Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-235

235. országos Illés october 27. 1870. 75 Hátra van még a napirend megállapítása. Mint elnök, nem vagyok jogosítva semmi tárgyat napirendre kitűzni, mert a t. ház állapítja meg a napirendet és utasítja az elnököt: mely tár­gyat tűzzön ki. Kérném tehát, méltóztassanak az iránt nyi­latkozni. Azon törvényjavaslatoknak jegyzéke, melyeket az igazságügyminiszter ur beterjesztett, ki van nyomatva s ebből tájékozhatta magát a t. ház; méltóztassék tehát hozzászólni. Ghyczy Kálmán: Úgy emlékszem, a t. ház abban méltóztatott megállapodni, hogy a fölveendő tárgyaiínak beadott hosszú jegyzékét megfontolás alá fogja venni s a szerint fogja a napirendet meghatározni: hogy mely tárgyak mikor vétessenek tárgyalás alá. Ez tehát minden­esetre egy egészen külön és pedig igen fontos határozat tárgyát képezi, mert a minisztérium részéről könnyű volt mondani: „programmot ter­jesztünk elő, itt van 64 törvényjavaslat, 6 hónap alatt végezzétek el." Ily lehetetlenséget könnyű kívánni, de nem lehetséges teljesíteni, és itt a programm épen abban áll. hogy jelöltessenek ki azon tárgyak, melyeket ezen sok közül elve'­gezni kell és elvégezni lehetséges. Nehéz föladat ez, t. ház, mert azt lehet mon­dani, hogy azon törvényjavaslatok mindegyike igen fontos és igazán fáj, hogy nem vagyunk azon helyzetben, hogy — hacsak egyszerű sza­vazó gépek lenni nem akarunk — mindezen tör­vényjavaslatot elvégezhessük. Azért azt gondolom, hogy tüzetes megfontolás tárgyává kell tenni, ha nem is azt, hogy mit fogunk elvégezhetni ezen országgyűlés folyama alatt, hanem legalább azt, hogy mely tárgyakat vegyük elő előlegesen, mint tárgyalandókat. Igaz, hogy ezen törvényjavasla­tok régebben beterjesztettek már; kötelességünk volt azokat elolvasni. De egészen a mai napig senki sem tudta, hogy ezen törvényjavaslatok közül melyik fog először napirendre kitüzetni s nem lehet ember­től kívánni, hogy minden pillanatban kész legyen szólni de omni re seibili et quibusdam aliis. Nincs az egy parlamentben sem, hogy naponkint okvetetlenül kelljen ülést tartani. Szükséges az ülések szünetelése mind azért, hogy a gondolko­zásra idő engedtessék, mind pedig azért, hogy a pártok maguk között értekezhessenek; hacsak nem akarunk minden megfontolás nélkül tör­vényeket hozni. Bátor vagyok tehát fölkérni a t. házat, hogy ma ne méltóztassanak a fölött határozni, hogy ezen fontos törvényjavaslatok közül holnap melyeket vegyük tárgyalás alá; hanem méltóz­tassanak előbb az iránt intézkedni, hogy napi­rendre tűzessék ki a minisztérium által beadott sorrend: hogy azután lehessen meghatározni, hogy mely napon mit fogunk fölvenni, és engedtessék idő arra, hogy ily fontos kérdésekre nézve az egyének is, valamint a pártok is tájékozhassák magukat. (Helyeslés.) Én tehát mindenekelőtt napirendre kívánom kitüzetni a sorrendet, melyet a minisztérium bea­dott. (Helyeslés.) Táncsics Mihály: T. ház! Nem aka­rok a regálék tárgyában beadott indítvány oka­datolásába boesátkozni; hanem egyszerűen arra kérem a tiszt, képviselő házat, legyen szives ezen indítványt minden egyéb törvényjavaslat és indítvány előtt tárgyalás alá venni; mert még eddig annyi törvényjavaslat kőzött egy sem ho­zatott, mely az egész népre nézve különösen üdvös hatással volna. Indítványom indokolását akkorra tartom fön, ha a tiszt, ház tárgyalásra fogja kitűzni. (Zaj! fölkiáltdsok!) Elnök: Méltóztassanak nyilatkozni, én nem határozhatok benne. (Elfogadjuk Ghyczy •indítványát! Hal íjuk!) Horvát Boldizsár igazságügymi­niszter. Azt hiszem, tiszt, ház! midőn az idő oly drága, oly szűken van kimérve, hogy alig vagyunk képesek a legnagyobb erőfeszítés mel­lett is az előterjesztett törvényjavaslatokat egyen­kint letárgyalni; fölösleges volna nekünk még a felett hosszú vitatkozást tartani: minő törvény­javaslatokat, mily sorban tárgyaljunk 1 Én tehát ellene vagyok annak, hogy a minisztérium által beadott jegyzék külön vita tárgyát képezze. A minisztérium számot vetett magával és tudja minő logikai egymásután kell ezen tör­vényjavaslatok tárgyalását a t. háztól kérnie. Legelső sorban állnak az államháztartásra vonatkozó törvényjavaslatok. A pénzügyministe­rium részéről talán holnap vagy holnapután oly törvényjavaslatok fognak benyujtatni, melyeknek tárgyalását okvetlenül be kell végezni január elsejéig, mert azon túl az adóbehajtás törvényes­sége megszűnik. Ezen törvényjavaslatok tehát mindenek előtt elsőséget követelnek. Azután vannak fontos tör­vényjavaslatok az úrbéri viszonyok rendezéséről, és a feudális jogok megszüntetéséről; csakhogy hiába hoznánk ezek iránt törvényeket, mert azok a végrehajtásnál megakadnának, ha előbb a bí­róságok szervezetéről nem gondoskodnánk: azért szükséges mindenek előtt a birói szervezetre vo­natkozó törvényjavaslatokat tárgyalni, minthogy a többi törvényjavaslatokban ezekre hivatkozás történik. A kormány kérelme a t. házhoz tehát az: méltóztassanak mindenek előtt tárgyalásra ki­tűzni a pénzügyminisztérium által benyújtandó törvényjavaslatokat, melyek természetesen előbb a pónzügvi bizottság és azután az osztályok 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom