Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-271

180 271. országos ülés január 26. 1871. azért a képviselőház a kormányt oda utasítja, miszerint határozott és biztos tudomást szerezzen arról: 1) Vajon az 1848-ig Bécsben fönállott mintegy 100 milliónyi közös nyugdijalap létezik-e és a kiegészítéskor megosztatott-e ? 2) Vajon az 1849. óta az osztrák, 1861. óta pedig a magyar kormány által kinevezett államhivatalnokoktól befolyt ily dijak (CarenzTaxa) számba vétettek, fölosztattak, és a Magyarországot illető rész saját kezelés alá vétetett-e ? %) Vajon az 1867. óta végleg kinevezett államhivatalnokoktól beszedett ily dijakkal mi történt ? és mindezen adatok alapján az ily czim alatti kiadásoknak egy különös és csakis e végre szolgálandó alapból fedezhetése végett, még a jelen költségvetés tárgyalása alatt tüzetes törvényjavaslatot terjesszen elő." Bővebb indokolását ezen javaslatomnak íöntartom magamnak akkorra, midőn tárgyaltatik. Elnök: Ki fog nyomatni és a ház tagjai közt ki fog osztatni. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök : T. ház! Sztratimirovics képviselő ur azon jegyzékváltásra vonatkozólag, mely a német szövetség újjáalakulása tárgyában Poroszország és a közös külügyminisztérium között legújabban történt, három kérdést intézett hozzám. A t. ház engedelméből mind három kérdésre egymásután fogok válaszolni. (Halljuk! halljuk!) Az első kérdés, melyet a t. képviselő ur hozzám intézett, az: vajon a Németország újjáalakulását notificáló jegyzékre kelt válasz a magyar kormány hozzájárulásával lett-e elküldve és mi ennek valódi hordereje? Erre nézve bátor vagyok válaszolni, hogy igenis, ezen jegyzék a magyar kormány teljes egyetértésével és hozzájárulásával jött létre. A mi ezen jegyzék, vagy, ha ugy tetszik politikai lépés horderejét illeti, az nézetem szerint teljesen megítélhető magából a jegyzékből is: a mennyiben azonban tőlem kívánja azt hallani a t. képviselő ur, annak horderejét egypár szóban fogom össze vonni. (Halljuk!) Ezen jegyzék az újjáalakult német szövetségnek, mint az velünk notificaltatott, teljes és minden utógondolat nélküli elismerését, és ezen igy újjáalakult német szövetséggel a szomszédi jó viszony helyreállítását foglalja magában, sem többet sem kevesebbet. (Atalános helyeslés). A második kérdés szerkezete egy kissé szövevényes levén, azt szorul szóra fogom fölolvasni, így szól: „ Szándékozik-e a magyar kormány idejekorán a veszélyeknek, miket egy ily s a germanismus természetes megerősödését előmozditó szövetség Magyarországra és szomszéd népeire nézve magában rejt, a szövetségnek meghiúsítása által elejét venni V E kérdésre válaszom ez: Én sem Németország azon újjáalakulásában, mely velünk notificaltatott, sem azon körülményben, hogy ezen igy alakult szövetséges Németország velünk jó szomszédi viszonyt kivan föntartani, sem abban, hogy Ausztria és Magyarország ezen jószomszédi viszony fentartására a maga részéről is természetes súlyt helyez: valami germanizáló veszélyt, mely akár Magyarországot, akár a szomszéd népeket fenyegetné, nem látok. (Atalános helyeslés). Sőt ebben oly természetszerű törekvést látok, melytől eltérni csak akkor lehet és szabad, ha ezen ut követése lehetetlennek mutatkoznék. (Helyeslés). Ezt pedig az én nézetem szerint legalább a kérdéses jegyzékből következtetni bizonyára senki sem fogja. Ennek következtében a t. képviselő ur második kérdésére azt kell válaszolnom, hogy a magyar kormány egyátalában semmi hivatást nem érezhet magában arra, hogy a t. képviselő ur tanácsát követve, akár a német szövetség belviszonyainak consolidatióját, akár a jószomszédi viszony föntartását bármi utón megakadályozza. (Atalános helyeslés.) A t. képviselő ur harmadik kérdése igy szól: „Szándékozik-e végül a magyar kormány, ha a szóban forgó szövetség elhárithatlan volna : oda működni, hogy abból a franczia népszabadság harczára semmiféle hátrány se nőjje ki magát, s a mi részünkről a harcz kimenetére Poroszország előnyével semmiféle illoyalis pressio ne gyakoroltassák V Erre bátor vagyok azt válaszolni, hogy Magyarország és Ausztria sajnálattal szemlélte a háború kitörését azon két nagy nemzet között, melyek hivatva vannak Európa békés haladásának főtényezői lenni. A kormány megtett mindent, mit tehetett a háború megakadályoztatására, és midőn törekvései sikerteleneknek mutatkoztak, azonnal a határozott semlegesség álláspontját foglalta el. Megengedem, hogy ezáltal cselekvési köre, a kérdéses események tekintetében, némi korlátok közé szoríttatott, a mennyiben megfosztotta magát annak lehetőségétől, mit egy úgynevezett „szabadkézi" politika megengedhet ugyan, de a neutralitás nem engedhet meg : hogy t. i. a hadviselő felek egyik vagy másik részére sulyosodván, a hosszú és véres háborúnak végét a maga részéről siettesse. De épen ezen neutralitási politika, mely mindkét fél által egyaránt lett elismerve, és mely a monarchia érdekeinek megfelelt és megfelel, megóvja a birodalmat attól, hogy bármelyik fél azon követeléssel lépjen föl irányunkban; miszerint bármiféle, még kevésbé illoyalis pressiót gyako-