Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-284
110 284. országos ülés február 13. 1871. melyet a pénzügyi bizottság kifejezett: alkotmányellenes fogalomnak tartom, vagy legalább is oly fogalomnak tartom; mely könnyen odavezethetne : a hol aztán a valódi alkotmányi és parlamenti kormány végződnék. T. ház ! Ha az egyes miniszterek ugy volnának tekintendők, mint a miniszter elnök bureauchefjei: akkor, nézetem szerint, egészen helyes volna a pénzügyi bizottság véleménye; azonban, nézetem szerint, az egyes miniszterimok nem bureaui a miniszterelnöknek ós az egyes miniszterek nem bureauehefjei a miniszterelnöknek : ezek különböző fogalmak. En nem akarok gyanúsítással élni, t. ház ! hanem ha valami practicus ember, a ki külföldön növekedett, és a ki talán azon szempontból indulva ki, hogy az embereknek egy része, különösen az államólet legmagasabb köreiben, Talleyrand azon mondását tartja szem előtt, bogy a beszélő tehetség az embernek azért adatott, hogy gondolatait eltitkolja, — mondom, én nem vagyok ily gyanakodó : — de ha akadna közénk ily idegen: meglehet, hogy politikai rendszert vélne látni a pénzügyi bizottságnak itt fönforgó véleményében. Ugyanis; ha a véleményében rejlő elvnek következményei az életben magukat egészen kifejtenék: azok lassan-lassan oly hatalmat adnának a miniszterelnök kezeibe, mely az egyes minisztériumoknak, az egyes minisztereknek önállását absorbeálná; és én ily rendszert, meggyőződésem szerint, sohasem fognék pártolni. Eri nem tartom a parlamenti kormányt oly ideálnak, melynél tökéletesebb már nem is képzelhető ; de mint őszinte barátja a parlamenti kormánynak, soha sem fogadhatnék el oly inditványt: mely következményeiben az egyes miniszterek önállóságát a miniszterelnök iránvában absorbeálná. Es ez azon nézet, ez azon indok, t. ház ! mely engem oda vezérel, hogy a pénzügyi bizottság véleményét el ne fogadjam. Ezeket előrebocsátva t. ház , a mi továbbá magát a tárgyat illeti, a melyről szó van, t. i. az ígazságügyminiszter előterjesztését, az általa kért 50 ezer forint tárgyában: azt is igen fontos kérdésnek tartom, — legalább én bennem e kérdésnél oly gondolatok támadnak, elmémben oly tekintetek merülnek föl, melyeknek fontosságát meg nem tagadhatom. T. ház ! hogy a lehető legrövidebben fejezzem ki magam, kénytelen vagyok mindenekelőtt azon meggyőződésemnek adni itt kifejezést, mely szerint azt tartom: hogy mi a parlamenti felelős kormánynak tulajdonképi hivatásáról talán nem vagyunk magunkkal még egészen tisztában. T. ház! En azon meggyőződésben vagyok, hogy alkotmányos országban a parlamenti kormány tulajdonképi hivatása a végrehajtás. A felelősség is, mely annyiszor említtetik itt e házban, mondom : a felelősség eszméje is tulajdonkép a végrehajtásra vonatkozik ; de, fölfogásom szerint, a felelős parlamenti kormány főhivatása nem terjed odáig, hogy azon kormány egyszersmind valami privigeliált vezetője legyen a nemzetnek a haladás terén. A törvényt végrehajtani egy részről, í.:»ás részről pedig tovább fejleszteni a nemzet életének proeessusát: ezek, nézetem szerint, egészen különböző dolgok. Ezek, nézetem szerint, össze sem Is zavarhatók egymással. Egészen más föladat a, törvényeknek végrehajtása és egészen más föladat a nemzet élete, fejlődésének vezetése. Ez nem hivatása, legalább nem főhivatása a kormánynak. Kétségtelen— és ezt én sem vonom kétségbe, hog} 7 a törvényhozás terén az initiativa a koronát is illeti, és a korona az initiativát máskép nem is gyakorolhatja a gyakorlati életben, mint a kormány által; hanem kérem soha sem szabad megfeledkezni kettőről : 1-ször arról, hogy az initiativa kétségtelenül illeti más részről a nemzetet is; 2-szor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a törvények alkotása a törvények helyes előkészítését kívánja. A törvények előkészítésének munkája épen oly fontos föladat, mint maga a végrehajtás, és ha e kettő a praeticus életben kizárólag egy kézben van : igen könnyen támad zavar, a milyennek magunk is voltunk már tanúi. A törvények előkészítése különösen kettőt kivan: kívánja először a hozandó törvények irányában a jelenlegi „statusquo"-nak tüzetes megállapítását: miszerint tudja a törvényhozó azt, mi az, minek tekintetében és minek irányában a törvény hozandó lesz. Legtöbb törvénynél, ha nem tudjuk a „statusquo"-t, ha az tüzetesen nines megállapítva: törvénjd, hozni nem lehet. A törvények előkészítésének másik mulhattatlan föltétele és „sinequanon"-ja az érvényesítendő és életbeléptetendő elveknek helyes megálllapitása, — természetesen megelőző vita után. . Ismét bátor vagyok, t. ház, visszatérni oda, honnan a tárgyra vonatkozólag kiindultam : a törvény végrehajtása egy részről, másrészről a még csak megalkotandó törvények előkészítése, oly két föladat, melyeknek, ha mindakettő egy emberre nehezedik, nem lehet jól megfelelni. Szükség van tehát, és ez ki van fejezve a t. igazságügy miniszter ur előterjesztésében is, — szükség van egy közegre, mely a törvények előkészítésében eljárjon . És ezen közeg az, a melyről itt most szó van, s a kérdés az,
