Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-269
|48 269- orszá S 0s slás január 24. 1871. talnokok számát, ha lehetséges, és a hol lehet séges ; már pedig hogy lehetséges volna a hivatalnokok számát kevesbíteni: azt be nem bízónyitottá. Ellenben föl lehet hozni sokat, melylyel a hivatalnokok szükségét bebizonyítani lehet. Lehet pl. fölhozni azt, hogy az üzlet nagyobb terjedelmet nyert, pl. az államjavak osztályában; mert az eddig egészen parlagon heverő államerdőségek értékesíttetni fognak, melyek nagyszerű beruházásokat fognak igényelni; a munka rendkívül megszaporodott, és hogy egyebet ne hozzak föl, csak azon nagyszerű kölcsönöket, melyeknek kezelése tisztviselőket kivan, említem. Mindezek a tisztviselők szaporításának szükségét bizonyítják. A t. képviselő ur javaslatának elfogadtatása czéfjából mintegy bárhoztatással emliti föl, hogy a hivatalnoki állás improduktív foglalkozás, mely elvonja más térről az erőket, a mint ennek Simonyi Ernő képviselő kifejezést adott, hogy ez a magyar nemzetnél mintegy mánia. De miután a t. képviselő ur nagy súlyt fektetett arra, és azt monda, hogy a hivatal utáni kapkodás a magyarnál mániává lett : azt hiszem, hogy ezen ellenvetéssel a szükséges tisztviselők ellen éppen ugy hozott íöl argumentumot, mint a szükségtelenek ellen. Horn képviselő ur eddig szokásos és önmaga által is elismert elméleti kóválygásai után gyakorlati adatokat hozott föl. De itt is, részemről, kénytelen vagyok azon megjegyzést tenni, hogy valamint egyátalában minden összehasonlítás csak hasonló tárgyak között tehető, ugy ha az ember ellenkezőleg állítja össze a tételeket, akkor abból következtetéseket vonni saját czéljaira senkinek sem lehet. Horn Ede ur kivette a költségvetések sorából a miniszterelnökségét. Ki fogja azt állítani, hogy a francziaminiszterelnökség teendői egyformák a magyar miniszterelnökségéivel, mely hivatva van egy-egy másik állammal létező szoros kapocsnál fogva, egyszersmind azon befolyást is értékesíteni, mely a magyar államrésznek az alkotmány szefint föntartva van. Ettől eltekintve, a magyar miniszterelnökségnél, épen a beosztás szervezeténél fogva, sok oly teendő van, melyeket a franczia minisztériumnál egy resort miniszter végez. Így tebát ily részleteket, melyek nem hasonlók, összehasonlitani s abból következtetéseket vonni nem lehet. Amit gyakorlatilag akart bebizonyítani a t. képviselő ur a megyei számvevőségre nézve, az leginkább bizonyítja azt, hogy a hazai viszonyokkal nem ismeretes, a megyei administratioval épen nem; mert különben tudná, hogy vannak az előbbi korszakból valók közül sokan, a kik itt ülnek, kiknek szüleikért, mint megyei tisztviselőkért, a számvevőség részéről tett ellenvetésekre máig is felelniők kell. Ez az állapot nem tartható főn. Ha fölveszszük a pénz-belügyminiszterium összes teendőit, hol az összes közigazgatási kormányzatnak ügyei vannak központosulva, hol a községi és megyei számadásokat kell revideálni : akkor nem fogjuk soknak találni a hivatalnokok számát. Azt sem tartom szerencsés választásnak, hogy megbírálja, hogy a tisztviselő sok-e, vagy nem? annak kezelésénél. Szerintem nagy különbség van e közt, ha valaki ezermilliónyi pénz forgalommal bir, de az egyes tételek milliókban számittatnak, a mi sokkal kisebb munkát igényel, mintha kisebb a mennyiség, de apróbb részekre oszlanak a tételek. Az ellenvetések közül legnyomatékosabb volt Csanády Sándor ellenvetése, mert annak reális alapja volna, ha valóban és teljesen ugy állna a dolog. Oly államtól, melynek deficitje van: azt kívánni, hogy a deficitből adjon fizetésnagyobbitást, legalább is téves fölfogás. Azonban a jelen körülmények közt, midőn az alsóbb hivatalnokoknak adandó fizetés fölemelést, mint a központi bizottság előadója elmondotta, nem lehet ugy tekinteni, mely a deficitet szaporítja, hanem ugy kell tekinteni, mely a deficitet kisebbíti; (Bal felől ellenmondás.) mert természetes, hogy sokkal lelkiismeretesebben és nagyobb buzgósággal fogják ezek jövedelmeik szaporultával, a mire nagy szükségük van, az ügyeket kezelni. Én tehát a pénzügyibizottság nézetét magamévá teszem. (Föllááltások: Két óra ! Holnap!) Elnök : Bocsánatot kérek, fél 11 óra volt. midőn a gyűlés elkezdődött. Huszár Imre: Tisztelt képviselő ház! Cicero legremekebb beszéde volt az, melyet „pro domo sua" tartott, Budai képviselő urnák mostani beszédét az ehhez hasonló szónoklati remekek közé alig lehet sorolni. (Derültség.) A képviselő ur előadása nem annyira az alsóbb tisztviselők fizetésének fölemelése körül forgott, mint inkább méltóztatott behozni az incompatibilitás kérdését a- házba. Hogy ezen kérdés a t. képviselő urat nagyon érdekli: azt teljesen fölfogom. (Derültség.) Azt méltóztatot mondani, hogy az ellenzéknek érdekében van, hogy minél több hivatalnok legyen a házban mint képviselő ; azt persze nem méltóztatott mondani, hogy ez a ház függetlenségének érdekében is áll: de elfogadom az állítást, elhiszem, hogy az ellenzék érdekében van, — legalább az eddig folytatott budget vita azt tanúsítja, mert azon tisztelt képviselő urak, kik egyúttal államhivatalt viselnek és kik eddig a budgetvitában fölszólaltak, — alkalmasint hivatalos elfoglaltságuk miatt, — nem állíthatták össze érveiket oly módon, hogy az ellenzék részéről a legalaposabb megtámadás tárgyai ne
