Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.

Ülésnapok - 1869-214

196 214. országos Ülés Julius 80. !B70. is, noha mindakettö ismeretlen. Azonban ez csak retrospectiv észrevétel. Tekintve a dolognak jelen stádiumát, én nem tagadom t. ház, hogy e szakasz intézkedése, szemben a most divó államtanokkal anomália. Nem tagadom, hogy kevés symetriára mutat az 1848-ki törvények egyes intézkedéseivel. Megengedem, hogy elvek szempontjából igenkönynyen megtámadható, ugy mint tegnap megmutatta a vallás- és közoktatásiminiszter ur, hogy meg is védhető. De igen is tagadom azt, hogy gyakorlati eredmények szempontjából e § nem jogosítana a legjobb reményre és állítom, hogy ugy, mint Anglia történetirója minden tárgynál tanácsolja , ugy különösen a törvényhozásnak olyatén intézkedésénél, hol választás által alakítandó testületekről van szó, helyes, ha majd kizárólag súlyt fektetünk a gyakorlati eredményre. Hogy egyedül elvek feszegetésével e kérdés egyátalában nem oldható meg, azt ma Horn képviselő ur bebizonyította; de szerintem ő sem megy elég messze : mert én t. barátom Simonyi Ernő éles eszétől sem várnám, hogy ő képes legyen bebizonyítani, hogy ő, ki szintén megadja az átalános szavazatjogot, minő jognál fogva akarja kizárni a nőket ? Nem tudná bebizonyítani győzelmesen alig, hogy miért akarunk 21 évet tenni a törvénybe, nem 16 évet. En tehát azt hiszem, t. ház, hogy egészen lehetetlen e téren messze jutni az elvek fejtegetésével, és miután a túloldal t. szónokainak minden állításából, még a legszélsőbbekből is azt látom, hogy ők is a gyakorlatra fektetik a fősúlyt, engedjék, hogy én is csak éterről ítéljem meg e kérdést. En e kérdést tisztán statisticai kiszámítás kérdésének tekintem. Felteszem, hogy mindnyájan a kormánynyal együtt az eredményre nézve ugyanazt kívánjuk, hogy t. i. ezen bizottságokban a túlsúly a középosztálynak jusson, de hogy abban a nagy birtokosok érdeke is képviselve legyen, és képviselve legyen a nép is. En azt állítom, t. ház, hogy ezen kívánság ezen törvényjavaslat által eléretik. Helyesen mondotta ugyan Hoffmann képviselő ur, hogy nagyon czélszerü lett volna, ha ezen viták megkezdése előtt már birtuk volna ezen intézkedés eredményeinek biztos statisticai kiszámítását; de a hiba e miatt nem terheli kizárólag a kormányt : mert azt hiszem, hogy, ha a képviselő urak bármelyike, például Hoffmann képviselő ur ez ügyben kérdést intézett volna a kormányhoz, az a szükséges adatokat előterjesztette volna. r (Fölkiáltások bal felől: Kötelessége is lett volna!) Es azt hiszem, hogy ez azért nem történt, mert annyit tudunk ezen adatokból, a mennyi e kérdés megítélésére elégséges: tudjuk körülbelül azt, hogy a legnagyobb adót fizetők átlag 100 és 150 írt közt forognak, és tudjuk azt is, hogy azon tagok nagy többsége, kik ezen jogczimen a bizottságba bele jutottak, nem oly nagy adót fizet, hanem 100—200 forintot és az áltai látom teljesítve azt, mit Eötvös József b. miniszter úrtól hallattam: hogy el van érve azon kívánságunk, hogy főkép a középosztály lett a bizottságban képviselve. Ez által, t. ház, én ezen bizottságot képesnek látom két követelésünk teljesítésére. Hogy az egyik követelés teljesítésére, azaz : az autonóm kormányzat vezetésére mennyiben volnának képesek, azt más szónokok érintették, s azért erre nem kívánok kiterjeszkedni. De a másik, mit tőlük várunk, az, hogy miután egyúttal politikai testületek is, mint olyanok, hű őrei legyünk a magyar állam ideájának. Mocsonyi Sándor t. képviselőtársam e szakasz törekvését ugy jellemezte, hogy ez a magyar faj suprematiáját keresi. Azt hiszem, ez tévedés. Hogy a kormány szándékai mik voltak, ón nem tudom, mert nem vagyok beavatva titkaiba: de fölteszem, hogy ugyanazok voltak, mint az enyémek. En ugyanis oly elemeket kívánok ott látni, melyek a magyar állam ideája iránt nekünk a szükséges garantiákat fogják nyújtani. Nem hiszem, hogy ez csak magyar emberekből telik, sőt meg vagyok győződve, hogy más ajkú nemzetiségek közt is lesz elég, ki ezen ideát respectálni, támogatni és megvédeni fogja: és mert ezt hiszem, azért én nem is vagyok képes oly fekete jóslatot mondani ezen § eredménye fölött a kormánynak, mint t. barátom Mocsonyi Sándor. Azon idea, melynek biztosítására egyrészt ezen intézkedés irányozva van, azt mutatta különösen az utolsó 3 századnak történetében, hogy mindenkor tudta tisztelni a külön érdekeket, hogy tudta mindenkor tisztelni a vallásfelekezetek és nemzetiségek kívánságait: míg azok szembe nem állottak az államnak ideájával magával. Ha ezt tették, akkor azt láttuk, hogy mindenkor az állam ideájának védői voltak az erősebbek. Olvashatjuk ezt Irlandnak és Seotiának történelmében; tudhatjuk, ha visszaemlékezünk Richelieure és Larocbera; tudjuk, ha visszagondolunk, miként hajoltak meg a délnek fellázadt zászlói Richmond falai alatt, és kell is, hogy ez ugy legyen: mert ez az állam fogalma az emberiségnek legdrágább és legértékesebb kincse, ez az emberiség legbecsesebb birtokainak egyike. Töröljük el ezt és rövid idő alatt Angolország és a continens legvirágzóbb vidékei sivárak lesznek mint Congo és Patagonia sivatagjai, el fog veszni minden, mi jó és szép, és már unokáink élni fognak, mint Amerika őserdőinek vadjai. Ez az eszme, nézetem szerint, oly magasz-