Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.
Ülésnapok - 1869-191
191. országos ülés június 20. 1870. 389 tem volt, hogy t. i. a Vág íolyó nem hajózható. A budgettárgyalásnál ugyanezen képviselő urak a Vág szabályozási költségeit a budgetbe akarván bevinni, azt mondták, hogy a Vág hajózható, így már igazán zavarban vagyok, hogy mit higyek s nem tudom, hajózható-e a Vág folyó vagy nem ? {.Derültség.) Fölhozatott az is, hogy a Dunán inneni kerületnek semmi vasútja nincs. Engedelmet kérek mindenkitől, ki fölhozta, én egyátalában nem akarom hogy ne építsünk a Dunán inneni kerületben vasutat: mert hisz azon vasútra is, mely most építendő, rá akarok szavazni; de argumentatió kedveért ne mondjunk olyanokat, melyekről, hogy nem állnak, mindenki tudja. Hisz az első uagy vasút Pesttől Bécsig. (Paczolay közbekiált: Szolnoktól! bár soha sem építették volna. Halljuk!) az az a bécsszolnoki, továb bá az éjszaki vasút azon része, mely Pestről Salgó-Tarjánon át Losonezig s tovább megy s mely Szucsán félé folytattatni is fog, az is a Dunán inneni kerületben van; ugy szintén a kassa-oderbergi vasút nagy része is. Ha azt méltóztatnak mondani, hogy nincs még mindenütt vasút a Dunán inneni kerületben a hol kellene, ennek igazságát ón is belátnám ;. de ha azt mondják, hogy ott egyátalában nincs még vasút, ez valóban oly argumentum, mely utoljára még a helyes alapos argumentum erejét is lerontja vagy legalább gyöngíti. (Paczolay közbekiált: Mind a három alföldi!) En nem tudom Paczolay urnák mi kifogása van az alföld ellen (Paczolay: Semmi') Nekem részemről a felvidék némely egyénei ellen ugyan igenis van, de a felföld ellen nincs kifogásom. (Derültség.) Egyébiránt nem akarva a ház kimerült türelmét fárasztani, csupán egyre akarok még refiectálni: t. i. arra, hogy hasonlatba tétetett a komárom-érsekujvári vonal engedélyezése iránti eljárás azzal, mi a nagy-szombati szárnyvonal iránt követtetett, s az mondatott, hogy a komárom-érsekujvári vonal nincs kellően tanulmányozva ; éppen annyi ok van tehát azt nem engedélyezni mint mennyi lebet a nagyszombati szárnyvonalra nézve. Mennyire van tanulmányozva, mennyire nem, én vitatni nem akarom, de egy lényeges különbség igen is van, melynél fogva a komárom-érsekujvári vonalra rászavazhatok, mig a másikra kellő tanulmányozás nélkül nem: és ezen egy, de nagyon lényeges különbség az, hogy a komárom-érsekujvári vonal építtetik ugy, hogy az országnak semmibe nem kerül, a másik pedig építtetnék az ország költségén. Ez oly lényeges különbség, mely szerint, azt hiszem, az elsőre rá szavazhatok, a másikra azonban nem legalább nem bővebb tanulmányozás nélkül. Én tehát ezen indoknál fogva a pénzügyi és központi bizottság véleményére szavazok, s csupán csak azon egyet jegyzem még meg, hogy a pénzügyi bizottság tagjaiiem levén, senki sem mondhatja hogy magamatvMelmezzem; de védenem kell a pénzügyi bizottságot, épen azon pénzügyi bizottságot azon keserű hangon emelt vád ellen, hogy e tekintetben az engedelmes pénzügyi bizottság nem engedelmeskedett. E vád igen furcsán hangzik a túli oldalról, mely a pénzügyi bizottságnak egy igen fontos kérdésben —a zárszámadások megvizsgálása kérdésében—jelentését épen azért, mert nem volt engedelmes, leszavazta s a pénzügyi bizottságot igy compromittálta. (Helyeslés bal felől) Ivánka Imre: Ne méltóztassanak azt várni, hogy a kérdéshez hadászati szempontból fogok hadarászni. Mert annyira meg volt már ez ahoz értők, és ahoz nem értők által vitatva, hogy eszem ágában sínes e térre szállani. Csak egy megjegyzést kívánok tenni Prileszky képviselő ur előadására. Éz t. i. az első alkalom, hogy vasúti kérdés tárgyalásánál egyik érv gyanánt a nemzetségi kérdés hozatott föl. Ha ezen érvet a képviselő ur helyesen alkalmazta volna, akkor még volna némi értelme; de én is ismerem azon vidéket és tudtommal a Nyitra völgyében épugy tótok laknak, mint a Vág völgyében. Köztük csakis azon különbség van, hogy az egyik völgyben hegyes, a másikban pedig lapos "kalapot viselnek. Miután ezen érv előttem nem nyom, pártolom a nyitravölgyi vonalat. Elnök: A kik elfogadják a központi bizottság véleményét, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) Elfogadtatott. Széll Kálmán előadó : Mielőtt a t. ház a részletes tárgyalásra áttérne, bátor vagyok figyelmeztetni a t. házat, miszerint a központi bizottság egy határozati javaslat elfogadását ajánlotta a t. háznak. A mint a bevezető indokolásban bátor voltam kiemelni: a központi bizottság az eléje terjesztett két határozati javaslat közül a pénzügyi bizottságéhoz járul és szavazatával azt támogatja és ajánlja a tisztelt háznak, azt fogadta el, mely a pénzügyi bizottság által ajánltatott, s ismételve bátorkodom a t. házat kérni, hogy ugyanazon okoknál fogva, melyek a pénzügyi bizottságot arra birták, hogy a vasúti bizottság javaslatához a maga részéről is járuljon, a pénzügyi bizottság határozati javaslatát is eltogadni méltóztassék, mely a következő: „Mondja ki a t. ház, hogy utasítja a közlekedési és közmunkaminiszter urat, hogy az Üzbégtől Nagyszombatig vezető szárnyvonalat minden tekintetben kellőleg tanulmányoztassa, az eredmény iránt pedig a képviselőháznak még ez év folytán előterjesztést tegyen. (Helyeslés.)