Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-240
] 56 2 *°- országos Ülés íödözésnek minő módját tartotta volna helyesnek a múltban, és minő módját a jövőben indikáltnak, oly szükségletet illetőleg: a mely hogy fön forog-e, ós hogy közös-e, még kérdés ? Ha a íödözésnek akármilyen módját mondaná a törvényhozás helyesnek, ugy a múltra, mint a jövőre nézve, annak tehetné ki magát, hogy ha azt mondaná: jól történt, hogy ezen utón födöztetett, vagy máskép kellett volna annak történni, és jövőre azt akarom, hogy emigy történjék — annak tenné, mondom, ki magát, hogy ha a deiegatiók, — a mi nem lehetetlen, — azt találnák mondani, hogy a szükséglet nem forog fön, tehát sehogy sem kellett volna födözni, — az a mód, a mit az országgyűlés adna, incorrectnek bizonyulna, mert fölösleges. Én azt gondolom, hogy mig a szükség nincs constatálva, mig annak közössége nincs elismerve, addig azt kérdezni, hogy milyen mtídon kellett annak födöztetni a múltban, és milyen módon a jövőre, idő előtti: mert, ha azt találják feleim, hogy a szükség maga nem áll, akkor minden födözési mód szükségtelen. Azért a sorrendet,, megvallom, igy tartottam helyesnek. És ezen sorrenddel, ha az interpellatio közbe nem jön, magam jöttem volna a t. ház elé: mert igen is elismerem, hogy a törvényhozásnak, de regula, előre kell határozni fölötte. Csak a viszonyok közrehatása folytán történhetett, hogy utólag jöhet elő és hogy az egész müvelet a kormány felelősségén nyugszik mindaddig, mig az illetékes forumok mindkét kérdés iránt nem nyilatkoznak, és az ország át nem veszi a felelősséget. Á mi érdekünk ezen felelősség alól mielőbb szabadulni, és erre nézve az első alkalmat megfogjuk ragadni, és ha nem tettük eddig, azért nem tettük, mivel nem akartuk a törvényhozást arra birni, hogy födözze a kiadást annak idejében ilyen vagy amolyan módon, — kitéve magát azon, ámbár nem reménylett, de a lehetőség határain belül levő esélynek, hogy a deiegatiók azt mondják, hogy az egyátalán ne födöztessék sem így, sem amúgy, mert a szükséglet fönforgását el nem ismerik. Ezt nem akarom; a, törvényhozás iránti figyelem és tekintet parancsolja, hogy inkább magunkat tartsuk tovább felelősség alatt, mint hogy ennek tegyük ki a törvényhozást. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Szeniczey Ödön: T. képviselő ház! En mindenek előtt magam részéről kénytelen vagyok kijelenteni, miszerint nem tartom egészen helyes eljárásnak azt, hogy ez a kérdés itt most tárgyaltatik; nem pedig azért: mert nézetem szerint idő előtti. Idő előtti pedig, mert ugy a magyar, mint a lajthántúli országgyűlés, nézetem szerint, a kérdéshez csak akkor szólhatna érdemileg, midőn ezen dolgot a közös ügyek november 22. 1870. elintézésére kiküldött bizottság tárgyalta és jóváhagyta, ámde a t. ház bölcsesége már a múlt csütörtöki ülésben, talán épen a pénzügyminiszter ur óhajtása folytán, döntött a tárgyalás kérdése fölött. En ma mégis nem átallom, nem tartózkodom kimondani azt, hogy ezen tárgyalás egyébbel talán nem is indokolható, mint egy inkább a nagy közönség, mint a t. ház véle menyét fölvilágosító exposé szükségévek Én legalább a dolgot magam részéről olyan természetesnek, olyan világosnak tartom, hogy legalább azon alapos előadások után, melyeket pártunk és a miniszter ur részéről hallani szerencsém volt. nem is szólnék a kérdéshez, ha részint a házon kívül, részint a házban a vita folyama alatt olyan dolgok nem érintettek volna, melyeket az üg}^ jelen stádiumában, nézetem szerint, megjegyzés nélkül hagyni nem lehet. A kérdés ma már a miniszteri eljárás jogkörét involválja: tehát oly nagy fontosságú, hogy következéseiben az ország hitelének és biztonságának csökkenését vonhatja maga után. Én eddig azt gondoltam, t. ház, hogy e két dolog: a hitel és a biztonség oly nagyfontosságú, hogy nincs e teremben képviselő, de tálán nincs a hazában ember, ki e két dolgot pártérdekből, pártszempontból megtámadni, és veszélyeztetni merné. Es ma mégis ki kell mondanom , mert sajnálattal tapasztaltam , hogy ezen ügy is ellenzéki szempontból támadtatik meg. Régi dolog, t. ház, hogy az ellenzék a kiegyezést, a közös ügyek elintézésének módját, a deiegatiók intézményét rosznak, hibásnak, czélra nem vezetőnek tartja. Ujabb dolog az, hogy az ellenzék e tőrvényben némi előnyöket fedez föl, melyeket az ország biztonságának érdekében akar kizsákmányolni. Az ellenzéki támadásnak, nézetem szerint, két czélja lehet. Egyik: kimutatni hiányossága által a törvény tarthat! anságát; vagy bebizonyítani a 67-iki XII. t. ez. 56-ik §-ának utolsó soraiból azt, hogy a kormány eljárásában hibázott, midőn a közös költségek fedezéséről költsön által gondoskodni bátorkodott. Az, ki az idézett törvénynek csak utolsó sorait olvassa, megengedem, hogy igazat fog adni a t. ellenzék szónokainak; alig hiszem azonban, hogy valaki megtartaná ezen véleményét, ha ugyanazon törvénjmek 3 7 — 40—41 §-ait megolvassa, áttekinti az 56-ik §-nak egész tartalmát, higgadtan és elfogulatlanul combinatióba veszi mindazon eszméket, melyek épen ezen törvény alapját és végczélját képezik. Nem tartaná meg, és nem tarthatja meg, nézetem szerint meggyőződését, — helyeselvén természetesen az ellenzéki okoskodást — azért,
