Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.
Ülésnapok - 1869-185
312 185. országos illés június 3. 1870. sével, mely a tizedes mérték- és súlyrendszer behozatalára vonatkozik. (Átalános helyeslés.) Elnök : A miniszter ur által beadott törvényjavaslatok kinyomatni, a képviselő urak közt kiosztatni és mikor a t. ház elrendelni fogja, napirendre fognak tűzetni. A főrendiházból üzenet érkezett. Nyáry Gyula báró főrendiházi jegyző : Méltóságos elnök ur! igen t. képviselőház ! Van szerencsém jelenteni, miszerint a tiszai koronái uradalmi váltságszerződésre, továbbá a bánréve-nyiregyház-ungvári és gömöri iparvasut kiépítésére és beczikkelyezésére s végül az 1868. évi XLV. tezikk módosítására vonatkozó törvényj avaslatokhoz a főrendek hozzájárultak, én pedig bátor vagyok az illető jegyzőkönyvi kivonatot tiszteletteljesen kézbesíteni. (Éljenzés.) Széll Kálmán jegyző (olvassa a főrendiháztól ismét átküldött jegyzőkönyvi kivonatot.) Elnök : T. ház ! Miként az üzenetből kitűnik : a főrendiház a most felolvasott törvényjavaslatokhoz hozzájárul. Ezek a szokott xnódoni szentesítés végett ő felségének hódoló tisztelettel fel fognak terjesztetni. A mennyiben azonban az első törvényjavaslatra nézve kívánságot fejez ki a főrendiház, ezen pont kinyomatván a képviselő urak közt kiosztalak és annak idején tárgyalás alá fog jönni. A pénzügyi bizottság részéről Széll Kálmán előadó fog jelentést tenni. Széll Kálmán a pénzügyi bizottság előadója (olvassa a pénzügyi bizottság jelentését a Pesten építendő posta és távírda- épület tárgyában előterjesztett törvényjavaslat felett.) Még egy r jelentést van szerencsém a pénzügyi bizottság részéről előterjeszteni. (Olvassa a pénzügyi bizottság jelentését a Tóth Kálmán által a báttaszék-dombóvár-zákányi vasút tárgyában beterjesztett határozati javaslat tárgyában) Az elsőhöz hozzájárul, a másodikat pedig tárgyalás mellőzésével a közlekedési miniszterhez véli utasitandónak. Elnök: Kinyomatni és az osztályokhoz fognak utasíttatni. A köz]3outi bizottság részéről két rendbeli jelentés fog eléterjesztetni. Szögyény László. a központi bizottság előadója: T. ház! A központi bizottság részéről két rendbeli törvényjavaslatot vagyok bátor előterjeszteni. Egyik vonatkozik a szentpéter-fiumei vasút a magyar korona területén átmenő részének kiépítésére ; a másik vonatkozik a báttaszék-dombóvár-zákányi vasútra. A központi bizottság mindkét törvényjavaslatot átalánosságban elfogadta, és csak egyes részleteire tett kisebb kevesebb jelentőségű módosításokat. Méltóztatik a t. ház parancsolni, hogy ezen jelentést egész terjedelmében fölolvassam? (Fölolvasottnak veszszük!) Elnök : Kinyomatni és a sorrend szerint napirendre ki fog tűzetni. Bujanovics Sándor, a központi bizottság előadója: Ugyancsak a központi bizottság részéről van szerencsém egj jelentést beterjeszteni. (Olvasa jelentését a központi bizottságnak, az állandó pénzügyi bizottság által bemutatott fölelibviteli bíróságok Urainak szaporítására szükséges póthitelről- szóló törvényjavaslat tárgyában.) Méltóztatik a t. ház kinyomatását elrendelni 1 (Fölolvasottnak veszszük!) Elnök: Kinyomatik és annak idején tárgyalásra fog kitüzetni. Ürményi Miksa a kérvény! bizottság előadója : T. ház! A kérvényi bizottságnak május 31-én tartott ülésében tárgyalt 18. és 19. sz. sorjegyzékét a kérvényeknek van szerencsém a t. háznak azon kéréssel beterjeszteni, hogy ezen sorjegyzék kinyomatását elrendelni kegyeskedjék. Egyúttal bátorkodom a t. ház kegyes figyelmét azon körülményre is fölhívni, hogy ezen imént beterjesztett két sorjegyzéken kívül már régebben kinyomatott, a ház által még nem tárgyalt sorjegyzéke van a kérvényi bizottságnak. Azon kérést intézem tehát a t. házhoz: tekintettel i arra, hogy abban oly tárgyak foglalvák, melyek vonatkozással vannak a most tárgyalás alatt levő ügyekre, kegyeskednék egy napot — talán | az ünnepek után — ezen sorjegyzék tárgyalására kitűzni. Elnök: Ezen sorjegyzékek ki fognak nyomatni és szétosztatni. Azon kívánságra nézve pedig, melyet előadónk tesz, lesz szerencsém az ülés végén, midőn a, jövő ülés napjáról lesz szó. a t. háznak egy javaslatot előterjeszteni. (Helyeslés.) A napirenden következik végmegszavazása az 1868-ki XLIX. tezikk 1-ső szakaszának d) pontja megváltoztatása iránt, melyet már részleteiben elfogadott a t. ház. Mihályi Péter jegyző (olvassa a törvényjavaslatot.) Elnök : Elfogadja a t. ház ezen, részleteiben már megvitatott, és most harmadszor fölolvasott törvényjavaslatot véglegesen ? (Fölkiáltások: Elfogadjuk!) Miután nem történik ellenmondás, a ház a törvényjavaslatot elfogadja. Az így elfogadott törvényjavaslat a mélt. főrendekhez szokott alkotmányos tárgyalás és hozzájárulás végett íog átküldetni. Következik tárgyalása a Ferencz-esatorna