Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-238
116 238. országos ülés november 17. 1870. miként vétessék föl a kölcsön ? közös legyen-e az, vagy pedig különös? Mindé tekintetek szem előtt tartása mellett mi más sem maradt fön, mint egyszerű pénztár müvelet segélyével a fedezésről csak ideiglenesen gondoskodni, hogy a végleges intézkedést illetőleg sértetlenül főntartassék a törvényhozás joga, mely az őt megillető jogosultságnál fogva meg mondhass miként fedeztessék véglegesen ezen érdemileg netán helyes lendő tulkiadás: ugy-e hogy mindkét pénzügyminiszter az ország külön jövedelmeiből fedezze a reá eső részt, vagy fedeztessék-e az hitellel 1 ? s ha igen, leg közösen, vagy pedig mindkét fél részéről külön eszkőzlendö hitel ? Az e fölötti határozást a haza biztosságának koczkáztatása nélkül csak amaz előleges intézkedés mellett lehete elvárni. Ez volt tehát a pénzszerzésnek nemcsak lehető legolcsóbb, de oly módja is, a mely egyedül tarthatá fön a tőrvényhozásnak határozati jogát a felett: mi történjék végleg 1 S én biztosithatom a t. képviselőházat, hogy, ha majd egyszer a dolog erdemére nézve határoznak a delegatiók. azonnal meg fogom kér dezni a t. képviselőházat: miként akar határozni a végleg leendő fedezést illetőleg? Azt hiszem, a t. képviselő ház olyannak fogja fölismerni mind az akkori, mind a mai helyzetet, a mely tökéletesen igazolja a kormányt: ha az kötelessége érzetében — azon kötelesség érzetében, melynél fogva a haza biztosságáról gondoskodni minden körülmény között tartozik — ezen felelősséget magára venni magát hivatottnak érzé. (Élénk helyezés jobb felől.) Zsedényi Ede: A t. pénzügyminiszter ur előadására nézve meg kell jegyeznem, hogy tökéletesen igaza van, midőn azt monda, hogy én nem a fölvett pénz hovaforditása, hanem annak mi módon eszközlött előállítása tárgyában intéztem hozzá interpellatiót. De épen azért, mert az 1867 : XII. t. ez. 57. szakasza ezeket mondja: „Egyébiránt ünnepélyesen kijelenti az ország jelen határozata által is: hogy a valóságos alkotmányosság azon alapelveinél fogva, miszerint az országot, saját beleegyezése nélkül, adóssággal terhelni nem lehet, Magyarország jövendőre sem fog semmi oly államadósságot magára nézve kötelezőnek elismerni, melynek fölvételéhez az országnak törvényszerűen s határozottan kijelentett beleegyezése hozzá nem járult." Ha veszedelem volt a halasztásban, s a t. pénzügyminiszter ur azt látta, hogy közös államhitelre lesz szükség: tetszett volna a t. minisz• er urnák az országgyűléshez fordulni e törvény értelmében a hitelművelet iránti törvényjavaslattal. A mi a dolog érdemét illeti, ugy látszik, hogy a t. miniszter ur az előlegezést nem tekinti állam kő lesönnek. Bármint nevezzük is azt, előlegezési vagy pénztári műveletnek, vagy adományozási üzletnek—Belohnungsgescháft;—azt hiszem, hogy az elnevezés nem változtat a dolog érdemén; mindenesetre hitelművelet az, azt pedig nem tagadja a pénzügyminiszter ur, hogy a közös pénzügyminiszter a közös államhitelt igénybe vette. A felett azonban : mikor és mikép lehet közös az államhitel, az országgyűlés eleve határoz. Véleményem szerint minden oly összeg, melytől az állam kamatot fizet: államadósság. Az 1867-iki törvény pedig azt mondja, hogy állam adoság Magyarországra nézve kötelező csak akkor lehet, ha törvényszerüleg és határozottan beleegyezésével hozzájárul A törvény e tekintetben oly tiszta, hogy egyátalában magyarázatot nem is enged; a törvény semmi különbséget sem ismer az előlegezési, függő, adományozási vagy fundált adósság között. Mindegyikre nézve különbség nélkül szóll a törvény. A pénzügyminiszter ur arról értesiti a házat, hogy a monarchia két birodalmának külön minisztériuma e hitelműveletre fölhatalmazta a közös pénzügyminisztert; erre azt jegyzem meg, hogy ez talán segitni fog a közös pénzügyminiszteren akkor, ha majd ő a delegatiók által felelősségre vonatik, s a netaláni visszafizetést is könnyíti: de Magyarországra nézve ez a fölhatalmazás a törvénynek nem praejudikálhat, miután egyenesen, határozottan kimondja, hogy csak az országgyűlés adhatja meg, és pedig előre, a beleegyezést: tehát a minisztérium köréhez nem tartozhatott még a fölhatalmazás sem. (Helyeslés bal felől.) Azután megengedhetném, hogy az előlegezés természete fölött országgyűlésünk véglegesen akkor határozna, ha majd az illető törvényjavaslat eléje terjesztetik : hogyha pénzügyminiszter ur arról is biztositná ezen házat, hogy | azon időponttól kezdve, mikor a közös pénzügyj miniszter fölvévén a pénzeket, fizeti a provisiót J és kamatokat, azon időpontig, melyben a ház | talán hozzá f:g járulni, ezen kamatokat a közös i pénzügyminiszter, nem pedig az állam fogja j fizetni, melyek most már tényleg terhelik az államot, anélkül hogy az országgyűlés hozzá járult volna. (Igaz! balról.) A pénzügyminiszter urnák igaza van, azt állítván, hogy midőn a delegatiók a közös költségek összegét megszavazták, ezen országgyűlés fedezési módja fölött körülméj nyesebben fog nyilatkozni. De addig is, azt hi| szem, hogy az országnak, és a törvény szentséj gének egy nyilatkozattal tartozunk: t. i. azzal, i hogy mi a közös pénzügyminiszter által az ot-
