Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-173

17?. országos ülés május 13. 1870. 12 5 korlat, a nemzetnek jelleme hozza magával, hogy ahoz ragaszkodott. En tehát igen fontosnak tartom ezt, és mon­dom : nem tartom azt oly nagy kárnak, hogy ha még — daczára ellenkező reményeimnek — ez által ezen kérdésnek tényleges megoldása ezen országgyűléstől elodáztatnék is. Hiszen magában Angliában sincs — ezt is­mét Pulszky képviselőtársamnak előadása hozta emlékezetünkbe — sok dolog paragrafizáiva. Ugyan mit mondanának arra : ha akármelyik al­sóházi tagnak eszébe jutna és azt mondaná : a karzaton embereket látok, a kik jegyeznek, ta­karodjanak onnan! Nincsen szükség, hogy para­grafizáltassék a nyilvánosságnak ezen jogosult­sága: mert az a nemzet jelleméből foly. Ha te­hát szintén eltekintünk is attól és elismerjük azt, hogy a két háznak az 1848. előtti s utáni viszonyát positiv törvények nem körvonalozzák — bár az analógon kissé longe petitum,— és ha a főrendiház jogainak kőrvonalozását nem ta­gadjuk is : mégis ragaszkodnunk kell azon állás­hoz, melyet a központi bizottság az első és má­sodik szakaszban kifejtett. Ha, daczára mindennek s azoknak, a miket Komárom városa és Dehreczen város érdemes képviselője megjegyeztek : a ház indittatva érezné magát arra, hogy a percznyi siker kedveért meg­adná magát s elfogadja a főrendiház módosítá­sát : akkor én kénytelen volnék nyiltan kimon­dani — egyénileg a magam szempontjából — hogy én abban nem látnék egyebet : mint az első sikeres lépést egy aristocratico-feudalis reac­tio felé. {Élénk helyeslés halról; ellenmondások, de­rültség jobbról.) A háznak pedig a maga jogkö­réről, mások szerint tán privilégiumáról, lemon­dási eljárásában nem látnék egyebet: mint szá­nalmas lemondást, — mint szánalmas meghu­nyászkodást. (Élénk helyeslés balról, ellenmondások óbbról) Ennélfogva én a központi bizottságnak elő­terjesztett véleményét pártolom s ahoz ragaszko­dom. (Hosszantartó élénk éljenzés balról.) Elnök : Befejezve levén a vita : a ház hí­vatva van határozni a fölött, vajon a központi bizottság által beterjesztett véleményt elfogadja-e vagynem? Húsz képv. névszerinti sza\ ázást kivan. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa t 20 képviselő nevét.) Elnök; Sors szerint az U betű követke­zik. (Elnök leszáll, és az elnöki széket Gajzágó Sa­lamon foglalja el.) Széll Kálmán jegyző (olvassa a kér­dést.) Elfogadja-e a t. ház a központi bizottság véleményét? Igen, vagy nem. Elnök: Azon képviselők neveit, kik elfo­gadják, következőleg igennel szavaznak, jegyezni fogja Jámbor Pál, azokét, kik nem fogadják el, jegyezni fogja Majláth István, a távollevőket pe­dig jegyzi, valamint a névsort olvassa Széll Kál­mán jegyző ur. Igennel szavaztak : UJüárik János, Vajda Já­nos, Varga Károly, Vályi János, Vidacs János, Tidliczkay József, Zahornáczky Bálint, Zámory Kálmán, Zlinszky György, Zweier Frigyes, Almássy Sándor, Andrássy Gyula, Beniczky Ödön, Berecz Ferencz, Berke József, Bobory Károly, Bogyó Sán­dor, Csernatony Lajos, Csiky Sándor, Dezseő Sza­niszló, Dobsa Lajos, Domahidy Ferencz, Dőry Já­nos, Eördögh Frigyes, Eöry Sándor, Ercscy La­jos, Éder István, Elekes György, Farkas Elek, Fazekas Alajos, Fejér Miklós, Fráter Imre, Gaál Endre, Gáspár Ardrás, Ghyczy Kálmán, Gon­da László, Gromon Dezső, Gubody Sándor, Gy&rffy Gyula, Hajdú Ignácz, Halász Boldizsár, Henszlmami Imre, Hodossiu József, Horváth Elek, Horváth Sándor, Huszár Imre, Irányi Dániel, Ivánka Imre, Jankoaics Gyula, Jankovics Miklós, Jámbor Pál, Jókai Mór, Jozipovics István, Kállay Emánuel, Kállay Ödön, Kende Kanut, Kerkapolyi Mór, Kiss János, Kiss Lajos, Kiss Miklós, Clementisz Gábor, Koós József, Körmendy Sándor, Krascsenics Fe­rencz, Kun János, Kürthy István, Ludvigh János, Luksics Bódog, Majoros István, Majthényi Dezső, Máriássy Béla, Máttyus Arisztid, Mednyánszky Sándor, Milkovics Zsigmond, Mocsonyi György, Móricz Pál. MukÁts Ernő. Nagy János, Nagy Károly, Németh Albert, Nyáry Pál, Papp Lajos, Patay István. Perczel István, Pethes József, Péchy Tamás, Pétery Károly, Püaszanovics József, Pi­lissy Lajos, Plachy Tamás, Prick József, Rónay József, Salamon Lajos, Sárközy Béla, Schvarcz \ Gyula. Simonyi Lajos báró, Sipos Orbán, Somossy I Ignácz, Sréter Lajos, Szalag Sándor, P. Szathmáry Károly, Széky Péter, Szilády Áron, Szilágyi La jos, Szluha Benedek, Szluha Ignácz, Szomjas József, Szontagh Pál (csanádi), Szunyogh Albert, lámsics Mihály, Tassy Miklós, Tisza Kálmán. Tisza László, Tóth Kálmán. (Összesen ÍM.) Nemmel szavaztak : Ugrón Lázár, Urbanovszky Ernő, Urházy György. Ürményi Miksa, Wachier Frigyes, Wass Sámuel gr., Vay Béla báró, Vá­rady János, Wirkner Lajos, Wodianer Albert báró, Wodianer Béli, Vukovics István. Zalay István, Zeyk Károly, Zichy Ferraris Viktor gr., Zichy Jó­zsef idősb gr., Zichy József ifj. gr., Zichy Manó gr., Zichy Nándor gr., Zürich József, Aczél Pé­ter, Antalffy Károly, Ányos István, Anker Hugó, Barcsay Kálmán, Benedikty Albert, Benkő Jó­zsef, Berde Mózes, Berényi Ferencz gróf, Beth­len János gr., Bezerédj László, Boér János, Bog­dán Vincze, Bohus Zsigmond, Boros Pál, Böm­ches Gyula, Brezovay László, Brogyányi Vin­cze, Buday Sándor, Buzinkay Pál Bittó István, Bömches Frigyes, Bedekovics Kálmán, Csáky Tiva-

Next

/
Oldalképek
Tartalom