Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-283
283. országos ülés február II. 1871. 7S előtt. Mely alkalommal meg akarta nézni, hogy a fegyházaknál alkalmazott lelkészek mikép felelnek meg kötelességeiknek, és mikép végzik hivatalos dolgaikat. Nem tudom menynyi épülésére, végig is hallgatott két pap által a katholikus és a görög nem egyesült pap által végzett egyházi szertartást. Menni akart aztán a protestáns pap hivatalos funetiójára is; hanem azon reges régen megszavazott költségből, — ha ugyan abból — az illető terem most volt átalakítás alatt : annálfogva az illető tanácsos ur maga mentette föl a lelkészt, hogy ne tegye ki sem magát, sem a fegyenczeket annak, hogy az ott keresztül fúvó szél miatt talán betegség legyen a kegyeskedés következménye. Hogy miért nem készül el a kellő időben valami: arról sem számot nem tesz senki, sem kérdőre nem vonatik senki. Emiitette Gonda képviselő ur ezen vallásoktatás mibenlétének dolgát; s azon dolog nagyon, igen nagyon fontos : mert ott nem az igazgató, nem a miniszter ur által kiadott házszabályok, szóval nem azon intézkedések szabályozzák a dolgot, melyektől azt várná az ember, hanem sok helyen a bérlőknek vélt joga és elismert joga. Azon bérlő egyátalában nem jó szemmel nézi, hogyha valaki hivatalos functiót akar teljesíteni akkor: midőn neki a munkaidőhöz joga van. Más fegyházakban, külföldi fegyházakban, ugy tudom, hogy a munka mellett a javítás a főczél. Hogy a javítást nem a fegyenez őrök intézik és végzik: ezt talán el fogja hinni a t. háznak minden tagja; hogy az igazgató, hogy a bérlők erre nézve szintén keveset tehetnek a házszabályok föntartásán kivül: az szintén bizonyos. Kiken fordul meg tehát azon morális czél, t. i. a javítás? A lelkészeken, a tanítókon. A mi fegyházainkban, igaz, történik tanittatatás; de hogy ? Az ifjú korú fegyenczekre, kik irni, olvasni nem tudnak, kötelező; a felnőttekre nézve, csak azokra, a kik saját maguk tetszéséből vállakoznak: kevés az idő, mert sokat nem lehet elvonni a szerződés értelmében a munka időből. De azon kevés idő is, mely alatt alig tud valamit elérni az illető tanitó, hogy van biztosítva? Ez is azon egyátalában nem reform intézkedés, hanem azon rég öröklött szokás által tétetik kérdésessé, mely szerint fegyházainkban a fegyenczek 20—30—40-ével kisebb-nagyobb munka termekben, minden osztályra való tekintet nélkül együtt dolgoznak, és bár a szabályok között ott van, úgy a hogy, hogy a beszéd és társalgás tilos, a szabály nincs sehol fegyházainkban keresztül vive, Elképzelhetni tehát, hogy az egy napi társalgásnak, egy napi fáradságnak mi lehet az eredménye. Nem felel tehát, én szerintem, meg a valóKÉPV. H. NAPLÓ 1844 XHi, ság, a pénzügyi bizottság tavalyi jelentésében foglalt szavaknak, s nem elégit ki a miniszter ur azon nyilatkozata: hogy gyökeres reformokat nem látott szükségeseknek, s nem elégit ki végre még a nem gyökeres reformok szempontjából sem azon állapot, melyben országos fegyintézeteink vannak. Nagyon hangoztatják a „munkát" ; erre megjegyzem, hogy én a munkálkodás javító hatását elismerem, de a javitó hatást állandónak csak ugy tarthatom : ha azon munkára való tanitatás, nem hiábavaló, nem haszontalan, a mint ez, •— igen-igen kevés, észrevételt alig érdemlő kivétellel — a mi fegyházainkról mondható, éspedig azért: mert fegyházainkban taníttatnak ugyan mesterségek ; de fegyenezet, a ki folytatni képes lett volna mikor kijön, azt, a mit ott megtanult, nem láttam hármat sem. Nem láthattam azért, mert részint oly munkára taníttattak, mely gyári munka; részint azért, mert az, a mi taníttatott, gyárilag nem űzhető, hanem azon fegyenez egy gyalu pad mellé állíttatik, nem csinál soha egyebet, mint egy valamely részét egy készítendő darabnak. Ezzel nem hiszem, hogy kenyeret adunk kezébe, s akkor ne csodálkozzunk, ha annyi a visszaesés, mint azt majd a statistikai adatok is megmutatják, ha a t. miniszter ur azokkal majd megörvendeztet. Azon munka tehát, mely fegyházainkban űzetik, egyátalában nem mondható javításnak : mert a látszólagos eredmény semmivé válik, talán még mielőtt kilépett volna a fegyházból, mert tudja, hogy egy napig sem kereshet kenyeret abból a mit ott tanult és igy természetesen viszatér előbbi mesterségéhez. Azt gondolom, hogy ha a t. miniszter ur majd azon igért gyökeres reformokat elő fogja terjeszteni: akkor lesz helyén e tárgyról bővebben szólni. Most pedig azt jelentem ki, hogy Kiss Miklós t. képviselő társam nézetét pártolom. (Helyeslés bal felől.) Elnök (leszáll és helyét ismét Somssich Pál foglalja el.) Simonyi Ernő: T. ház! Hogy egy fontos vita alkalmával, midőn valamely miniszter tárczáját illető tárgy jön kérdés alá, a miniszter ur nem szól mindenkor, igen helyesnek találom. De midőn nem elvekről, nem eltérő nézetekről, hanem tényekről van szó: azt hiszem, hogy a vitának könnyítésére és a dolog tisztázására fölvilágosítást kellene adni. Itt a börtönökkel és fegyházakkal kapcsolatban számos oly tárgy hozatott föl, melyek nem elvi eltérések, nem nézetkülönbség; hanem tények: és ezen tényekre felvilágosítást adni, ugy hiszem, a miniszter ur kötelessége. Mert a nélkül vagy áll azon tény, vagy nem áll. Ha áll : akkor éni? miniszter úrtól nem azt akarom, hogy fölvilágo10