Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-287
287. országos ülés február 16. 1871. 183 egyszerű. {Halljuk'.) Meggyőződésem az, hogy nem avatkozván a magyar állam a vallásfelekezetek jogaiba : akkor járna el legczélszerübben, ha a magyar állam mint ilyen igyekeznék saját vagy legalább a nemzet költségén fölállítandó községi iskolák vezetését, amennyire csak lehet, saját ellenőrzése és vezetése alá venni. Az igaz, hogy ezen esetben az államköltségvetés illető rovatánál nagyobb összeg fordulna elő, és talán az állami adóból nagyobb összeget kellene e czélra fordítani; de akkor bizonyára nem terheltetnének a községek pótadóval, mely az állami adónak csak 5°} 0-jét teszi ugyan, de a mint maga a miniszteri előterjesztés is mondja, ez egyetlen egy községben sem volt elegendő ezen czélra. Hogy mindazon hiány, mely e részben előttünk áll : kipótoltassék, könnyen lehetne ezen czélra egynehány millió forintot fordítani. Beismerem, és maga a miniszteri előterjesztés is legalább 8 millió forintról beszél, hogy ez nagyobb áldozatot fogna igénybe venni. Hanem ismét van egy módozat, mely megoldja a kérdést, s mely méltó lenne a magyar nemzet ügyszeretetéhez és hazafiságához. Ezen kérdés már megbeszéltetett a házon kivül, a sajtóban is, már a múlt évben. Ez egy nemzeti kölcsön lenne. Nem hiszem, t. ház, hogy daczára azon anyagi nyomornak, melyben a magyar nemzet az idén sinylik, közepette azon meddő áldozatoknak, melyeket politikai helyzeténél fogva kénytelen a haza s a közösügyek oltárára hozni, ne lenne a magyar népnek annyi anyagi ereje és annyi ügyszeretete a közművelődéshez és saját jövőjéhez, hogy 8 —10—15 milliónyi nemzeti kölcsönt a népnevelés és átalában az egész közoktatás reformjára meg ne szavazna, ha ezt a közoktatási miniszter kérné a nemzet képviselőitől. Henszelmann Imre: Megszavazzuk! Schwarcz Gyula: Én azt gondolom, hogy az első évben legszükségesebb az, hogy a szabad verseny megindulhasson. Hogy oly iskolai állapotok hozassanak létre, melyek a versenyre buzdítanak és azt fölköltik : oly iskolákat kell létrehoznunk, melyek mintául szolgálnak azoknak, kik az iskola ellenségei, és meg kell nyerni oly tanítókat, kik föladatuknak megfelelni képesek. Ha a szabad verseny meghozta gyümölcseit: akkor a vallásfelekezeteket és a magán assotiatiót egész bátran lehetne magára hagyni, a minek folytán a következő években már nem volna szükség oly nagy öszszegre. Annyi bizonyos, hogy egy-két millióval nem vélek elérhetni oly czélt: a minőt maga a törvény, mely előttünk fekszik, maga elé tüz. De ha nagyobb áldozatokat akarunk hozni: akkor nem lesz az egyéb, mint erkölcsi értelemben igazán meglepő és nagyszerű megfeszítése egy csekély kis erőnek, századok nagy mulasztásai folytán föltorlódott előítéletek és akadályok ellenében. Hogy ezeken segítsünk: pénzre van szükség; igen, nagyon is sok pénzre van szükség mindazon czélok kivitelére, melyeket szemünk előtt tartunk. Nemcsak a tanodák és a tanítók emelésére kell ezen pénz: kell pénz oly rovatokra is, a melyekre pénzt megszavazni nálunk eddig nem volt népszerű. Kell pénz több mint eddig, igenis, még a tanfölügyelet közegeire is. Vegye elő az, ki e nézetemet ellenzi, a közoktatásügyi miniszter előterjesztését és olvassa meg abból, hogy hány község esik egy-egy tanfölügyelőre most, ós be fogja látni, hogy igazam van. Most van nem egy kerület, a hol 3—4— 5—600 község áll egy tanfelügyelő alatt. És épen maga a miniszteri előterjesztés mondja, hogy nyelvkülönbség stb. viszonyok miatt igen sok helyen, hol egy tanfölügyelő nem képes megfelelni teendőinek, másodtanföl ügyel őket nem alkalmazhatott; miután a múlt évi költségvetés alkalmával megszavazott 40 egynehány tanfölügyelő közül kelleténél többeket oly vidékekre kellett elhelyezni, a mely vidéknek nyelvét beszélték. Nem akarok ismét statistikai adatokat fölhozni. Fölteszem, hogy a t. ház tagjai ismerik a culturviszonyokat külföldön; tudják, hogy még ott is, hol a politikai közegek egy rideg, merev, erőteljes eentralisatio folytán rendelkezésére állanak a eultusminiszternek, pl. Poroszországban: a tanfelügyelők száma nem negyven egynehányra, hanem százakra megy. Itt nálunk a cultusminiszter följajdul, hogy a közigazgatási közegek, a szolgabirák, az esküdtek nem tesznek a közoktatás ügyében semmit. Igaz, nem is kölelességük. De a cultusminiszter elvárta, hogy jószívűségből, nagylelkűségből, nemzeti buzgatomból meg fognak tenni mindent, a mit hazánk hátramaradt eulturai viszonyai megkívánnak. Persze hogy ezt nem tették, ezt maga a miniszter ur constatálta. Pedig ha oly államokban, hol, miként mondták, egy erős államgépezet játszik kezére a közoktatásügyminiszternek; haoly államokban is a tanfelügyelők száma nemi 40 egynehányra, hanem százakra megy, hoKreishauptmann ós Regierungsprüsident mintegy ugyanazon nagy gépezetnek összejáró kerekei azon czélra segélyt nyújtanak; sőt a hol nincs Privigye, Fehérvár, Eger: a tanfölügyelők számát, bár százakra megy, nem sokalják; itt Magyarországon 40 egynehány tanfölügyelőt
