút létesítésére kiható intézkedéseket nem tehet: mielőtt a szomszéd állammal a csatlakozási, föltételekre nézve megállapodásra jutott volna. De fájdalom, itt is épugy, mint a szerbiai összeköttetésre nézve megemlítettem: nem voltunk még oly szerencsések, az egyességet a Dunafejedelemség kormányával létrehozhatni. Aűnagyar kormány sürgette az ügyet több izben, és ottaniképviselőnk elég erelylyel és buzgósággal járt el ez ügyben; de azt véglegesen elintézni képes eddig nem volt. Ma tehát ugy áll az ügy, hogy ha, a t. ház egy, a Dunafejedelemség felé vezető vasút vonalnak kiépítését haladéktalanul kívánná eszközöltetni : azt el lehetne vinni az ország határáig de vajon ott a szomszéd állam vasutjaival kapcsolatba hozathatnék-e ? arra nézve a kormány biztosítékot nyújtani képes nem lenne. Azonban, t. ház, a kormány azon vidéknek érdekeit, melyről az előttem szólott t. képviselő ur tett említést, — értem Temes-Krassó megyék és talán a Határőrvidék érdekeit: elég fontosaknak találja arra nézve, hogy be nem várva az internationális szerződés megkötését, gondoskodni fog arról, hogy ezen vasúti összeköttetés egy vagy más alapon mégis létre jöjjön, milyen legyen ezen alap: arról részletesebben e pillanatban nem szólhatok. Ezen vasút ügye tehát ujabb tanácskozás alá fog vétetni, és reméltem, hogy azon vidék érdekei e tekintetben kielégítést fognak nyerni. Szóba hozta a t. képviselő ur a füzes abony-egri szárnyvonal ügyét is. A kormány ezen vasút kiépítésére biztosítására szabad nyilt versenyt irt ki, a mint azt mindazon vonalra nézve tette, melyeknek kiépítését a törvényhozás elrendelte. Az eredmény csakugyan a t. képviselő ur által fölhozott volt. Az ajánlatok közül a legjutányosabbat a „Pesti népbank" tette. Azonban épugy, mint minden egyéb kiírásoknál, ugy ennél is világosan ki volt kötve, hogy az ajánlattevők részéről a kormány a legnagyobb biztosítást fogja kívánni. Nem kívánok itt a Népbank pénzügyi állásának bővebb elemzésébe bocsátkozni; de annyit meg kell említenem, miszerint szükségesnek láttam a Népbanktól nagyobb'j biztosítékot kívánni, mint a verseny-tárgyaláskor kurva volt. A Népbank ezen jogos, méltányos, és az eredményt biztosító követelés folytán a verseny-tárgyalástól visszavonult, és igy nem maradt egyéb hátra, mint ujabb verseny-tárgyalást kiírni, melynek eredménye fölött e napokban fog határozat hozatni. Átmegyek ezután azokra, melyek a vita korábbi folyamában hozattak föl. A közlekedési ügyekre vonatkozó, és itt fölemlített kérdések egyik legfontosabbikának tartom a tariffa kérdését. Ugy tanulmányaim mint tapasztalataim alapján a tariffák azon fokozatának voltam mindig barátja, mely a kereskedelmi forgalmat nemcsak nem akadályozza, sőt annak előmozdítására szolgál. Ezen eszmével léptem be a kormányba és az első pillanattól fogva ez eszme érvényesítésére törekedtem. Azonban ez eszmének létesítésénél mindjárt az első alkalommal nehézségekbe ütköztem, valamint számtalanszor tapasztaljuk egyebekben is, hogy a kormányzat gyakorlati követelményei és a theoria különböző adatokat tüntetnek föl. A tariffák leszállítása, az első lépésnél akadályra talált azon engedélyokmányok határozataiban, melyeket a kormány már megalakulásakor 1867-ben teljes érvényben talált. Ezen engedélyokmányok bizonyos maximaltarifíákat állapítanak meg; ugy hogy bármily czélszerünek, nemzetgazdászati szempontból bármily üdvösnek kellett ott a tariffák leszállítását tekinteni ; ezen leszállítás korábban szerzett jogokba ütközött. Az ilynemű akadályok elhárítása nem a kormányzat körébe esik, hanem a törvényhozásnak magának az állam sonverain teendőihez tartozik. Ezen jog gyakorlásától, ezen föladatok megoldásától a törvényhozást elzárni nemcsak nem akarhatom, sőt óhajtom, hogy a törvényhozás ebbeli jogát teljesen érvényesítse, és a tariffák kérdésének megoldásához hozzájáruljon. Azonban a kormány még ezen tekintetekkel szemben sem mondott le arról, hogy törek-