Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-268

110 268. országos ülés január 23. !871. adásokat a rendes bevételekkel, a rendkívülieket pedig a rendkívüli bevételekkel kell fedezni. Tekintsük most, t. ház, hogy jelen költség­vetésünk mennyiben felel meg ezen főszabálynak. A kormány előirányzata szerint kerekszámmal be­szélve, a kiadások összege tesz: 149,500,000 irtot, a bevétel tesz: 167.400,000 frtot, tehát a többlet: 17.800,000 írt; ha még hozzávesszük a pénzügyi bizottság által javaslatba hozott tételeket, akkor még kedvezőbb a helyzet, mert a többlet 21,800.000 forintot teend. Igaz, hogy költségvetésünkben a közösügyi költségek rovata még üresen áll, de ha számításomban nem csalódom a delegátió tár­gyalásait figyelemmel kisérve, azt hiszem följogo­sítva érzem magamat azon alajaos föltevésnek adni kifejezést, hogy a reánk háramló 30 szá­zaléknyi közösügyi költségek, ha fölülmúlják is a kimutatott 21,800,000 frt többletet, de azt hiszem, hogy nem oly összeggel, mely zavart idézne elő. Tekintsük már most a rendkívüli kiadásokat, az előirányzat szerint 43,000.000 forintot tesz, fedezete 30.300,000 forintot, ez már kedvezőtle­nebbnek mutatkozik, a menyiben itt a hiány 3,700,000 frt ; ha azonban az állandó pénzügyi bizottság tételeit fogadjuk el, a hiány csak 2.800,000 irtot teend. Ez, uraim, a valódi deficit, és ez az, a minek fedezéséről az államnak gondoskodnia kell. Igaz, hogy az elöl fölállított elv szerint e hi­ánynak sem szabad volna mutatkoznia ; de ha figyelembevesszük azt, hogy e hiány csak a rendkívüli kiadásban fordul elő, és ha következ­tetést szabad vonnunk a múlt évi mintegy 7 milliónyi deficitből, mely, miként azt mindnyájan tudjuk, a beruházások által növekedett, a rendes jövedelem folytán az év lefolyásával tökéletesen fedeztetett: akkor valóban nem értem, hol van az alap és ok, hogy a jelen költségvetés felett kétségbeessünk? mint ez a túl oldalon oly sok­szor hangsulyoztatott. T. ház! nincs könnyebb föladat, mint a lé­tezőt ócsárolni; de erre, nézetem szerint, csak akkor lennénk jogosítva, ha — biztos kiszámítás­sal — jelen kritikus viszonyainknál jobbat és ezélszerübbet vagyunk képesek teremteni, anél­kül azonban, hogy a kiegyezkedési alapot meg­döntenők, mit én, ha a tisztelt ellenzék rósz néven nem veszi, mindaddig tagadni bátorkodom, mig részletes előterjesztés által az ellenkozőről meg nem győzetem. Távol van tőlem, t. ház, azt követelni, hogy a jelen vita tölföldagadó hullámai meg ne csap­kodják a miniszter urak bársony székeit; sőt ellenkezőleg én magam is kimondom, hogy jelen kormányunk semmivel sem igazolható több ügy­beni késlelkedése, a reform kérdésekbeni ide-oda kapkodása, az ügymenet czélszerü és pontos beosz­tásának hiánya, s végre, — hogy ugy mondjam — kormányunknak mint egy prográmmtalansága engem valóban nem kis mértékben boszant. De vajon uraim! e bajokon segitünk-e akkor, midőn fölhozzuk a közös nyugdijakat, midőn megtámad­juk a kiegyezkedési alapot, midőn fölolvasásokat tartunk különféle körsürgönyökből; szóval fölho­zunk mindent, csak azt nem, mit tulajdonképen föl kellene hoznunk: t. i. hogy, vajon megfelelt-e a kormány a jó közigazgatás minden kellékének ? és hogy minő állapotban van az jelenleg? Ez az, uraim! mi, nézetem szerint, megoldandó. T. ház, e kérdésre csak az előbb feleltem rövi­den, ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok. Annái fogva miután a jelen költségvetést olyannak talá­lom, mely némi módosításokkal jelen viszonyaink közt nemcsak, hogy a szükségnek megfelel, de azon felemiitett pénzügytani főszabálytól sem távozik el annyira, hogy azt tárgyalási alapul el ne fogadhassam; továbá miután meg van benne a második fő szabálynak azon kelléke is, mely a kiadásokat szükségesekre, hasznosakra és fény űzésiekre osztja, s mintán ezek közt a iényüzé­siekből oly kevés van, mely valóban említést sem érdemel: ennélfogva e költségvetést részletes tárgyalás alapjául elfogadom, s egyúttal az állaudó pénzügyi bizottság jelentésében fölhozott észrevételek nagy részét is magamévá teszem (Helyedés.) Mocsonyi Sándor: T. ház! Maga a vita tárgyához nem szándékozom szólni: e te­kintetben szorítkozom azon rövid nyilatkozatra, hogy a Simonyi barátom által benyújtott hatá­rozati javaslat mellett vagyok ; kénytelen vagyok azonban egypár igen rövid észrevételt tenui azok­ra, a miket itt ma hallottam. (Haljuk!) Megvallom, nemigen tulajdonitok nagy fontosságot annak, ha nagyobb horderejű kérdések mellékesen vonat­nak be egy idegen discussióba, de nem is tar­tom czélszerünek, magának azon nagy ügynek ér­dekében sem, melyért küzdök, mulasztásnak te­kinteném azonban: ha minden észrevétel nélkül hagynám azon megjegyzéseket, melyeket Tisza Kál­mán képviselő társam Borlea Zsigmond barátom beszédére tett. Kettő tűnik föl nekem különösen: az egyik az, hogy akkor, midőn Borlea Zsigmond t. képvise­lő társam igen sok, és nézetem szerint, igen ala­pos panasza közt fölemiitette azon valóban igen alapos panaszt is, mely az erdélyi választási tör­vényre vonatkozik, akkor Tisza Kálmán képvise­lő ur jónak találta egy mellékes, csekély fontos­ságú panaszt kikapni, és azt mondani: a többi­ről positiv tudomása nincs. Tisza Kálmán képviselő ur szakadatlanul fog­lalkozik az állam ügyeivel, és az ország viszonyai­val ; lehetelen hát föltennem, hogy neki nem vol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom