Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.

Ülésnapok - 1869-220

220. országos ölés jnlius 27. 1780. 321 czolás. így van ez az állattannal is, ennek illustratiójául az állatkert szolgál. De az állatkertet nemcsak a tanulók nézik meg, hanem átalában az egész ország népe, mely Pesten megjelen: ha hallja, hogy ott tig­rist, elefántot lehet életben, valóságban látni, s ily módon tanul a nép is és mindenesetre díszére, becsületére válik az országnak, ha ezen állat­kert mintegy országossá válik. (Helyeslés.) Én nagy különbséget teszek a közt, a mit az előadó ur mond, t. L, hogy a kérvény egy­szerűen elutasítandó,és aközt, hogy a közoktatási miniszterhez átteendő; de azért az által, hogy ezen kérvény az emiitett minisztériumhoz áttéte­tik, még nincs megszavazva a kért 10 ezer frt. Én tehát azt öSiajtanám, hogy ezen kérvény a közoktatási minisztériumhoz utasíttassák, azon minisztérium aztán majd meg fogja látni, hogy ha nem 10 ezer frtot, mégis mennyit lehet az ő nézete szerint a kérdéses czélra fordítani. Mi csak azon eszmének vetjük meg alapját, hogy az ál­latkert országosittassék. (Helyeslés.) Elnök; A kérdés tehát következő : elfo­gadja-e a ház a kérvén}d bizottság azon vélemé­nyét, mely szerint az állatkerti társulatnak or­szágos segélyezés iránti kérvénye egyszerűen irat­tárba tétessék? másrészről indítvány tétetvén az iránt, hogy a kérvény használat végett adas­sék ki a köznevelési minisztériumnak. Méltóztas­sanak azok, kik a kérvényi bizottság véleményét pártolják, felállani. (Megtörténik) Ugy látszik a többség nem fogadja el a véleményt. (Ellenpró­bát!) Tehát méltóztassanak azok, kik Szathmáry képviselő ur indítványát pártolják, fölállani (Megtörténik). Tehát a közoktatásügyi minisztérium­hoz tétetik át. Hajdu Ignácz, a kérvényi bizotts. előadója (olvassa a XXII-ik számú sorjegysék­ből a 7-ik tételtől a 28. számig, melyekre nézve a bizottság véleménye észrevétel nélkük elfogadtatik. A 29—56". sorszám alattiak mint a köztórvényható­ságok rendezéséről szóló törvényjavaslatra vonatkozók már elébb napirenden lévén, olvassa, folytatólag a 37-dik szám alatt bejelentett kérvényt, melyben Csong­rád megye az igazságügyi minisztérium által történt biróküldés sérelme orvoslását kéri. A bizottság az irományokat használat s elintézés végeit az igasság­üyyminisztériumhoz áttétetni véleményezi.) Csiky Sándor: T. ház ! Én abban a véleményben vagyok, hogy ha ugy van, a mint a kérvényezők panaszolják, hogy t. i. a birói il­letőség tárgyában a legfőbb Ítélőszék is azt hagyta helyben, a mit Csongrád törvényszéke ha­tározott, és éhez képest a legfőbb törvényszék Ítélete által van Csongrád megye törvényszéke mint bíróság megállapítva és helyben hagyva: a miniszternek birói eljárásba beleavatkozni, igy KÉPV. H. KAPLÓ 18$f X. politikai utón való rendelkezés által csakagyan nem lehet, nem szabad. Ha ezt megengednők, föl volna forgatva az igazságszolgaitatás útja, oda volna a bírák függetlensége, összezavartat­nék az administratio és a bíráskodás, a mit pe­dig épen az igazságügyminiszter törvényjavasla­tában igen pontosan szétválasztani kivánt, és a ház helyben hagyott. Én nem vagyok abban a véleményben, mint a kérvényi bizottság, s igy én a legfőbb Ítélőszék ítéletét helybenhagyandónak tartom. (Defílltség.) Hajdú Ignácz előadó: Köztudomás szerint büntető perrendtartásunk jelenleg nincs, az pedig tény, hogy a polgári perrendtartás a biróküldés jogát az igazságügyminiszterre ru­házta. Ezen hatalmánál fogva járt el az igaz­ságügyminiszter. Egészen más a birói illetőség és más a biróküldés kérdése. Igaz. hogy a leg­főbb törvényszék a birói illetőséget megállapí­totta ; az igazságügyminiszter azonban csak azon jogával élt, hogy az illetékes törvényszékek kö­zül egyet kiküldött. Ez tehát nem nullificatiója a legfőbb törvényszék határozatának. (Helyeslés. Maradjon !) Elnök: Méltóztatnak a kérvényi bizott­ság jelentését elfogadni? (Elfogadjuk!) Elfogad­tatik. Hajdú Ignácz előadó (olvassa a kér­vényi bizottság jelentését a XXII sorjegyzékben fog­lalt 38—43. számú kérvényekről, melyekre nézve a bizottság véleménye észrevétel nélkül elfogadtatik. Ol­vassa tovább a 44 számú kérvényt, melyben Torda megye a magyar államvagyonról szóló pénzügymi­niszteri előterjesztést megküldetni kéri.) Halász Boldizsár: A házban azon gyakorlat uralkodik, hogy a midőn bizonyos isko­lák az országgyűlési irományok megküldését kérik, a ház elhatározza azok kiadását. Hasonló az ál­lamvagyonról szóló kimutatás; azt a pénzügymi­niszter bemutatja a háznak, és most csak arról lehet szó, hogy több példányban nyomassék ki és utasíttassák az elnök azoknak az illető törvény­hatóságok részére leendő megküldésére. Hajdú Ignácz előadó: Bocsánatot kérek, itt azon kimutatásról van szó, melyet legutóbb Lónyai pénzügyminiszter ur terjesztett elő. Annak kinyomatását a pénzügyminiszter eszközöltette, és nekünk nines tudomásunk róla, vannak-e felesleges példányok; a kinyomatás pedig temérdekbe kerül. Mi tehát nem tetetünk egyebet, mint a kérvényt a pénzügyminiszté­riumhoz utasítani, hogy a mennyiben még van­nak felesleges példányok, a törvényhatóságok kérését teljesítse. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak elfogadni? (Elfogad­juk !) A kérvényi bizottság véleménye elfogad­tatik. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom