Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-199

94 199. országos ülés ,'utius 2. 1870. vényjavaslat fogja alkotmányunkat s vele nemzeti önállásunkat megsemmisiteni; mert két eshetőség lehet: vagy lesz béke, vagy lesz háború ; (Fölkiáltások a jobbon : Már ez igaz! Nevetés) ha háború lesz, épen e törvény fog akadályozni, hogy erőnket kifejthessük, és akkor ki biztosit arról, hogy közös ellenségeink Ausztriával együtt minket is nem fognak-e megsemmisíteni? Ettől nem tartok ugyan, mert „él magyar áll Buda még!" De ha ugy lenne a sors könyvében megirva, hogy e nemzet egy tartós béke áldásait élvezheti, akkor meggyőződésem szerint, az általunk és velünk megerősödött Ausztria lesz az első, a ki e törvény alapján akkor semmisiti meg alkotmányunkat és nemzeti létünket, mikor ő azt — hogy tul oldali classicitással fejezzem ki magam — Iegopportunusabbnak látja. Nem vagyok barátja a recríminatiókna k, azért nem is fogom a multak szomorú emlékeit fölidézni; de kötelességemnek tartom megróni azt, a mi közbotrányt idéz elő , például ott, hol még 1848. elején a budai csillagda hasznos szolgálatot tett a tudománynak, onnan 21 év óta halált szóró ágyuk tátonganak, mintegy mementó mori-ként végpusztulással fenyegetve hazánknak napról-napra szebbülő fővárosát; ott, hol a nemzet osztatlan örömére Magyarországnak megkoronázott fejedelmi párja és a királyi gyermekek választák állandóul lakásukat; ott, bol Magyarországnak miniszterelnöke lakik, és az országnak legfőbb hivatalai elhelyezvék : ott emelkedik a Henezy-szobor, a nemzet csúfjára, mintha gúnyolni akarná a soha meg nem hazudtolható történelmet. (Egy hang a szélső búiról : Csúfság biz az'!) Ezek megannyi botrányos maradványai a rémuralomnak, melyeket a multakra vetett fátyol leplezetlenül hagyott, hogy figyelmeztesse a mostani nemzedéket Virgiliussal: Timete Danaos, et dona ferentes; a mi magyarul az én fordításom szerint annyit tesz: hogy az absulut kormány 20 évi nyomásai alatt nem csüggedtem el annyira, mint most félek a közösügyes osztrák barátság Júdás őlelkezéseitől. (Helyeslés balfilől.) Nem kell éhez jóslói szellem : mert a miket elmondottam, azt fölteszem minden müveit magyar emberről, hogy hazai történelmünkből megtanulhatta. Azt hiszem, hogy e hazában minden müveit magyar ember tudja, hogy e nemzet már kétszer volt tetszhalott, és büszke reá. hogy valamint a mohácsi, ugy a világosi temetőből, mint hamvaiból a Phönix, uj fényben, uj erőben és uj dicsőségben ismét föltámadott; ámde hogy azon szellemi halálból, a melybe e nemzet ezen törvény keresztülvitele után kétségkívül sodortatni fog, hogy abból lehessen egy harmadik föltámadást is reményleni, azt a t. tul oldalon époly kevéssé hiszik el, mint én. És most nem akarván a t. képviselőház becses türelmét tovább is igénybe venni, végzem szavaimat azon alázatos kéréssel: ne semmisítsék meg önök a megyéket; gondolják meg, hogy valamint a megyék eddig voltak alkotmányunk védbástyái, ugy ezután lesznek azon oszlopok, a melyeken a parlamentalis felelős kormány legbiztosabban fog nyugodni. Es én azt hiszem, hogy csakis ezen oszlopra fektetve alkotmányunkat, lesz képes a parlamentalis felelős kormány maholnap függetlenné is válni, s mint ilyen, e sokat szenvedett nemzetnek rég kiérdemelt boldogságát kivívni. Önöknél levén a mindenható parlamentalis többség, önöket illeti a választás; de a felelősség terhe is önöket fogja sújtani; mi pedig azon esetre, ha önök a meredélyről, melyre jutottak, visszalépnek, és e törvényjavaslatot visszavonják, akkor hazafias örömmel fogunk osztozni önökkel azon dicsőségben, melyből az oroszlánrész az ellenzéket fogná megilletni. Tessék választani. Az előadottakból kifolyólag a szőnyegen levő törvényjavaslatot el nem fogadhatván, azt félretótetni kérem, és csatlakozom a t. barátom. Debreczen városa nagyérdemű képviselője által szerkesztett tőrvényjavaslathoz. (Élénk helyeslés bal felől.) Éber Nándor i T. ház! Ha harmadfél évvel ezelőtt, midőn hosszas távollét után ismét honunkba visszakerültem, lettem volna hivatva véleményt adni a jelen tőrvényjavaslat fölött, véleményem határozottan ellene nyilvánult volna. Ugyanis egy egészen más önkormányzati rendszer lebegett akkor szemem előtt mint az, mely nekünk itt most ajánltatik. Egy rendszer, mely azon elvből indul ki, hogy mindenki nemcsak jogosult, de egyenesen köteles elrendezni mindazon ügyeket, melyek őt legközelebbről érik, és csak annyiban enged befolyást másoknak vagy igényelhet segélyt azoktól, a mennyiben ez ügyek netán közős érdekeket is érintenének; e rendszer tehát nemcsak, hogy megengedi, de egyenesen követeli, hogy mindenki tehetsége szerint működjék és cselekedjék az önkormányzati téren és szűkebb vagy nagyobb körben idejének egy részét szentelje a közügynek díj és jutalom nélkül. E rendszer szerint az önkormányzat nem hogy előnyökkel, de teherrel jár, melyhez minden honpolgár épugy köteles járulni, mint köteles adóját fizetni vagy hazáját védeni. A mi pedig a végrehajtó hatalom közbejöttét illeti, e rendszer szerint ez nem annyira mint beavatkozás, hanem mint kedvezmény tűnik föl, mely csak kivételes esetekben szükség-és veszély-