Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-300

114 300. országos Ülés márczius 3. 1871. is két interpellatiót intéztem az igen t. kormányhoz. Az egyikre gróf Mikó Imre, volt közlekedési miniszter ur, ezelőtt körülbelül egy évvel válaszolt félig-meddig kielégitőleg; a másikra a mostani közlekedési miniszter úrtól még nem voltam szerencsés választ nyerni; azonban aligha csalódom, hogyha a választ azon előterjesztésben vélem föltalálni, melyet a folyó évi költségvetés előterjesztéséhez mellékelt. Ezen előterjesztésben a 17. lapon a t. miniszter ur igy szól: „Ki kell mondanunk meggyőződésünket, hogy vasúthálózatunk kiegészítésénél jövőre nagy óvatosságot kell szem előtt tartanunk, s ezután az államsegélyezés eddigi rendszere mellett csak oly országos vasutak kiépítését hozhatjuk indítványba, melyek magasb államérdekekből mulhatlanul szükségesek, s részben mint ilyenek, a tőrvényhozás által már kijelöltettek. Ilyeneknek tartjuk: a) az összeköttetési vonalokat a dunai fejedelemségekkel ; b) az összeköttetést Szerbiával s ez által Törökországgal." Én, t. ház, kész vagyok ezen kijelentést elfogadni válaszul, és csupán két megjegyzésem van reá. Az egyik az, hogy mint minden dologban, ugy ebben is nagyon szeretem a világosságot, és azért óhajtottam volna, hogy tüzetesebben írassék körül, mit jelent az ezen b) pont: ,,az összeköttetés Szerbiával és ez által Törökországgal." Mert az összeköttetés megtörténhetik a legegyenesebb és legrövidebb utón ; de megtörténhetik kerülő utón is, és a boszniai összeköttetés kísértete elég sokat kóborgott a hazai lapokban arra nézve, hogy e részben a teljes világosság főltüntetését szükségesnek tartsuk. A másik, a mit megjegyezni akarok : az, hogy bármily szépen veszi ki magát e vasútvonal a papíron ; de mégis óhajtottam volna, hogy a vasút, ha nemis a közforgalomnak átadva, de legalább azon stádiumban lenne már: hogy ne kellene még most is csak a legelső előkészítő lépéseket sürgetni. Tudom, — és ezt gróf Mikó miniszter ur is jelezte, — hogy a főakadályt a csatlakozási pont meghatározása képezi, a mi kormányunk és Szerbia kormánya közt. Akkor is fölemiitettem, és ma sem tehetek egyebet, mint hogy kijelentem, miszerint ezt én teljesen megnyugtató és elfogadható mentségnek nem tartom, ós e részben tökéletesen és teljes meggyőződéssel csatlakozom azon nézethez, melyet Somsich Pál t. képviselő ur tavaly a t. háznak január 27-kén tartott ülésében kifejezett. A t. képviselő ur akkor ezeket monda: „Nem lehet fölösleges, t. ház, ha e részben más országok buzgólkodásait, törekvéseit, iparkodásait, sőt mesterségeskedéseit is fölemlítem. Mi pedig, t. ház, ezt összetett kezekkel nézzük! Vagy talán megvárjuk azt, hogy hova fognak ama vasutak vezettetni, hogy azokkal kössük össze a mieinket, és igy szolgáivá tegyük magunkat a mások érdekében építendő vasutaknak? holott ezeket megelőzve, mi jelölhetnők ki a pontokat, hogy ők legyenek aztán mintegy kényszerítve hozzánk csatlakozni. Ha — . mint mondám — összetett kezekkel várunk, bennünket szépen el fognak kerülhetni, s mi majd csatlakozhatunk — a semmihez." A fönebbi ékhez még csak azt kívánom megjegyezni, hogy e vonal életkérdés az illető vidékre nézve is, életkérdés ipar s kereskedelem tekintetében. Torontál vármegyének nincsenek ntai, nincs útépítési anyaga. Ily körülmények közt és ily esetben, valóban a kormány kötelességének tartom, a vasútépítést minden módon elősegitni, különösen ott, hol a helyi érdekek találkoznak az országos érdekkel és a viszonyok kedvező találkozásánál fogva a vasutak építése nem sokkal kerülhet többe, mint a kereskedés igényeinek megfelelő rendszeres országutak. A főn elmondottak után nem fogom sürgetni a választ interpellatiómra. Meg vagyok győződve, hogy a kormány át volt és van is hatva ezen vonal fontosságáról; hogy azonban mindazok, kik e vonal által érdekelve vannak, — és bizton ide számithatni hiszem a kereskedő világ nagy részét, — elvégre megnyugvást nyerhessenek : arra vagyok bátor kérni a t. házat, hogy azon határozati javaslatot, melyet e kérdésben múlt évi deczember hó 10-kén Sztratimirovics György és Dániel Ernő t. képviselőtársaimmal együttesen beuyujtottam, és mely az irományok közt 531. sz. a. található, a részletes tárgyalás alkalmával a vasútépítési czimnél szintén tárgyalás alá venni méltóztassék. (Helyeslés bal felől.) A második tárgy, melyre a t. ház figyelmét fölhíni bátorkodom, azon nagy elemi szerencsétlenség, mely az alsó vidéket — a Bánát nagy részét — érte. A t. miniszter ur erre vonatkozó interpellatiómra megnyugtatólag felelt; a vizár által sújtott vidékre kormánybiztost küldött ki, sőt tudomásom van, hogy a kiküldött kormánybiztos legközelebb közgyűlést fog tartani, melyre a vidéki érdekeltséget meghítta. Ezen közgyűlés tanácskozni fog a teendőkről és tervekről, melyek létesítése által ily szerencsétlenség megujulta talán megakadályoztathatnék. Óhajtom, hogy a kormány a kiküldött biztosnak megadja mindazon anyagi segélyt, melyet ily nagy mű igényel. Lehetetlen elhallgatnom a fölötti sajnálkozásomat, hog}

r a megbízás nem azon egyénre lett ruházva, kit mindjárt kezdetben az érdek-