Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-235
80 235. országos ülés ociober 27. 1870. miszerint az elénk terjesztett hatvan és egynehány törvényczikket lehetetlen oly sorrendbe állítani, hogy az változatlanul megtartassák. De másrészt a jelen vita mutatja, hogy legalább az első helyen fölveendő tárgyak iránt mégis mulhatlan szükséges előlegesen tanácskozni, mert ime, nemcsak bal és jobb oldal között, hanem a bal oldal egyes tagjai közt, sőt a miniszter és saját pártja tagjai közt nincs egyetértés az első helyen fölveendő tárgyak iránt. Annálfogva csatlakozva t. barátom Ghyczy indítványához, nehogy ezen időt is, mely a napirend kitüzetése és a mai nap közt elmúlnék, munka nélkül töltsük, azt gondolom, helyes volna Deák Ferencz t. képviselő ur azon indítványát elfogadni, miszerint addig is utasíttassanak az osztályokhoz azon tárgyak, melyek már előbb az osztályok előtt megfordultak, és melyek következőleg igen rövid idő alatt ismét azon stádiumba juthatnak, hogy a ház tárgyalás alá vehetné. (Helyeslés hal felől.) Ürményi Miksa: T. ház! Pártolva azon szempontokat, melyeket Fehér megye sárkeresztúri kerülete kéj-)viselője fölhozott a mellett, hogy a nagy, szerves munkákat czélszerü kisérni kisebb, a mindennapi életbe vágó kérdések teljesítése és bevégeztével, csatlakozom az ő kérelméhez: hogy az úrbéri viszonyok rendezését czélzó törvények az osztályokhoz utasíttassanak. De ugyanazon szempontból, t. ház, még egy kéréssel bátorkodom önök elé járulni: nem holnapra, — nem merészlek napot nevezni, — hanem mikor a háznak szabad ideje lesz ; én ezt ma csak azért hozom föl, hogy azután ne találkozzam azon nehézséggel, hogy a képviselő urak még nem olvashatták át újra; azért ma kimondathatnék, hogy akármelyik szabad napon föl lehetne venni: és ez a vadászati törvény. (Helyeslés.) A vadász törvény iránt, t. ház, némelyeknél azon nézet uralkodik, mintha az valami urfiféle mulatság szabályozása lenne, pedig nem ugy van. Ez annyi tekintetben van rendőri és egyéb dolgokkal összefüggésben, hogy én annak tárgyalását nagyon kívánatosnak tartom, nemcsak mint ezen törvényjavaslat választott előadója, hanem mint választóim küldöttje is: bátor vagyok tehát kérni, hogy e törvényjavaslat a legközelebbi szabad napok egyikére tűzessék napirendre. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter s Kérném a t. házat, miután a házszabályokban az foglaltatik, hogy a kormány előterjesztvényeitől az osztályi tárgyalást megtagadni nem lehet: méltóztassanak azon kérésemet elfogadni, hogy a következő törvényjavaslatok, melyek az osztályok előtt még nem voltak, adassanak az osztályok tárgyalása alá : 1) a községek rendezéséről szóló törvény {Helyeslés.) 2) az úrbéri birtok-viszonyok végleges rendezéséről, (Helyeslés.) 3) a bérföldekről, 4) az irtványokról, b) az arányosítás és tagosításról Erdélyben ; {Helyeslés. Egy hang hal felől: Hát a regálék 1) eziránt még nem terjeszthettem be törvényjavaslatot a t. háznak; a kormány javaslata készen van ugyan, de mielőtt előterjeszteném, akartam a közvélemény bírálata alá helyezni, és most a kereskedelmi kamarák tárgyalása alatt van. Nem tehettem, hogy ily fontos kérdésben a szakértők véleményét ki ne halgassam, és ne azon vélemény tekintetbe vételével terjeszszem csak a t. ház elé. Magam is legnagyobb súlyt fektetek arra, hogy ezen viszonyok rendeztessenek, és okvetlenül meg fogom tenni ez ülésszakban ez iránt is "előterjesztésemet, de bocsánatot kell kérnem ez mindeddig még nem történhetett. Egy fontos tárgy van még, t. ház, és ez a m. földhitelintézetről szóló törvényjavaslat. A dolog t. i. ugy áll, hogy a magyar földhitelintézetnek törvénykezési eljárása, melynek horderejét a mezei gazdálkodási hitel tekintetében kétségbevonni nem lehet, még folyvást kiváltságon alapszik, és még ezen kiváltságossága törvényes alapra nem fektettetik addig nem terjesztheti ki a földhitelintézet jótékonyságát Horvátországra is, holott az nagyon óhajtaná. A menyiben sürgős dolog, hogy ezen törvénykezési szabályok minél előbb törvényhozási utón elintéztessenek, azért kérem, méltóztassanak ezt is azon sürgős tárgyak közé iktatni, a melyek az osztályok elé fognak adatni. Mihelyt az osztályok jelentéseiket beadják, bátor leszek a kormány nézetét a további teendőkre nézve előadni (Helyeslés.) Huszár Imre: T. ház! Azokhoz csatlakozva, melyeket a t. miniszter ur előadott, kérném ke't igen fontos törvényjavaslatnak az osztályokhoz való utasítását. Az egyik már az osztályok tárgyalásán keresztül ment, és ugy hiszem a központi bizottságnak is volt egy ülése e tárgyban. A másik az igazságügyminiszterium által nyújtatott be, és ez még az osztályok előtt nem volt, értem az állami telepitvényekről szóló törvényeket, a melyről a törvényjavaslatot a pénzügyminisztérium nyújtotta be, és a magán-birtokokban levő telepitvényekről szóló törvényjavaslatot, melyet az igazságügyminiszter nyújtott be. Ezen kérelem már sokszor fölmerült itt e házban és sokszor meg is igértetett e törvényjavaslatok tárgyalás alá vétele. Kérném tehát, hogy ezen törvényjavaslatok is az osztályok elé küldessenek. Elnök : Ha a t. ház megnyugszik a mi-