Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-218
276 218, országos ülés }utius 25.11870. stiatiója lesz annak : mennyire szükséges már a törvénykezésről és főleg a megyerendezésről gondoskodni. Az ügy a hírlapok utján már annyira ismeretes, hogy gondolom, felesleges volna, ezt részemről újból elmondani. Epén azért tartózkodva a bővebb indokolástól, interpellatiomat írásban beadom, kérvén, méltóztassanak azt felolvastatni. (Halljuk '.) Majláth István jegyző (olvassa Brogyányi Vincze interpellatióját.) Interpellatio a magyar királyi igazságügyi minisztériumhoz. Beadja Brogyány Vincze. „A hírlapok utján figyelmessé tétetvén, tudomásomra jött azon szélesebb körökben is feltűnést okozott eset : hogy egy pest megyei főszolgabíró egy a műveltebb osztályhoz tartozó egyént, állítólag bűnvádi gyanúból törvényellenes, és a mai civilisált kor követelményeinek meg nem felelő nyers módon, megelőzött törvényes idézés nélkül, fegyveres pandúrokkal elfogatni xendelte, s hogy annak több cselédjét tanú kihallgatás végett késő éjjeli időben szintén fegyveres pandúrokkal kisértette magához, sőt azok némelyikét ott hosszabb ideig letartóztatta, s el is záratta. Ennek kapcsában tudomásomra jött még, hogy nevezett főszolgabíró a kérdéses egyénnek személyes ellensége, s hogy az ellene alkalmazott intézkedések, valamint egész önkényes eljárása is oly körülmények között tűnnek fel, melyek személyes indokbóli sugalmaztatására és egyedül magán boszu kielégítésére mutatnak. Miután pedig törvényeink szerint a polgár egyik legfőbb kincsétől , személyes szabadságától senki meg nem fosztathatik, törvényes idézés és bírói elmarasztalás nélkül; miután a mai civilisatio közepette oly tényekkel, mebyek a műveltség kívánalmainak színvonalán alól állva, csakis a nyers önkény, de nem a jog uralmára mutatnak, a müveit világ egyhangú elitéltetését magunkra vonni nem szabad; s miután nem csak a törvény és igazság, de a méltányosság is tiltja, hogy valaki felett oly biró, ki annak ismert személyes ellensége s irányában elfogult, bármely bírói hatalmat gyakorolhasson : kérdem az igen t. igazságügyminiszter urat : 1-ször, van-e tudomása arról, hogy Pest megye pilisi járási főszolgabírója Jordán István Takáeh Mihály pomázi lakos tiszttartót és birtokost, f. hó 7-kén este előleges törvényszerű megidézés nélkül fegyveres pandúrokkal elfogatni rendelte és hogy ugyanakkor annak több cselédjét, olyan időben szintén fegyveres pandúrokkal — tanúkihallgatás végett — magához kisértette s ott hoszszabb ideig letartóztatta, vagy elzáratta? 2-szór, ha van : kész-e mielőbb nyomatékosan intézkedni ÁZ iránt, hogy ily törvényellenes, s egyszersmind a mai kor műveltségével össze nem egyeztethető, inhumánus eljárás ellenében a polgárok személyes szabadsága megóva legyen ? 3-szor, Kész-e hatályosan intézkedni az iránt, hogy nevezett Takáeh Mihály a többször emiitett főszolgabírónak—a ki személyes ellensége— üldözései ellen megóva s ez ügyben a további birói eljárás a főszolgabíró kezeiből kivéve, ez utóbbi pedig szigorú felelősségre vonatva legyen ? K Elnök: Közöltetni fog az illető miniszter úrral. Patrubány Gergely : Van szerencsém benyújtani a buda-pesti kir. orvosegylet kérvényét, melyben a napi renden levő a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat 65-ik §ára vonatkozólag, kéri a t. házat, miszerint a törvényhatóságokban az orvosi állomások betöltését a szükséges qualificationak figyelemben tartása mellett ne főispáni kinevezés, hanem választás utján méltóztassanak eszközölni. (Helyeslés) Elnök : A kérvényi bizottságnoz utasittatik, különben szababságában állami, képviselő urnák az illető szakasz tárgyalásánál az iránt indítványt tenni. Halassy Gvwla: Van szerencsém benyújtani szabad kir. Beszterezebánya városa közönségének kérvényét, az ingatlanok tüzkártéritésének állami szervezése iránt.. Szontagh Pál (gömöri): Tisztelt képviselőház ! Gömör megyében kebelezett Rozsnyó, Jolsva, Dobsina bányavárosok kérvényét van szerencsém benyújtani, melyben előadják, hogy Gömör és Kisbont megyében 1802. óta folyvást két helyen tartatott törvényszék, és pedig fölváltva 3-szor Gömörben, és 1-szer Kishontban, valamint ma is két székhelye van. Az utolsó szervezet szerint azonban Gömör törvénykezési tekintetben természetellenesen Tornába olvasztatni czéloztatik, a kereskedelmi és bányászati érdekek teljes mellőzésével. Ennélfogva kérik, hogy ugy, mint az első íölyamodási bíróságokról szóló törvényjavaslatban máris fölvétetett, Rozsnyó bányavárosában kir. és bányatörvényszék állittassék föl. Házmán Ferencz: Buda város közönsége meg levén győződve arról, hogy az ország előmenetelére kiválóan szükséges egy műegyetem építése, e^y izben már szerenesés volt a törvényhozásnak ajánlatot tenni egy birtokra nézve, mely a vár alján 4000 •" -t foglal magában. Hogy azonban e tekintetben a törvényhozásnak alkalma legyéén választást is eszközölhetni, szükségesnek tartotta még egy másik telket is kijelölni, mely a Duna partján fekszik, és mintegy 12003* -t íogíal magában. Megtisztelve érzem magamat, hogy ezen ajánlatot benyújthatom, és kérem annak szives tekintetbe vételét. Ugy hi-