Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-269

269. országos Ölés január 24. 1871. US mindenütt, vagy a mi máskor is történt, a legelső budgetnél, mely hasonló esetet foglal magában. Tehát, megvallom, nem látom szükségesnek, hogy ezt a jelentést még részleteiben is tárgyaljuk ; de miután a t. ház belement a részletes tárgyalásba, én most is megmondom egyéni véleményemet. En e részben a politikai és egyéb tisztviselőkre nézve a miniszteri előterjesztést pártolom; a főtörvényszékeknél levő fogalmazókra nézve pedig a miniszteri előterjesztésen túl kívánom azon fogalmazókat épazon javadalmakban részesíteni, melyek a többi minisztériumok fogalmazóinak megadatnak. Maga a bizottság elismeri, hogy ezek valóban roszul vannak fizetve, hog3

r anyagi szükséggel küzdenek, s elvben a fölemelés szükségét el is ismeri. Elvben valakinek fizetését fölemelni : de tettleg nem, ez a bajon nem segit. (Derültség.) Lehet valaki, a ki kételkedik abban, hogy el nem tudnának élni. Ez mindig azon einosurától függ, melylyel mérjük. Ha azon szempontból fogjuk föl, hogy tudtunkkal ezen hivatalnokok közül egy sem halt meg éhen: akkor tökéletes igazsága van azon képviselőnek. El tudnak élni, mert eddig is eléltek. Hanem talán az ország a maga tisztviselőit nem akarja oly szomorú fizetésre kárhoztatni, hogy csak az éhenhalástól mentessenek meg ! A fővárosiak különösen a drága életmód s a lakbérek nagysága mellett, valóban szükséggel küzdenek. Azt mondják: nagyon sok a tisztviselő. Lehet, sőt valószínű is. Hogy a számnak meghatározása egy rendszeres munkának tárgya lehessen oda szoros kiszámítás kell, azt még a közvélemény sem képes elhatározni számítás nélkül; a számítást pedig szakértő embereknek kell tenni! — Ám történjék meg, semmi kifogásom ellene, sőt óhajtom is; de addig, mig ez meg nem lesz állapítva , a legcsekélyebb fizetésre kárhoztatni az alsó fokú tisztviselőket sem helyesnek, sem móltányosnak nem tartom. A sok tisztviselő, ha nem alkalmatos, bizonyára nem felel meg kötelességének ugy, mint a kevés is, ha alkalmatos. Igen, de hogy alkalmatos legyen, arra kiképzés szükséges. Pokonkint a hivatalokban sokat nyernek a fiatalok kiképzésben; hanem ha oly állapotra kárhoztatjuk őket, hogy valóban a lelkileg legszegényebb emberek lesznek utoljára azok a kik ide folyamodnak, miután látják, hogy reménységök sincs a fizetésjavitásra : akkor bizony csakis azok fogják magukat hivatalokra képezni, kiktől nem sokat lehet reményleni s az administratio az országban még roszabb lesz. Azt mondják némelyek, hogy a nép terheit KÉPV. H. NAPLÓ 185| M, nem kell szaporítani. Igaz, ez elvet én is követem. Gazdálkodjunk ott, a hol lehet. Hanem arról vagyok meggyőződve, hogy az a gazdálkodásnak legszomorúbb, legkártékonyabb neme: ha az ország a maga tisztviselőit oly silányan fizeti, hogy az egyénekben nem válogathat. Ha akármely magán üzletnél, mely nem is a legjobb állapotban van is, azon kezdik, hogy leszállítják a hivatalnokok fizetéseit, vagy megfogadnak minden embert, a ki olcsón kínálkozik, ha képtelen is : ugy soha sem javul meg a gazdálkodás. Így áll ez az államgazdálkodásnál is. Semmi sem boszulja meg magát ugy, mint azon fukarkodás: midőn valaki a kezelő tisztviselő fizetéséből huz le és az igy meggazdálkodott összeg igen sokszorosan megy ki az állam zsebéből. Es ez annál fontosabb, ha épen azon gazgálkodás által, hogy silányabb embereket leszünk kénytelenek alkalmazni, utóbb kétszeresen megadjuk az árát. Es vajon ki fogja kárát vallani? bizonnyal nem a gazdag emberek, hanem épen a legszegényebbek, kiknek legtöbb szükségök van a tisztviselők támogatására. De azt mondhatja valaki, hogy hiszen eddig is kaptunk alkalmas és fiatal tisztviselőket. Igaz! vannak köztük derék, alkalmas egyének és tán a legnagyobb része nem alkalmatlan; de tekintetbe kell vennünk, hogy ezek azon reményben vállaltak hivatalt, hogy sorsuk javíttatni fog. Ha mi most ezek útját jövőre elvágjuk, sokkal nehezebb lesz alkalmas egyéneket kapni; és ha mi mindig csak biztatjuk, de soha sem részeltetjük a javításban: akkor azok, a kik még nincsenek hivatalban, soha sem fognak oda törekedni. Azt sem szabad felednünk, hogy e hivatalnokok nagy része 1867-ben lépett be, és nézzük, minő változás történt azóta? Az élelmi szerek drágábbak, a lakbér emelkedett; de a fizetések csak ugy állnak, és valóban nem tudom, hogyan jönnek ki vele. Ez egyébiránt már igen sokszor és annnyira meg volt vitatva, hogy nem akarom még bővebben elmondani nézeteimet ; volt már ebben szomorú tapasztalásom akkor, midőn egy alkalommal a szegény hivatalszolg ák nyomorult fizetését óhajtottam fölemeltetni; az egész összeg csak 3000 frtot tett volna, de indítványom nem szavaztatott meg. Áttérek azonban véleményem második részére, arra t. i., hogy messzebb akarok menni, mint ía minisztérium ment javaslatában: értem a főtörvényszéki fogalmazókat. En megnyugszom abban, a mit a minisztérium a politikai s egyéb tiszviselőkre nézve javasolt; de az, hogy a főtörvónyszókek fogalmazói alsóbb fokú tisztviselőinek fizetésére nézve semmi fölemelést nem hoz 19