Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-198

198. országos ülés Julius 1. 1870. 61 lenében, a melyek ezen testület által hozattak. {Helyeslés jobb felől) Szükséges ez azért is, mert ne méltóztassanak magukat áltatni, igen sokan vannak, kik a domesticának helyreállításában csak ujabb tehertől tartanak, s kik csak az által lesznek megnyugtatva, ha tudják, hogy minden az adókat terhelő határozat csak felsőbb jóváhagyás után lesz életbe léptethető. (Helyeslés jobb felől.) Érezte ezt az ellenzék is, mert határozati javaslatában megengedi az egyes adózóknak, hogy a törvényhatóságnak az adóügyben hozott határozatai ellen folyamodhassanak. De ott van a különbség a kettő közt, hogy törvényszékhez akarja föllebeztetni (Ugy van! bal felől.) mely törvényszék a közigazgatási dolgokhoz nem ért, és kizárja a felelős parlamenti kormányt épen a leglényegesebb közigazgatási dolgokból. (Élénk helyeslés jobb felől.) Szükséges ez azért is, mert kell, hogy daczára minden önkormányzatnak, a közterhek viselésében és administratiojában egy rendezett államban legalább bizonyos mértékű egytbrmaság uralkodjék, a mit szintén csak ezen utón lehet elérni. Es épen azért azt hiszem, hogy a felelős kormánynak, hogyha ez ekkorig máskép lett volna is, a felelős kormánynak kötelessége lett volna egy ily tőr vényjavaslatot a ház elé terjeszteni. — De épen itt van a vád alaptalansága. Megsemmisiteni csak azt lehet a mi létezik vagy létezett. De létezett-e valaha Magyarországban oly jog, mely az épen általam emiitett ügyekben kizárta volna az állam főfelügyeleti jogát? Felelet: Soha nem létezett; a kormány tehát nem semmisítette meg e jogot, hanem mikor a megyének megadta jogát, megvédte az államét és föntartani javasolt oly gyakorlatot, melynek helyességét és czélszerüségét képes a kormány számos példával bebizonyítani. (Élénk helyeslés jobb felől) Azt mondja továbbá a t. ellenzék, hogy a főispánnak kijelölési joga megsemmisíti a szabad választást. Megvallom, t. ház, hogy ezen ellenvetés hallatára azon gondolatra kellett jönnöm, hogy vagy a t. ellenzék nem volt tisztában magával akkor, mikor a megyék régi jogai visszaállításáról szól (Dehogy?! bal felől) — és ezen szabadjon csudálkoznom; — vagy pedig azt hitte, hogy a kormány és pártja nem ismeri a régi jogokat; ennek ellenkezőjét szabadjon bebizonyítanom. Mert ha a t. ellenzék a megyék régi jogait kívánta volna visszaállíttatni, akkor nem követelhetett volna egyebet, legalább logice nem, mint: hogy a megyék a főispán kijelölése mellett szabadon választhassák tisztviselőiket. így volt ez 1848. előtt. Tudom, elismerem én azt, hogy 1848. előtt a főispánok a megyék előkelőiből hívtak össze értekezletet a tisztújítás előtt és ennek megvolt természetes oka is. Tudjuk, hogy a főispánok nem igen laktak megyéikben; sőt igen sok volt — jól tudom — kik csak a választás, a tisujitás alkalmával jelentek meg a vármegyében. Mi természetesb, hogy nem ismervén az egyéneket, de még kevésbé tudva, hogy melyik alkalmas hivatalra, kénytelen volt értekezletet összehívni, a mit egyébiránt ezen törvényjavaslat sem zár ki. De kérdem : mutathat-e nekem valaki törvényt, vagy törvényes szokást, mely a főispánt arra kényszeritette volna, hogy az ezen értekezlet által elébe terjesztett egyénekből tegye meg a kijelölést. (Helyeslés jobb felől. Bal felől: Elég rósz volt!) Azt felelem rá: hogy nem mutathat senki ily törvényt, vagy törvényes szokást, mert nem is lehet. Én legalább nem tudnám elképzelni, hogy egy törvényhozás, melynek első föladata az állam érdekét tartani szem előtt, oly eljárást kövessen, mely megfosztaná az államot ott ós akkor: midőn oly tisztviselők megválasztatásáról van szó, a kik egyszersmind hivatvák az államtőrvényt és a kormány rendeleteit végrehajtani. Régibb törvényeink közül, ha nem csalódom az 1723-ik LVI. t. ez. az, mely meghatározza a főispán candidationális jogát, mondván, hogy a főispán a régi alispánt és még legalább hármat tartozik kijelölni. Ha jól emlékszem ezt mondja a törvény, (Fölkiáltások jobb felől, Igenis! Ugy van!) és egyet a törvényhatóság hozzájárulásával kinevezni. Tehát méltóztatnak látni, miként értette a tőrvény a törvényhatóságoknak ezen hozzájárulását, ugy t. L, hogy azt mondta: a főispán kijelöl hármat, a törvényhatóság pedig választ azok közül egyet. (Helyeslés jobb fdől.) És az 1848-ki törvény sem változtatott ezen szokáson semmit, mert annak XVII-ik czikke, midőn azt mondja, hogy tisztujjitást tartani a törvényhozás további intézkedéséig nem lehet, egyszersmind azt is rendeli, hogy a főispán az időközben megürült hivatalokat a törvényhatóság egyetértésével fogja betölteni." (Zaj a szélső balon.) Önök tehát másként magyarázzák a törvényt. Elismerem, hogy a törvénynek ezen szerkezete adhat vitára alkalmat; de azt már nem ismerhetem el, hogy az 1848-ki törvényhozás a kijelölési jogot meg akarta volna semmisíteni, mert akkor egyszerűen ugy fogalmazta volna a törvényt, hogy jövőre az üresedésbe jött hivatalokat a bizottmány fogja betölteni. így magyarázta ezt az 1867-ki törvényhozás is, midőn felhatalmazást adott a kormánynak, hogy akként intézkedhessek, miszerint az 1861. évi bizottmányok az egész tiszti kart a főispán kijelölése mellett a régi törvények és törvényes gyakorlat szerint szabadon választhassák. A 3 § már világosan kimondja azt, hogy „a főis-