Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-199

g4 199. országos Dlés Julius 2. 1870. alább rendén találtam volna, hogy ezen interpellatio jelenlétemben adassék be. Szirmay Ferencz gr.: T. ház! Ha a priori szándékom és meggyőződésem lett volna a jelen alakban fenálló megyei intézményt pártolni, épen Debreczen városa igen érdemes képviselője által íelhozott, a miniszteri javaslatot támadó érvek vezetnének azon térre, melyen állok jelenleg: hogy t. i. a megyei reformot kívánnom kell, azt e törvényjavaslat értelmében suceessive elérhetőnek vélem, egy szóval, a részletes vita alapjául elfogadom. Nem volnék őszinte, ha mindenekelőtt ki nem mondanám azt, hogy a szőnyegen levő kérdéshez ily szellemben szólani, mint én bátorságot veendek magamnak, mindig bizonyos neme az önmegtagadásnak, és hogy az ily öntudat nem épen azon bátorságra indító támasz, melyet a parlamenti szónok oby szívesen széke mögött érez. De vigasztal engem, tisztelt ház, e helyzetben az, hogy

7 nincs oly fontos, a nemzeti életbe mélyebben beható kérdés, melynek keresztül vitele reactio nélkül történhessék, és hogy a hol visszahatás van, ott okvetlen oly tényezőknek is kehe lenni, melyek azt előidézték; én tehát belenyugszom abba, hogy az érintett tényezők egyik harezosaként állandók e képviselőtestületben és tant bien que mai igyekezni fogok ez álláspontot igazolni. (Halljuk!) T. képviselőház! Egy mélyebb gyökeret vert institutióba reformot behozni, és azt kellő eredménynyel érvényesíteni, nemcsak önmagában nehéz — mert jobbnak alkotását föltétlenül kívánja, — de nehéz, mert nem szabad bevárni valamint a beteg emberi organismusnál, hogy az egész vész elmérgesedjék, de a nehéz operatiót annak előtte, és a beteg testnek még meglehetős erős állapotában, hogy t. i. kitarthassa, kell eszközölni. Nehéz, mondom, ezen betegnek ismert, nem halott, és mégis veszélyes betegnél meghatározni az időpontot, melyben a nagy mű végrehajtatik. Ily pillanat előtt. — és nem tagadom, legfontosabb pillanat előtt — áll a Magyarország királya által a korona tanácsába meghívott minisztérium, mely e nehéz elhatározásnál a törvényhozó testületnek végeonsiliumára apellál. Ha valaki létezik e világon, ez bizonyára én vagyok, ki minden előtt, minek múltja van, minden előtt, a mi a régiségnek, az agg kornak jellegét viseli, pietással meghajol ; de én, t. ház, nem akarván annyira menni, és Heine költővel elmondani, hogy némelykor a föltámadásban is hiszek, és jóllehet a múltban igen sok érdekest lehet találni, én, t. ház, nagy hibának tartanám mindenekelőtt hazánk jövőjét a múltban keresni. És épugy utolsó volnék el nem ismerni azt, hogy a megyei intézménynek a magyar alkotmány irányában nagyon is meg vannak kegyeletre utaló érdemei: de ez, t. képviselőház, még sem inditó ok arra, hogy azon alkotmány, melynek fejlődése okvetlen párhuzamos vonalban kell hogy álljon minden korszakon át a koreszmékkel, hogy ezen alkotmány általunk a megyei institutio alá és nem föléje helyeztessék. A magyar nemességnek is megvannak a múltban bizonyos érdemei, és ezt még Pécs városának igen tisztelt képviselője, Irányi Dániel ur is meg fogja engedni, és azon érdemek nem akadályozták, mit különben örömmel és benső megnyugtatással constatálok, a modern világnak tiszta democratikus elveit, legalább theoretice, hazánkban felszínre juttatni. Jóllehet közel fekvő, és a magyarföldi emberrel minden nap érintkező viszonyok képezik a vita tárgyát; de itt is, gondolom, az államférfiúi szempont, mint minden nagyobb politikai mozzanatban, lehet és kívánatos, hogy legyen a mérvadó. En azt hiszem, t. ház, miszerint a társadalom irányában, a más népek irányában felelős marad minden nemzet, belső institutióival. Szomorú sorsú azon nép, mely az átalános irányt, az idő kívánalmait nem értve, a közérzületet saját visszamaradása által sértvén, más előbbre hatolt politikai elemek által figyelmeztettetik viszszamaradására. Mert, t. ház, a világmozgásnak ily felé történt emanatiója nem szól egyedül az internationalis érintkezések körére: van ennek mélyebben beható súlya, és ez a morális felelősség épen a történet, a gyakran önmegtagadást igénylő nemzeti önbecsülés irányában. Jól tudom és érzem, t. ház, hogy ezen nemzet, melytől leggyökeresebb intézményének egy része kívántatik áldozatul, hogy ez rajta nem könnyű szívvel tesz tul; de ezt nem a jelen kormány szeszélyessége, nem a jelen kormány politikája, nem a, jelen kormány centralisáló törekvése, nem a jelen kormány actio-viszketegsége, nem továbbá a jelen kormányrai bárhonnan jövő befolyás, nem a jelen kormány könynyelmüen elvető politikai eynismusa, nem végre e kormány buzgó hazafiúi szeretetének hiánya, mely legalább is oly nagy, mint bárkinél e hazában; nem ezek, mondom, de azon tényező, mely épugy önök által, mint ez oldaliak által alkotva lőn: az 1848-ki törvények; de ezt főkép az azóta még előbbre száguldott korszellem behatólag és föltétlenül kívánja. És tisztelettel kérdem Debreczen városának érdemes képviselőjét Tisza Kálmán urat : vajon mily argumentumokkal kíván ő föllépni azok ellenében, kiknek bűnként imputálják, hogy ők * az 1848-ki törvényekhez szavazatukkal nem járultak? \ vajon az igazolástól nem menti-eföl