Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-209
16 209. országos ütés Julius 14. 1870. maga után vonná a kormánytagjait. Mondanom sem kell, t. ház, hogy ez áldozat a megye, örökösei a kormány, a visszautasított orvosok a leszavazandó ellenzék, és végre ezen miniszteri törvényjavaslat a gyászczédula. De ily szomorú körülmények között még is meg voltam lepve, midőn a vita folyama alatt láttam azt a derült kedélyt, mely olykor-olykor a túlsó oldalon fölmerült; ha nem tudtam volna, hogy temetésre gyülekeztünk össze, azt kellett volna hinnem, hogy valamely lakodalmas házba vetődtem. Azonban igazuk lehetett, önök kettős ünnepet ülnek. A caesarismus a merev centralisatiónak édes testvére, tehát midőn a jelen hiányos parlamenti kormányt összeházasítják a merev centralisatióval. más felől Magyarországot ugyanakkor első rendű sógorságba hozzák az absolutismussal. (Igaz! bal felől.) „Es ist eine alté Gesehiehte. doch bleibt sie ewig neu." Régi történet ez, t. ház, oly régi, mint maga a caesarismus, mely magában Francziaországban a centralisatióval egykorú. Hogy melyik a szülő, melyik a szülött ? azt senki sem tudja, de egyik megszüli mindig a másikat. Hogy ez igy van és nem másképen, azt az ellenzék részéről annyi szónok bizonyította be, a hány csak felszólalt ennek bizonyítására; és hogy ez igy vau és nem másképen, ezt a jobb oldal részéről annyi szónok erősítette meg, a hány felkelt annak megczáfolásárá. (Igás! bal felől.) Az eredmény iránt tehát nem lehet kétség. De tán tévedek a többség szándokában, — tán nem volna szándokában megölni a megyét ? Caesar félt Cassiustól, mert halvány volt, rósz gyomra volt, és soha nem mosolygott. Caesar nem félne önöktől! Ott nem találna Cassiusokra, ott nem tuluralkodó a halványság, s kitűnő gyomruk van, mert ki az 1867-iki egyességet nem csak képes volt megemészteni, de azt még delieatnak is találta, — kinek a quóta és államadósság csak egy falat, — ki a 800,000 katonát az országgyűlés 10 évi ujonez megszavazásának ,,piquant sauee"-ában ,,hors d'oeuvres"nek itéli, ki a honvédek mellőzését, a muszka vezetők nyugdíjaztatását táplálónak találta, ki még ezek után a bírói hatalomról szóló törvényjavaslatot mintegy gourmand a ..dessertet" némi haut gout-val végig ropogtatta, ós ki még mindazok után áhitva várja a íekete levest, e jelen törvényjavaslatot, hogy mint illatozó mokkát szürcsölgesse föl, ki még ily eaesári table d'hauteval sem rontja meg magát, annak legalább is patent strucz-gyomra van. (Derültség.) Itt tehát Caesarnak nem volna gondja aggodalomra annál inkább, mert hiszen: un bon honimé, qui sourit, mondja a franezia ; a jó. ember nem képes gyilkosságot elkövetni, ki mosolyog főképen akkor, midőn azt még a hálátlanság bűne is terhelné. Ergo: pardont kap a megye! Ily következtetést vonhatna most helyemben valamely naiv kedély, ki életbölcsesógét könyvből merítette. Én, fájdalom, megtanultam e házban irtózni a strucz-g3 r omroktól, s nem bizni az ily galvanicus mosolygásban, mely nem a szív derült nyugalmának viszfénye, de a háborgó indulatok altató dajkája; nem a derült lélek szivárványa, de a háborgó elemek villáma. A mi magát a törvényjavaslatot illeti, ón részemről igen örülök rajta, mint egyén, hogy végre van egy kérdés a kezemben ; mely frisen került oda akkor, mikor még teljesen ép, üde, s épen nincsen se agyoncsépelve, se kimerítve. Olyan e tárgy most is, mint a hajnalban szedett gyümölcs, látni rajta azt a fris, üde. harmatos bamvasságot. De ez nem azt teszi, mintha az ellenzék nem felelt volna meg kötelességének, hogy magát tömegesen felírassa, azt sem teszi, mintha a szónokok nem teljesítették volna kötelességüket, mert mindenki lelkiismeretesen teljesité azt, azon lelkesültséggel, melyet csak az ügy tisztaságának tudata adhat, és azon kitartással, melyet csak a lét és nem lét közti válságnak percze i:yujt. Mit tesz ez tehát 1 Azt, hogy ezen tárgy kimeríthetetlen, mint az artézi kut. Mert a kormány oly mély sebet vág e törvényjavaslattal a nemzet érzületén, mint az artézi kut. (Helyeslés hal felől.) És mindaddig fog fölbuzogni a nemzetből a panasz és sérelem, mig a jelen intézmény össze nem omlik, hegyoniladékaival betemetve az artézi sebet; — mig a nemzet életereje ki nem szivárog e seben ! — Mig a nemzet szivében a nemzet önkormányzati vágya ki nem hal. Mert, hogy az egyiknek be kell következni, és hogy a kormány az utóbbira számit, az bizonyos. Ismétlem, hogy a kormány arra számit, hogy a magyar nemzet szivéből az önkormányzat vágya végképen kihaljon. És mert a kormány erre czéloz, én is erre fektetem főképen beszédem súlyát. Mindenek előtt, miután a eentralisatio, veszélyes voltára már többször hivatkoztam, helyén látom ez állításomat bebizonyítani egy párbeszéddel , melyet nem régiben egy nagyváradi főldmivessel folytattam. A földmives elég értelmes ember volt, újságot is olvasott. Azt kérdezte tőlem: Uram, most olvasok egy újságot, ugyan magyaráznád meg nekem: miért féltek ti a centralisatiótól. Hát mi az a centralizatio ? Jaj atyafi, mit csináljak én magának, hogy meg is magyarázzam, sokat se beszéljek és ne is hazudjam. Szerencsémre eszembe jutott egy kép a telegrafokról s ezt használtam fel. — Képzeljen magának kegyel-
