Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-288

288. országos ülés február 17. 1871. 223 kaptuk volna: összeirattuk a tanköteles gyerme­keket, gondoskodtunk, hogy mind az iskolába járjon, sőt gondoskodtunk arról is, hogy azon 200 iskolaköteles gyermek ruháztassék, csakhogy iskolába járhassanak." (Éljenzés.) Ha azt gondolja a t. képviselő ur, hogy a végrehajtás az utolsó stádiumban is a miniszté­rium teendője: akkor, ha ebben nem gyámolitta­tik az illető hatóság által, akkor lehetetlent kivan, és sohasem lesz képes a eultusminiszter ilyen esetekben felelősséget vállalni. Ilyen túlzott a t. képviselő urnák többi összes állítása is. Fölhozza a többek között, hogy az a népnevelési lap, mely nagy költséggel szerkesztetik, és azután ingyen osztatik el az or­szágban a tanítók között: nem veszi föl a taní­tóktól a jó értekezéseket, mert az illető szerkesztő azokat átdolgozza, s a maga részére veszi föl azokért a jutalmat. Ha ezt a vádat a t. képviselő ur be tudná bizonyítani: ez nyomna valamit; de én biztosit­hatom őt, hogy azon lapba, biztos tudomásom szerint, irnak mások is, mint a szerkesztő ; irnak pedig leginkább tanítók s legkisebb azon czik­kek száma, melyek a szerkesztőtől erednek, és én ugy tudom, hogy azon lap e tekintetben nem is eshetik megrovás alá. Ilyenek a t. képviselő urnák azou állításai is, melyek a képezdékre vonatkoznak. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy nagyobb részt oly helyre tétettek a képezdék, hol már előbb felekezeti képezde volt. Ilyen hely azonban a 14 közül csak egy volt, ezen állítás tehát mind a 13 helyre nem alkalmazható. Hogy pedig egy képezde Sárospa­takra tétetett: az, fölfogásom szerint, nagyon is helyesen történt; mert azon vidéknek szüksége volt képezdére, mit azon körülmény is mutat, hogy ott százon fölül vannak a tanítványok. Mind­ezekre nem akartam kiterjeszkedni, mert azt gondoltam, hogy ezekért a boldogult miniszter nem felelős, sőt még ha én magamat az összes minisztériummal együtt fölajánlottam volna, hogy azt, a mit a cultusminiszternek szántak, verjék el rajtunk, még ennek sem volna semmi parlamen­tális értéke. Szathmáry Károly t. képviselő úrral csaknem az egész beszédére nézve egyetértek, azon tanácsát azonban, hogy ha az absolut kormány birt azon hatalommal, hogy egy püspököt, ki ellenszegült: állásáról elmozdított; miért nem birt a parliamentális magyar kormány azon erélylyel, hogy távolítsa el azokat: kik ezen törvénynek ellenszegülnek, legyenek azok akár Debreczenben, akár Esztergomban, akár Balázsfalván. Én ily eljárást nem fogok ajánlani sem a jelen miniszter urnák, valamint nem tenném magam sem. Az én véleményem e tekintetben az, a mit a latin példabeszéd mond: „peregit tranquilla potestas, quod violenta nequit," én hiszem és remélem : — mert maguknak azon fele­kezeteknek van ez érdekében — hogy be fogják azt látni, hogy a községi iskola nem ellenkezik sem a vallással, sem a hitfelekezeti érdekekkel, és be fogják látni, hogy ha a népnevelés előmoz­dításának bármily szinés ürügy alatt, — mert hiszen a legnagyobb része azoknak ürügy : — ellenszegülni akarnak, annak gátot vetni akar­nak : ez által csak önmaguk romlására dolgoz­nak. En tehát e tekintetben sem tudom tanácsát a jelenlegi cultusmimster urnák ajánlani. Henszlmann képviselő ur nagyon messzire ment a theoriában, midőn ki akarta mutatni, hogy mennyire ellenkezik a közoktatás a vallással. Henszlmann Imre: A positiv vallással! Tanárky Gedeon: Én nem ismerek nem positiv vallást. Én őt ily t theoriák terére e házban követni nem akarom. 0 a vallás észfö­löttiségéről beszélt, a mi talán egy tudós tár­sasági értekezlet alkalmával érdekes vitatkozá­sokra adhatna alkalmat; de azt tartom, a t. ház is beleegyezik abba, hogy én azokra most, ez al­kalommal, a válaszszal adós maradjak, s hogy azokra taián maga a miniszter ur is adós maradjon. Henszlmann Imre: Eljön annak is az ideje. Tanárky Gedeon: Borlea képviselő ur e tárgyat is, mint minden tárgyat, nemzeti­ségi szempontból tekintette. Azt monda, hogy azért állíttattak föl a tanfölügyelők, mert általuk ma­gyarizálni akarunk. Nem tudom, kinek lehetett azon intentiója, hogy a tanfölügyelők segélyével magyarizálni akarjon; de azt tudom, hogy a végrehajtásban nem ennek megfelelő módon al­kalmaztuk a tanfölügyelőket. Minden román tan­kerület élére oly tanfölügyelő állíttatott: ki ro­mánul tud, ha nem is román, mert hát Diogenes lámpájával is alig találnánk a románok közt annnyi alkalmas egyént, a mennyi erre szüksé­ges volna. Azon kivül a tót vidékekre tótul ér­tőket , a szerb- és ruthón vidékekre olyano­kat nevezett ki a miniszter, kik ruthénül és szerbül értenek. Ezen vád tehát a kormányt egyátalá­ban nem érheti, sőt nemcsak egyszer és nem egy oldalról vádolták a cultusminisztert különö­sen arról, hogy a magyar nemzetiség ellen sok tekintetben bűnös e téren; azt mondták, hogy a fölvidéken két, sőt három praeparandia van, mely csaknem egészen tót. Déván pedig román. Babes Vincze: Nem román! Tanárky Gedeon: De igen, az ott al­kalmazott három tanár román, és épen ugy tud románul, mint a t. képviselő ur. Ha tehát a nemzetiségek részéről mindig arról vádoltatik a közoktatási minisztérium, bogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom