Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-144
144. országos Ölés inárczius 14. 1870. 87 Deák Ferencz képviselőtársunk tollából folyt, e szavakkal fejez ki: „Mert a mit erő és hatalom elvesz, idő és kedvező szerenese visszahozhatják, de a mit a nemzet félve a küzdelmektől önként fölad, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges marad," Harezoknak, elkeseredett, véres harczoknak kellett történni, jeléül annak, hogy a nemzet él, hogy ezen nemzet életképes, s hogy a szabadságért életét áldozni kész. Villogtatni kellett a kardot, lobogtatni a zászlót, mig azt halál, erőszak vagy árulás ki nem csikarta a harczosok kezéből, hogy lássa a világ, miszerint Magyarország alkotmányos szabadságáért véglehelletéig küzd és intő jelül szolgáljon, hogy, ha a szabadság vissza nem adatik, a kedvező alkalmakat mindig fölhasználni kész leend. Es higye el a t. képviselő ur, hogy ezek sokkal fontosabb tényezők, mint azok, a melyeket említeni méltóztatott. Azonban mondott még egy másik nagy igazságot. (Halljuk!) Azt mondotta: vigyáznunk kell, mert könynyen iesikamolhatunk az elfoglalt térről s egy tömkelegbe kerülhetünk. Hiszen épen ez az, a mit mi mondottunk mindig, hiszen épen azt mondtuk 67-ben, azt mondi juk most is szüntelenül, hogy az alap nem elég széles, nem elég biztos. Valóban alig nyerhettünk volna fényesebb elégtételt, mint midőn ezen állitásunk elismertetik egy oly t. férfiú által, a ki, ámbár nem áll jelenleg a kormánypolczon, de a ki azon állásánál fogva, melyet a közelebb múltban elfoglalt, jogosítva van azon igényre, hogy ezen szavait nagy fontosságuaknak tekintsük. De abból, t. ház, mert az alap keskeny, mert az nem elég biztos, nem az következik, hogy ezt az alapot tovább is uyirbálgassuk és gyengitsük; de sőt, a mennyire lehet, erősitnünk kell azt. Nem szabad engednünk, hogy válaszfal emelkedjék, vagy ha ugy tetszik, fönálljon e tekintetben a nemzet és a kormány között; nem szabad engednünk, hogy a határozati javaslat visszautasítása által az elégtelenek száma szaporittassek az országban. Ha király és ország egyetértenek, ne féljen t. képviselőtársam azoktól a hatalmaktól, vagy titkos ellenséges tényezőktől, melyekre minket figyelmeztetett. Mig ellenben, ha király és nemzet nem fognák egymást megérteni, mitől Isten óvjon bennünket, akkor bizonynyal a legszélesebb, legerősebb alap biztosságával sem volna okunk kérkedni. (Igaz! balról.) Végül engedje meg az igen t. miniszterelnök ur, hogy egy észrevételére tegyek egy megjegysést. Azt mondotta az igen t. miniszterelnök ur, hogy a nemzet ígérete 48-ban azon időben tőrtént, midőn a törvényhozás egyik factora a másik factorral ellenséges lábon állott, — ez volt beszédének értelme, mert nem idéztem a szavakat szó szerint — és hogy az adott igéret csak a törvényhozás egyik fáctorának intézkedése volt. Mellékesen megjegyzem, hogy van még egy másik igéret, melyet az igen t. miniszterelnök ur elhallgatott. Ez 1867-ik novemberből származik, azon időből, midőn a tőrvényhozás mindkét factora között már helyreállott a teljes egyetértés. Azonban az igen t. miniszterelnök ur, a 48-diki ígéretre nézve sem volt történethű, mert, hogy többet ne említsek, Mészáros Lázárnak a törvényhozás kebelében történtek után, 1848-ik Julius 26-án a hadsereghez bocsátott rendeletében ez áll — csak a végszavakat olvasom: „Harczosok! Hős tetteiteket, a melyek már eddig is dicsőítenek, s melyeket még bizton elvár a nemzet, meg fogja jutalmazni tudni a haza. Neveitek a történet lapjait fogják díszíteni, s magyar jellel fogja kitüntetni a jó, igazságos magyar király azokat, a kik a vitézek közt legvitézebbül tartották főn a korona épségét." A többi részletbe nem bocsátkozom, mert a t. ház tagjai ismerik azokat, csak megjegyzem, hogy a törvényhozás egyik fáctorának intézkedése azon időben történt, midőn király és a nemzet között a teljes egyetértés neg volt. Rendkívüli akadályok jöttek közbe, melyek nem engedték, hogy a törvényhozás intézkedése szentesitett törvény jellegével birjon. Ezen rendkívüli akadályok immár megszűntek. De különben is a nemzet ezen intézkedésének utólagos jóváhagyása megtörtént először akkor, midőn ő felsége magát megkoronáztatta, és másodszor megtörtént, és még határozottabb alakban akkor, midőn ő felsége a koronázási ajándékot ezen czélra visszaajándékozta. Es ezen neme a jóváhagyásnak, tekintve a rendkívüli körülményeket, bizonynyal fölér a szentesítéssel, de legalább elegendő arra, hogy följogosítsa az igen t. miniszterelnök urat azon biztos reményre, miszerint, ha a törvényhozás egyik tényezője és a kormány részéről ezen javaslat majdan törvény alakjában kerülend ő felsége elé, azt bizonynyal szentesíteni fogja. Addig pedig, t. miniszterelnök ur! zörgetni fogunk hie et ubique: (Andrásy miniszterelnök közbeszál: Nem tesz semmit .') zörgetni fogunk a törvényhozás, a kormány ajtaján, zörgetni törvényhozói és hazafiúi kötelességünk egész erejével, mig a teljes elégtétel be nem következik. (Helyeslés bal felől.) Simonyi Ernő: T. ház! Követve Zsedényi és Szlávy urak intését, én nem a szívhez akarok szólni, hanem egyenesen és szorosan, tárgyilagosan az ügyhöz fogok szólani.
