Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-264

52 264. orsiágos ölés január 17.1871. sőt veszélyes lenne, s nagy bajba hozhatná a monarchiát. Ezen állítás itt nyilván kimondatván, az ország szine előtt, kötelességévé vált azoknak, kik e véleményt nem pártolják, hogy e téves nézet ellen ellennézetüket, a fölhozott érvek el­len ellenérveiket mondják el, és e kötelességet vagyok bátor most teljesíteni én is, ki azon véle­ményben vagyok, hogy a magyar hadsereg ugy ezen ország védelmének, mint a fölséges ural­kodó háznak legbiztosabb támasza lesz, és azért a magyar hadsereg eszméjének életbeléptetése, ugy az országnak, mint a fejedelemnek érdeké­ben van. Ez állításomnak igazolására én is hivatkoz­hatnom — mint többen tették, — Szadovára és Solferinóra, és ennek ellentétéül azon győzelmes hadjáratra,'melyet a német államok együtt har­czoló külön hadseregei az egységes franczia had­sereg ellen folytattak, és azt hiszem, hogy e hi-' vaikozással némely előttem szóló t. barátaim már eléggé megczáfolták azon tirádákat, melyek­kel a központi bizottság kisebbségi előadója ma­gasztalta azon védelem nagyságát, melyet a kö­zös hadseregtől nekünk reménylenünk lehet. De én itt megállani nem akarok; én mélyebben óhajtanám elemezni az okokat, melyeknél fogva meggyőződésem az, hogy egy önálló, külön ma­gyar hadsereg inkább képes lesz az országot és a dynastiat megvédni, mint azt a közös hadsereg teljesíteni képes. A közös hadsereg főelőnyei a katonai fe­gyelem, az egységes vezénylet, vezérlet és bei­szervezés. Meg volt mondva tegnap már egy tisztelt barátom által, hogy az egységnek, a menyiben szükséges, kapcsa és alapja megvan a közös fe­jedelem személyében, és annak a hadügyre vo­natkozó jogaiban. En részemről elismerem, hogy nagy fontosságú mindig a katonai fegyelem, a katonai belszervezet: mert ezreknek és százezrek­nek erejét és tevékenységét egy csomóban tartja összekötve; elismerem, hogy nagy fontosságú az egységes vezénylet háború idején: mert ezreket és százezreket egy terv, egy akarat szerint moz­gathat; elismerem, hogy e kettő nélkül: katonai fegyelem és egységes vezénylet nélkül, háború idején sikeres hadjárat nem remélhető ; de meg va­gyok győződve, hogy e kettő még magában a hadjárat sikerének biztosítására nem elégséges. A katonai fegyelem szorosan összekötve tartja a hadseregnek, mint egy nagy gépnek min­den egyes alkatrészét; az egységes vezénylet pedig az akarat, mely egy bizonyos meghatározott irányban megindítja és mozgatja a gépet. De hogy a gép sikeresen működhessék, ahhoz még, és főképpen az szükséges: hogy jó, ép, erős és szi­lárd legyen annak minden egyes alkotó része : mert ha a részek gyöngék, törékenyek, hiába köt­tetnek össze, hiába mozgattatnak: a gép mű­ködésében csakhamar meg fog akadni, sőt összefog törni a működés következtében; a hadseregnél pedig a gépnek egyes tagjai emberek; öntudattal, szabad­akarattal, érzelmekkel, szenvedélyekkel, rokon- és ellenszenvekkel, meggyőződésekkel,— ha ugy akar­juk — előítéletekkel biró emberek. Midőn egy em­ber — habár sok ezredmagával — kilép a sikra* és tűrve a nélkülözéseknek, szenvedéseknek minden nemét, hetekig, hónapokig szembenéz az őt minden oldalról fenyegető halállal: a katonai fe­gyelem vaskarja eszközölheti azt, hogy a katona megálljon helyén, vagy meginduljon az ellenség ellen. De hogy ezt egész elszántsággal és elha­tározottsággal, minden veszélylyel és a halállal daczolva, akaratának egész erélyével, testének egész erejével tegye : ez csak akkor lehetséges, ha nemcsak a katonai fegyelem kényszrüségéből teszi azt; hanem teszi egyszersmind saját aka­ratának sugallatából is, és ez csak akkor lehet­séges, ha akaratán egy nagy szenvedély, egy nagy eszme melletti lelkesedés, vagy a polgári köte­lességnek érzete uralkodik. {Helyeslés bal felől.) Ha visszatekintünk a történelemre, tapasz­talni fogjuk, hogy különböző időknek különböző viszonyaihoz képest, különbözők is voltak azon szenvedélyek és eszmék is, melyek a hadseregeket hősi tettekre lelkesítették. Majd a honfoglalás szüksége, majd a zsák­mány utáni vágy, vallási ábránd, pártdüh, nem­zetiségi, rokon- és ellenszenvek, a fejedelmeknek istenitése, a hadi dicsőség csillámló fénye, vagy a kornak azon előítélete, mely minden jognak alap­ját és forrását a nyers erőben és fegyverben kereste, vezették a harczi pályán veszélyről veszélyre a népeket. (Fölkiáltások jobb felől: még ezt is el kell mondani! Zajos ellenmondások bal felől.) De a legnemesebb s leghatalmasabb érzés az, mely fölvilágosult korunkban talán egyedül képes, mindenesetre egyedül jogosult, főképen hatni e tekintetben az emberek akaratára: a pol­gári kötelesség érzete, a haza szeretete, És e ma­gasztos érzés a közös hadsereg keretében nem terem, nem díszlik, sőt kiirtatik azoknak keb­léből is, a kik szivökben oda vitték azt. Mint volt hajdan? nem tudom; lehet: hogy akkor, midőn még nem ébredett föl ugy, mint most az emberek kebelében a nemzeti öntudat, a polgári jogok, az országok és népek jogainak ismerete; lehet, hogy akkor, midőn a fejedelmi hatalom isteni jognak tekintetett, s a fejedelmek­nek elismerése, kegyelme, legnagyobb kitüntetés­nek tartatott; lehet, hogy akkor az egységes osztrák hadseregnek egy nagy része legalább lelkesülhetett egy egységes osztrák birodalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom