Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-255
255. országos ülés deczember 19 1870. 309 bennünket félrevezessen; nem pedig, hogy bennünket fölvilágosítson. (Helyeslés bal felől.) De még tovább megyek: itt az üzleti tőkék lókkal vannak leszámítva; már pedig mindenki tudja, hogy a kormány, ha kölcsönre szorul, 7,8 százalékot fizet. Mit mondana azon kereskedő, ki forgó tőkéjét 8 százalék mellett szerezné be, és mikor a rsérleget készíti, 6 százalékot írna üzletének terhére? Ez nem volna egyéb szinte önámításnál. A negyedik tétele ezen számadásnak azon dobánymennyiségekre vonatkozik, melyben kimutattatik, hogy mennyi hozatott be külföldről nyers dohány alakjában. Az exposé 105-ik lapja szerint ezen mennyiség 35,000 mázsára tétetik, ezen számadásban pedig itt 26,899 mázsára van kitéve. — Ezek mind olyan ellentétes tételek, hogy ezen számadáson elmenni nem lehet. Méltóztassanak fölvenni még hozzá, a mit Horn és Győrffy képviselőtársaim fölemiitettek : azon irtózatos magas százalékokat, mibe az állam gyártása kerül, és hozzá még azt méltóztassék fölvenni, hogy ha azon 24,000 termelő, ki a maga szükségére termeli a dohányt, az öszszes illeték fejében, egy catastralis holdtól 400 ezüst frt adót fizet : mily pusztító hatása van a monopóliumnak oly országban, mely kizárólagosan csak mezőgazdasággal foglalkozik. A mezőgazdaság már magában bizonyos tekintetben kézi erő veszteséggel jár ; mert télen át igen sok kéz hever dolog nélkül. Mennyivel szerencsésebbek azon culturállamok, a hol a mezőgazdaságot bizonyos üzlettel kapcsolatosan lehet folytatni. Ott mindig nagy összeg takaríttatik meg a téli foglalkozás által is. Magyarország mezőgazdasággal foglalkozó ország, és a mi fölföldünk se nevezhető átalában iparos tartománynak, s talán a fölföldön lehet még iparos fejlődés; de az alföld kincsbánj 7 ája egyedül jó földében van. A mely perczben az állam megköti a földbirtokos kezét, hogy ezen bányát minden irányban ki ne aknázhassa: megrontja a mezőgazdaság jövőjót; a mely perczben elvette a dohány monopólium által a dohaidgyártást és ipart az alföldi néptől: abban a perczben eltemette az alföld minden iparos fejlődésének kezdetét, — és a magy^ar törzsnek elvette téli foglalkozását. Azt hittem, hogy ha pénzügyi tekintetben hibásan járt el ezen enquétte bizottság: talán mezőgazdaság tekintetében helyesebb tekintetet fog fölhozni. De itt ismét, igen szerencsétlenül, fölhozza azt, hogy a dohány kiváló productum, mert az akkor ád leginkább foglalkozást: mikor egyébb mezőgazdasági munka szünetel.— Ez, uraim, teljesen igaz. Azt mondja továbbá a szakbizottság, hogy a dohánylevél igen jó takarmány, hogy a dohány kórója jó tüzelő, — és hogy 60 dohányosnak ad foglalkozást. De ha ezek állanak, hogyan lehet ennyi előnyt egy cliquenek, azon 50,000 termelőnek nyújtani, 14 millió lélek kárára, és rovására? Ha már e tekintetben is szerencsétlen volt a szakbizottság véleménye^, azt gondoltam, hogy nemzetközi tekintetben helyesen fog érvelni, A szakbizottság többsége hivatkozik az 1867: XII. t. ez. 63 §-ára. Ezen törvényben ki van mondva, hogy a közvetett adókra nézve csak oly szabályok hozathatnak, melyeknélfogva túl a Lajthán a jövedelem ne csonkittassék. — Hivatkozik ezen enquétte bizottság a kereskedelmi szerződésre, a XVI. t. ezikkre, melyben ki van mondva, hogy vámsorompók e két állam között föl nem állíthatók 10 évig, — és - ebből azon eredményre jut, hogy 10 évig a monopóliumot: eltörölni nem lehet. Én ezt sem tartom helyén. Az elsőből, t. i. a XII. t. ez. 66 §-ából az következik, hogy ha mi el akarjuk törölni a monopóliumot: meg kell kérdeznünk odaát, vajon együttesen nem lehetne-e azt eltörölnünk, közös megállapodás folytán?— s ha ez utón czólt érni nem lehetne: akkor nem vámsorompót, hanem zárvonalat kellene fölállítani. Kifejtem, mi különbség van e kettő közt. Hogyha mi a vámsorompó helyett zárvonalat állitnánk föl, szabadon engednők mi bejönni Ausztriából a dohányt; Ausztria pedig csak azoknak engedné meg a dohány bevitelét, kik az ő egyedárusága számára szállítanak. Hogy ez különbséget tesz, erre nézve utalok a vámszövetség területén folytatott tractatusra. A vámszövetsóg területén egy és közös a vámtariffa, egy és közös volt a vámsorompó ; de azért minden államnak megvolt a zárvonala. És ebben semmi absurdum sincs; mert 1848. előtt fönállott az osztrák monopólium és mindamellett, hogy Magyarországon teljesen szabad kereskedés létezett, itt volt kereskedése osztrák trafiknak, sőt Temesvárott gyára is létezett; — kérdem, hogyha másutt főn tudják tartani a zárvonalat, közös vám tariffa mellett : miért ne állítanánk azt mi föl? Magyarországból Ausztriába a nyers dohánynyal rendszeres csempészkedés űzetik s viszont Ausztrián keresztül Magyarországba a külföldi szivarokkal arczátlanul űzik a csempészkedést: ezen zárvonal fölállítása tehát mindkét fél érdekében történnék. A ki állításaim valóságában kételkednék, menjen akármely vendéglőbe, mindenütt külföldi szivarral kínálják meg. Tehát nekünk a vámból semmi jövedelmünk nincs, vagy úgyszólván, vagy nagyon kevés bevételünk. Ezek után állithatom, hogy a zárvonal fölállítása némi tekintetben mind a két fél érdekében történnék. Ezen zárvonal Bécs városában több fogyasztási ezikkre nézve most is fönáll: a dohány szintén
