Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-268
106 268. országos ülés január 23. 1871. van alkalom, akár nincs, ezen kérdéseket feszegesse, fölbőszitse, mert ez csak rósz vért szül. Megjegyzem azonban, hogy állításai között mondott olyanokat, melyekről positiv tudomásom van, hogy nem ugy vannak, s igy ezek által lerontotta azoknak hatását, melyekről positiv tudomásom nincs. Igaz, hogy Zarándmegyónek főispánja nem román ember; de a nép nyelvén ugy tud beszélni, hogy magát mindenkivel megérteti: nem áll tehát az, hogy a nép nyelvét nem érti; a kővárvidéki főkapitány tudom határozottan, hogy a nép nyelvét tökéletesen érti. Abban azonban, amit azután fölhozott arra nézve, hogy helytelen, hogy valaki Szatmármegyének is főispánja, Kővárvidéknek is főkapitánya legyen : abban tökéletesen igaza van. (Helyeslés a bal oldalon.) Különben a megjegyzés, a melyet tenni akarok, az, hogy ő azt mondta, miszerint a kormány a nemzetiségek üldözése által jót nem tesz sem az egyiknek, sem a másiknak. En ebben tökéletesen igazat adok. És ha látnánk nemzetiségi üldözést, annak ellenében mindig készen fog találni bennünket, hogy fölszólaljunk; de engedje meg, hogy viszont én arra figyelmeztessem: hogy, ha a nemzetiségi üldözés nem vezet jóra, sem az egyik, sem a másik részről: a nemzetiségi izgatás sem fog soha jóra vezetni. (Helyeslés a bal oldalon.) Az üldözés ellen mindig fognak köztünk találkozni, — ha lesz üldözés, — kik fölszólaljanak, kik szóval s tettel ellene szegüljenek : de ha ezt akarják, akkor ne nyúljanak másfelől az izgatás azon kétélű fegyveréhez (Helyes! Helyes!) a mely ugyan minket sebezhet, de sebezni fogja önöket is. (Helyeslés,) Ezek után t. ház, az általam elmondottakhoz képest még csak azt ismételhetem, hogy én igenis a költségvetés részletes tárgyalásába bemenni kész vagyok, föntartván azt, hogy amit, ha a költségvetés tökéletes alakban terjesztetik elő, most kellett volna tennem, megteszem akkor : ha minden adat előttünk lesz, azaz, egy pillantást vetve az ország átalános pénzügyi helyzetére, megtehessem észrevételeimet. (Élénk helyeslés balról.) Schvarz Gyula: A kormány előirányzati előterjesztvényével szemben én sem tartom helyénvalónak az átalános vitát s ha mégis ma már a szónokok csoportozatához csatlakozom, teszem ezt azért: mert nem akarok egy alkalmat elszalasztani, mely engem itten másutt élnem mondható megjegyzések tételeire jogosit. Nem fogom feszegetni ez alkalommal azon nehézségeket, melyek az 1867-ki kiegyezés mozz anataiból államháztartásunkra nehezednek. Nyilatkoztam e részben bőségesen a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával és számokkal igyekeztem kimutatni, hogy mindaddig, mig a közös ügyek fönállnak, az adóteher mindig sulyosodik, anélkül azonban, hogy akár szellemi, akár anyagi szükségleteink országunk államháztartásában kellőleg fedeztethessenek. A helyzet azóta nem változott, sőt miként itt már megjegyeztetett, a deficit szaporodni fog. A miért én most is fölszólalok, az egy más mozzanata az államháztartásnak; nevezetesen az államszervezetnek, különösen a hivatalos állomások szervezésének, a fizetések emelésének kérdése, vagy inkább azon politika, melyet a kormány e részben négy év óta követett. T. ház! Azok, kik Magyarország tényleges viszonyait tárgyilagosan fölismerték, különösen nehezített társadalmi fejlődését; másrészt tudják azt, hogy mit kívánhat ma már egy nép azon államtól, melyben lakik, azok talán egyet fognak velem érteni azon nézetben, miszerint Magyarországnak inkább van szüksége egy erőteljes korszerű államszervezetre, mint valaha államnak volt szüksége Európában. Én nem hiszem, hogy önök, uraim, ott a kormányon, maguk állítanák, miszerint azon államszervezetett, melyet fejlesztenek, és melyet az eddigi irányban fejleszteni akarnak jövőre is, akár korszerűnek, akár erőteljesnek lehetne nevezni. Nem nevezhetem korszerűnek, mert azt látom, hogy a tényleges viszonyok szerint alakuló ügycsoportok természetes nagy ágazatainak szak szerint nem felelt meg ; nem nevezhetem azt erőteljesnek, mert azt hiszem, önök is bevallják, vagy inkább erezik, hogy Európa valamennyi hivatalserege közt talán a magyar hivatalsereg az, mely legkevésbbé népszerű földrészünkön. Es épen azért, hogy ez igy van, nem hiszem, uraim, — miután e kérdés, az államszervezet kérdése, fölül áll min ! en párttekinteten — hogy maguk is be ne vallanak, miszerint az egy rút hiba. De hát melyek az okok, hogy Magyarország hivatalnokait nem tartják annak, a minek kellene ? Ezen okok több csoportba sorakoznak. Bátor leszek ezek közül néhányat fölhozni. Azt hiszem, a fő ok az, hogy Magyarországon nem sikerült még mindeddig azon kormányoknak, melyek fölöttünk kormányoznak, kiegyenlíteni azon ellentétet, mely a mohácsi vész óta a haza és az állam fogalom közt nálunk fönállott. A modern államban, democrat intézmények ala*pján nem jelenthet a hivatalnok mást, mint az állam, azaz a haza szolgáját. {Bal felől: Ugy van!) Ámde egy rendőri államban a nép nem képes ezen fölfogást méltányolni, és mig önök, uraim a kormányon! állapotainkat föntartják: addig nem mondhatjuk el nálunk sem, hogy Ma-