Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-218
216. erszigos ütés jnütts 25. 1870. ^81 resni, t. ház, egyes személy, vagy vidék érdekében történt-e ez ? történt mindenesetre kijátszására a törvény rendeletének és hátrányára az ország javának. Mert, miért készíttetik a máramarosi vasút? A sóbányák kedvéért, és ime a sóbányák egy évvel később, mint kellett volna, fogják használni a vasutat: miért l ? mert a csapi vonalnak előbb kellett elkészíttetni. íme, már az idén a sószállitás részben fönakadt, a midőn szinte egy ötödrészét a sónak nem lehetett leusztatatni. S meglehet, jövőre ismét jön valami akadály közbe, és a sószállitás ismét hátrányt fog szenvedni. Nem mellőzhetem el azt, miszerint, habár a kormány megrendelte 1869-iki novemberben az általunk kivánt vonal közigazgatási bejárását, azt az akkori pénzügyminiszter megakadályozta, azt állítván, hogy még nincs tisztában azzal, hogy Taraczköztől Szigetig melyik irányban vezettessék ezen vasút, ós utoljára is azon vonalon vezettetett, a melyet én voltam bátor kérni. Mindezek, t. ház, nem egyébre ezéloztak mint, oda, hogy a törvény kijátszva legyen, és a máramarosi vasút háttérbe szoríttassák, s a csapi vonal építtessék ki előbb. Nagyon kérném, tehát a t. miniszter urat, méltóztassék figyelembe venni azt is, miszerint tudtomra a részletes térképeknek a Tur-Taraczköz statiojára vonatkozó speciális részei még máig sincsenek megerősítve s a fővállalkozónak kiadva, vagy legalább nem volt azon időben, midőn interpellatiómat tevém; a Bau-Direetio által azok még nem voltak átvizsgálva, s nem voltak a fővállalkozónak kiadva. Nagyon kérem tehát a t. miniszter urat : méltóztassék, midőn a hatalom a kezében van, oda munkálkodni, hogy ezen vonal minél gyorsabban keresztülvitettessék. Még egy kérésem van: midőn a közigazgatási bejárás történt, akkor ismét a mármarosi kir. kincstári igazgatóság részéről terjesztetett elő egy kérés, mely a jegyzőkönyvbe is fölvétetett, mely szintén a vonal munkálatának hátráltatását fogja maga után vonni, mivel a szigeti vonalnak egy negyed mértfőlddel meghosszabbítása szándékoltalak. Én akkor óvást tettem ez ellen, mondván, hogy az államra nézve ez tisztán holt vasút leend, a menyiben azt a közönség egyátalában nem használná, és csakis a sónak az indóházhoz való szállítására szolgálna. Ha ez létre jönne, akkor igen természetes, hogy a fölmérést tovább kellvén folytatni, a tárgyalások ismét több időt fognak igénybe venni. Nekem tehát azon kérésem van: ha az államnak az úgynevezett sólerakodó helyekhez szükKÉPV. H. NAPLÓ. I8f| X. sóge van egy szárnyvonalra, méltóztassék azt önállólag megcsináltatni, mi sokkal olcsóbba kerül, mint garantia mellett : mert azt azon helyen, hol lapály van, s minden hid és őrház nélkül lehet fölépíteni, sokkal jutányosbban teljesíthetni. Végül még azon kérésem van: méltóztassék utasításul adni jövőre azon hivatalnokoknak, kik a közigazgatási bejáráshozkiküldve vannak, hogy a jegyzőkönyv fölvétele alkalmával az illető feleknek előadott észrevételeit ne utasítsák vissza, hanem legyenek szívesek azt a jegyzőkönyvbe bevenni. íme ezen kérést, melyet interpellatióként itt előterjesztettem, és melyre szerencsém volt választ is kapni, ott mint Sziget város kikülldöttje, szintén előadtam s kértem, vegyék föl a jegyzőkönyvbe ; de az illető hivatalnok visszautasította kérésemet. Midőn hasonlókép a szigeti kincstári igazgatóság részéről a vonal meghosszabitása, kívántatott, én akkor előterjesztettem Sziget városa részéről törvényes óvásomat és véleményemet, s ezt is visszautasította a nélkül, hogy jegyzőkönyvbe vette volna az illető kiküldött hivatalnok. Kérek tehát oly intézkedéseket tétetni, hogy az ily tárgyalások alkalmával ne egyoldalulag vétessék föl a jegyzőkönyv, hanem mindazon feleknek, kiknek ott szólásuk van, észrevételeik már a jegyzőkönyvbe vezettessenek be. Örömmel fogadom a miniszter urnák a máramarosi vasúti teendőkre vonatkozó hatásos intézkedését. Elnök: Tudomásul veszi a ház e nyilatkozatot t (Igen!) Tehát tudomásul vétetik. Az igazoló bizottságnak van jelentése. Ordódy Pál az igazoló bizottság előadója (olvassa a bizottságnak Lázár Ádám marosvásárhelyi képviselő megválasztatására vonathozó véleményét.) Elnök: Tehát Lázár Ádám a végleg igazolt képviselők sorába iktattatik. Következik a napirend tárgyalásának íolytatásában az 56-ik §. Majláth István jegyző (olvassa az 56-ik %-t.) Perczel Béla előadó: A központi bizottságnak nincs észrevétele. Elnök: Elfogadja a ház? (Elfogadjuk.) Tehát el van fogadva. Majláth István jegyző (olvassa az 57-ik %-t.) Perczel Méla előadó: A központi bizottságnak nincs észrevétele. Elnök: Elfogadja a ház? (Elfogadjuk.) Tehát el van fogadva. Majláth István jegyző (olvassa az 58-ik %-t.) Perczel Béla előadó: T. ház! 36