Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-143

143. országos ülés márczius 12. 1870. 71 akadályt arra nézve, hogy a honvédek nyomorán segítve legyen, hogy a nemzet egyik leghőbb óhajtása teljesüljön, hogy a nemzet becsületszavát beváltsa. így állította fel a kérdést miniszter-elnök nr, ily világba helyezte ő a fejedelem állását a nemzettel szemben. Én azt hiszem, azon tan, mely szerint a fejedelem személyes helyzete, személyes érzelmei, törvényhozási ügyekben s általában országos ügyekben, szemben a nemzettel, az országgyűléssel, mint döntő okok állhassanak, — az alkotmányossággal ellenkezik. A fejedelem személye, legyen a fejedelem absolut, legyen alkotmányos; szent és sérthetetlen ; ez által a fejedelem felül emelkedik a közpolgárokon, minélfogva az ő tettei nem esnek azon beszámítás alá, mely alá esnek a közpolgárok tettei; más részről, habár a fejedelemnek meg van is személyes szabadsága mindazon dolgok elintézésére nézve, melyek a szorosan vett felségi jogok gyakorlatára vonatkoznak : törvényhozási dolgokban a fejedelem személyes akarata jobban van korlátozva, mint utolsó alattvalójáé. Ez igy van az absolut országokban, még inkább igy van az alkotmányos fejedelmeknél az alkotmányos országokban, hol tisztán ki van mondva az, hogy a fejedelem nem felelős tetteiért ; másrészt pedig épen az alkotmány alapelvénél fogva. vele szemben a nemzet mint önálló s legalább is egyenjogú fél áll. Ha ez igy van, t. ház, akkor én azt hiszem, törvényhozási dolgokban a fejedelemnek személyes érzelmeire, de még személyes akaratára sem lehet hivatkozni akkor, a midőn arról van szó, hogy a nemzetnek jogos kivánatai teljesíttessenek. 0 felsége akkor, mikor elfogadta az alkotmányosságot, szakított a múlttal, és ha tett is volna tán korábban olyasmit, ha nyilvánított volna is oly érzelmeket, melyek talán a honvédek országos segélyzésének útjában állhatnának : mégis akkor, midőn az alkotmányosság terére lépett, személyes szabadságát e tekintetben tökéletesen visszanyerte. E tekintetben tehát nem létezhetik azon politikai lehetetlenség, melyről a miniszterelnök ur szólott. De én azt hiszem — és tényekre hivatkozom, — hogy nem létezhetik ezen nehézség magában a fejedelem érzelmében sem, mert a ki oly indulatot mutatott e tárgyban a nemzet iránt, hogy a koronázási ajándékot a honvédek felsegélyezésére felajánlotta, sőt a ki még ennél is többet tett, a ki megengedte, hogy a volt császári tisztek, kik a forradalomban részt vettek, nyugdijokat megkaphassák, annak érzelmeiben én oly nehézséget, mely a honvédek felsegélyezésének útjában állana, egyátalában nem láthatok. Mi állhat tehát útjában annak, hogy a nemzet eme forró óhaja teljesüljön? Miniszterelnök ur legközelebb egy szót ejtett el, mi nézetem szerint a helyzetet legjobban megvilágítja. 0 t. i. azt mondotta, hogy ígéreteinek teljesítésében még a tulságig is kész menni. Ugy látszik, ez adja kezünkbe a kulcsot a helyzet megítélésére. Ugy látszik, a miniszterelnök nr, és talán még mások is, akkor, a mikor a kiegyenlités létrehozatott, tettek bizonyos Ígéreteket és most, a mikor látják, hogy az ígéretek teljesítése tarthatatlan, restellik bevallani azt, hogy akkor túlmentek a határon. A kérdés most már nézetem szerint csak az: vajon helyes-e, hogy a miniszterelnök ur, vagy bárki más is, ezen akkor elfoglalt személyes helyzethez makacsul ragaszkodjék? helyes-e az a loyalitás szempontjából, megegyez-e a loyalitással az. hogy a miniszterelnök ur ennek folytán a fejedelmet oly világlatba helyezi, hogy a fejedelemnek érzelmei képezik azon akadályt, mely nem engedi, hogy a honvédek nyomorán segítve legyen 1 — Én azt hiszem, hogy ez a loyalitással meg nem egyezik, de meg nem egyezik a magasabb politikai tekintetekkel sem, mert ezzel sokkal jobban megegyeznék az, hogyha megmondanák az illetők a fejedelemnek azt, hogy: a mig egy honvéd lesz az országban földönfutó, addig egy éles tövis lesz a nemzet szivében, mely folytonosan fogja éleszteni azon keserűséget, melyet a leélt szenvedések támasztottak. Én mellőztetni kérném azon módositványt, melyet az előttem szóló képviselőtársam beadott, miután azt épen a segélyezés czéljából is kielégítőnek nem tarthatom. Pártolom azon határozati javaslatot, melyet Ivánka és társai beadtak. (Helyeslés hal felől.) Szlávy József: T. ház! Nehéz, és némileg háládatlan feladat, ellenkező véleménynyel lépni fel oly szónokok után, kiknek benső meggyőződésök, a legnemesebb érzelem, a hazafiúi érdemek iránti kegyelet által sugallott, a költői nyelv virágaival ékített szónoklataikkal sikerült érett korú, komoly férfiak szemeiből könyeket csalni, minek a közelebb múlt napokban — magam is nem kevéssé meghatott — tanuja voltam. A kivívott győzelmek, az ügy szentsége, melyért az ellenség túlnyomó száma, mely ellen ezen győzelmek vívattak, a győzelmek után bekövetkezett megrendítő catastropha, a vérpad, a börtön, a számkivetés, a nyomor, melynek ezen győzelmek vívói áldozatul estek, a honvéd nevet oly dicsfénynyel vették körül, mely máig sem halványult el, és mely környezni fogja azt a késő utókorig. Ezen név megemlítésénél felbuzog vére mindenkinek, ki azt az 1848 — 49-iki harczokban viselte; ifjú vagy emberkori legszebb emlékei ezen névhez vannak kötve; ifjúkori legszebb reményei, legszebb ábrándjai a honvédséggel együtt