Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-264

£64. országos iiíés január 17. 1871. 35 egy bizonyos része is. (Ellenmondások) A központi bizottság legalább követeli. De az, hogy e gondolat, ezen eszme, melyet két év alatt az ellenzék egyedül támogatott, most a túlsó oldalon szintén támogatásra, védelmezésre talál: az, ugy gondolom, inkább mellettünk szól, eszméink helyessége, követelésünk jogosultsága mellett; de ellenünk semmiképen nem lehet ezt fölhozni. De megengedem azt is: talán igaza van a nagyon t. államtitkár urnák abban, hogy a nagyobb élénkség, a mely az idén mutatkozik ezen vitában, nem csupán onnan eredt, hogy szaporodott a mi seregünk, és— pedig épena magyar hadsereg előbbi elleneivel — ; hanem talán az ellenzék az idén maga is nagyobb erólylyel, és, ha ugy tetszik, nagyobb szenvedélylyel védi ezen hazafiúi ügyet. Ha ez igy volna is, mi volna benne csodálatos ? A nagyon t. államtitkár ur kérdezi: honnan van ez, hiszen semmi sem változott a helyzetben, és mégis az ellenzék ezen eszmét, melyet két évvel ezelőtt csak fél szájjal hangoztatott, az idén nagy erélylyel hangsúlyozza ? Hogy semmi sem történt volna- három év óta, ami ebbeli hangulatunkra s magunktartására adhatna okot, én azt kereken tagadom. így például : az utolsó hónapok története azt mutatta a többi közt, hogy Königgrátz és Sadowa nem teremnek csupán az osztrák hadsereg számára; hogy még más nagyon elhiresedett hadseregek is kéthárom csatában megsemmisíttethetnek; ha ezek csupán zsoldos katonákból állnak, csupán egy fejedelem parancsa után csatáznak, s rósz vezetés alatt állanak. Ez semmi sem volna ? így például azt látjuk, hogy ámbár három év óta a delegatio megszavazta mindazt, a mit a hadügyminiszter a hadsereg reorganisati-ójára kívánt: mégis még ma is ott állunk, hol állott az osztrák birodalom 3 évvel ezelőtt. Tudva levő dolog, hogy mikor kiütött a porosz-franczia háború: Bécsben a harczra nem voltak készen, és ha Bismarcknak tetszett volna inkább Prága mint Strassburg felé menni, a múlt évben Sadowának mását láttuk volna. Ez semmi sem volnál Így például, hála a delegatio rendszernek, a napokban meg fog szavaztatni egy 6 0,000,000 hadügyi extra-hitel: és pedig meg fogja szavazni főképen a magyar delegatio, az osztrák delegatio akarata ellenére. Ez semmi sem volna 1 Azt gondolom, hogy e tények följogosítják, vagy kötelességévé teszik az ellenzéknek, leginkább azon lenni, hogy ama kevés jog s biztosíték, a mit a kiegyezés Magyarországnak önállása, önvédelme tekintetében hagyott, hogy legalább ez épségben fonta rtassék, hogy az élet teljes valóság legyen. De nem akarom követni a nagyon tisztelt államtitkár urat az átalánosság határtalan terére. Cselekedett mint az ügyvéd, ki midőn a reá bizott ügy gyengeségeit belátja, elhagyja a speciális kérdés tárgyalását, és nagy átalánosságba megy át. A nagyon tisztelt államtitkár ur érvek adatok, czáfólatok helyett egy igen szép és csinos hymnust énekelt tegnap a kormány átalános eljárásáról arról, a mit a kormány 3 év óta tett és amit létrehozott. Meg kell vallanom, talán szégyenemre, hogy legalább 20 év óta egyetlen egy verset sem irtam és egészen inconpatibilisnek érzem magamat eme lyrai ömlengések méltányolására; másokra hagyom azt. En egyenesen és szorosan az előttünk fekvő tárgynál akarok maradni, és e tárgy positiv részeire akarok szorítkozni észrevételeimmel. Csak egy átalános megjegyzést legyen szabad előre bocsátani. Ha a „magyar hadesapatok" ellen szavazok, és a „magyar hadsereg" mellett fölszólalok e perczben, ebből ne tessék azt következtetni: hogy nagy szerencsének tartanám magában véve a magyar hadsereg fölállítását és gyarapodását : hogy nagy szerencsének nevezném azt, ha az európai állandó hadseregek száma még egygyel szaporittatik. Tisztelem, becsülöm a vitéz katonát, főkép ha vitézségét a hon, a jog és a szabadság védelmében tanúsítja; de tagadhatlan tény, hogy a rendes katonaság, az állandó hadak rendszere, mikép az 2 ! év óta Európában fejlődött: egyik legsúlyosabb ós legvószteljesebb jelensége a jelen kornak és legnagyobb akadálya a nemzetközi béke, a belbéke és a haladás előmozditásának. En szerencsésnek érezném magamat, ha valaki arról biztosítana, hogy azon közelebbi vagy távolabbi napon, midőn Magyarország önállósága életteljes valósággá válik: nem lesz magyar hadsereg, mert nem lesz szükség magyar hadserege, mert a honvédelem átalánositása által, a nép fölfegyverzóse által elég lesz téve ezen szükségletnek, a hon eléggé lesz védelmezve. Ha tehát a magyar hadsereg mellett fölszólalok, csak azért teszem: mert átlátom, hogy míg fönáll, nemcsak a közös, hanem az együttes hadsereg: igen kevés kilátásuk van az állandó katonaság kevesbitésére és a honvédség gyarapodására ; míg ellenben reménylem, hogy a magyar hadsereg átmenet lesz az állandó katonaság kevesb bitesére és a honvédség erősbitésére gyarapodására. T. ház! Midőn közterhekről van szó — és a hadsereg mindenesetre nagy teher pénzügyi tekintetben is: — akkor a népképviseletnek kötelessége, mindenek előtt azon kérdést föltenni magának: vajon elviselhető-e azon teher, jogos 5*