Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-264

264. országos ülés január 17. 1871. 57 ket tartani nem lehet, hogy idegen tiszteket alkalmazni tilos, s több efféle, miket részletesen idézni most nem akarok. Megvallom erősen gyenge hatású érvelésnek tartom a magyar ezredek nevén való lovaglást, akkor, midőn épen imént monda el Ivánka Imre t. barátom: mennyire meg voltak különböztetve még egyenruhára nézve is nemcsak a magyar ezredek a német ezredektől, de még a tábornokok is. De még gyengébbnek tartom, és megvallom, bármily mulatságosnak találja is ezt Pulszky képviselő társam, — különösen s rám nézve legalább megdöbbentőn fájdalmasnak is, — hogy az előttemszóló tekintélyes hazafi . midőn érvelése támogatására összes törvénykönyvünkből idéz, tökéletesen megfeledkezett az 1848-ki törvényekről, melyeknek alakításában neki annak idején oly szép része volt, s melyek restitutióját in integrum oly dicsőn tudta követelni. Persze ezek legkevésbé sem bizonyítottak volna okoskodása mellett. (Helyeslés bal felől.) Hogy vajon egységes, vagy kettős hadsereg lelkesül-e inkább ? arra hosszasan kiterjeszkedni nem akarok. Mutatják ezt az itt már sokszor fölhozott eredmények, de engedje meg a t. ház, hogy egy pár rövid példát idézzek én is. Az 1848—49. sok tekintetben gyászos emlékű olasz háborúban, nem tudom a helyet megnevezni hirtelen, de a dolog átalánosan tudva van, Radeczky csatája végkép veszve volt, s a sereg futásban. Ekkor ő, vagy valamelyik zsenialis alvezére három ezrednek zenekarát hirtelen összevonatta, megfúvatta a seregben akkor tiltott Rákóczy indulót, a magyar ezredek erre megfordultak, lelkesülten rohanták meg az ellent és meg volt nyerve Radetzky egyik legnagyobb csatája. Hogy itt vajon közös hadsereg eszméjeért lelkesült-e a legénység, vagy a hazafi, a külön magyar lelkesültség s honszeretet föllobbanása győzött-e: annak meghatározását előttem szóióra bizom. Bátor leszek még egy más példát idézni : 1848-ban, az akkor, úgynevezett 9-ik huszárezrednek voltam egyik igénytelen tisztje. Az események folyamán beállott az idő, midőn a magyar kormány a régi sorezredek zászlóira nemzeti szinü szalagokat tüzetett föl. A parendorfi táborban történt. Ezredünk carrét formált, melynek közepén a régi ezredi zászlók a küldöttség előtt kibontattak, s rajok vala tűzendő a nemzeti szinü szalag. Atalános volt a küldöttek meglepetése, mikor kibontott zászlónkon már ott látták lobogni a sokcsatatépte háromszínű szalagot. Még Mária Terézia korában tüzetett az rá, mikor a magyar seregben az akkor alakult legelső huszár ezred is oly vitézül védelmezte a trónt. Az uj szalag a föltüző küldöttség kezében maradt, de ellebbent vezére ajkán a KÉPV. H. XAPLÓ 18 14 XII. megindító nyilatkozat: most értem már miért volt ez e^red mindig a legjelesbek egyike az osztrák hadseregben. Ezt teszi, t. ház, a speciális ragaszkodás a hazához, s a haza jelvényeihez, melyek használatától a nagy királyné alatt nem féltek, ugy mint ma. Ez teszi azt, hogy lelkem legmélyebb meggyőződéséből mondom ki azt, miszerint sem hazám biztos, sem uralkodóm trónja erős nem lesz mindaddig: mig a közös uralkodó alatt föntartják a hadsereg közösségét is; nem mindaddig, mig a magyar hadsereg mint különálló egész, minden szervével együtt föl nem állíttatik. Ezeket elmondva, t. ház, megjegyzem, hogy aláásni, mint magát az előttem szólott t. képviselő kifejezni méltóztatott, az 1867 : XII. tczikket nekünk eszünkbe sem jutott. Mióta szentesítve van az, megtartottuk a gyakorlatban. Theoriában pedig igyekeztünk azt törvényes utón megtámadni mindannyiszor, fogunk is erre igyekezni ezután is: de mindannyiszor nyilt sisakkal és nem alattomos utakon. Ha aláásásról lehet itt beszélni,—bár egyátalában nem óhajtom, hogy e kitétel köztünk fölkapjon, — inkább lehetne talán ugy jellemezni a kisebbség előadójának eljárását, ki, igaz, csak egymaga — már a törvény magyarázatát is a légből kapta, csakhogy a 67ki XH-ik tcz. tiszta igaz értelmét elferdíthesse. Ezt lehetne t. ház,aláásásnak nevezni: a mi egyenes, nyilt föllépésünk nem volt és nem lesz az soha. (Helyeslés balról.) A mi az ususra való hivatkozást illeti: azt hiszem, hogy a gyakorlatnak van jelentősége ott, hol az helyes; de valamit a mi egyenesen a törvénybe ütközik, föntartani akarni azért, mert ez a hiba már kétszer elkövettetett, ezt, megvallom, hogy ha nem volna épen a t. előttem szólóval ügyem, ugy kellene jellemeznem, mint melyben a törvényhozói bölcsességet fölfedezni képes nem vagyok. Mi azt illeti, hogy kikkel kell szerződni, arra nézve azt mondta, hogy a szerződés egyik föltétele az erő, s kifejezte — fájdalom, a jobboldal nagyon is hangos éjlenzése közt — hogy mi gyengék vagyunk, mi nem éljeneztük meg e szegénységi bizonyítványt; mert nem örülünk annak legkevésbé sem, ha iigy van. Azonban a jelen állapotban sem hiszszük magunkat oly gyengéknek, hogy velünk szerződni érdemes ne lenne. Sőt az 1867: Xll-ik t. ez. létrejötte épen azt mutatja, hogy igenis érdemes volt, s hogy épen a másik félnek állott érdekében szerződni velünk, miután az okvetlen még sokkal gyengébb volt, s az egyesség aélkül hamarább pusztult volna el bizonynyal, mint mi. Nem éljeneztük meg tehát ; de nem tagadhatjuk gyengeségünket egészen, s ki kell mondanom, hogy épen a közös hadsereget tartjuk megerősödhetésünk leg8