Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-142
58 HZ. országos illés márczius It. 1870. métlem, ha arról van szó, vajon nem szánom-e azon nyomorékokat? azt felelem rá, hogy igen; és ha arról van szó, akarok-e rajtok segíteni, ismét azt mondom, hogy igen, akarok és kell is rajtok segíteni. De ha azt kérdik : oly módon akarok-e segíteni, mint a bal oldal határozati javaslata indítványozza, azt mondom, hogy nem; mert azon mód, melyen a bal oldal akar segélyezni, a dolognak egészen más szint kölcsönözne, mint a mely megilleti. Nem akarok, de nem is szabad e kérdésből politikai tőkét csinálni. Nem olyan politikai tőkét értek, milyenről szólott Tisza Kálmán képviselőtársam, ki azt monda, hogy minden hibánk az ő politikai tőkéjévé válik; én részemről ezen csak örülök, ha az igy van, mert ugy tapasztalom, hogy ezen polilikai tőke annyira még sem szaporodhatott föl, — s igy nagyon sok hibát még sem követhettünk el,— minthogy azon e veres szókeket nem vásárolhatták meg, és azokon még mindig saját pártfeleinket látjuk. (Derültség.) Hanem népszerűségi politikai capitalist sem kell a honvédek nyomorából csinálni. Ez tökéletesen az emberiség dolga. Abba is beleegyezem részemről, hogy több tekintettel kell lennünk a honvédek nyomora iránt, mint más embereké iránt. Nem akarom mondani, hogy többel, mint a forradalom, — mert hiszen ugy szoktuk nevezni azt mi is, — egyéb martyrjai, megbénultjai és invalidusai iránt. Hanem azt hiszem, hogy ezen ügy magánutra tartozik. — Nem ellenzem azonban azon utolsó eszméjét Tisza Kálmán t. képviselőtársamnak, hogy a dolog országos formában történjék, nem ellenzem mondom; de e pillanatban nem volnék képes világos javaslatot előterjeszteni, s épen azért a dolgok jelen állásában Gajzágó Salomon képviselőtársam indítványát pártolom. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: T. ház! Bizonyosan nem vettem volna igénybe a tisztelt ház figyelmét ma másodszor, ha azok, a miket Debreezen város t. képviselője mondott, engem nem kényszerítenének arra, hogy ma válaszoljak. (Halljuk!) Mindenek előtt azt mondja a t. képviselő ur; óvjuk meg a nemzetet, — ezt még a minap mondta s ma illustrálta — azon szennyfolttól, hogy meg legyen írva, miszerint volt Magyarországon felelős magyar kormány, és volt Magyarországnak oly pártja, mely megengedte, hogy a nemzet által adott szó szentsége megsértessék. Ezen eszmét határozottan visszautasítom. (Helyeslés jobb felől. Nyugtalanság bal felől.) Ez igenis azon szótárba tartozik, melynek használatát mi el nem fogadjuk, vagy ha az folytattatnék, a magunk részéről is fogunk benne lapozgatni. (Nyugtalanság bal felől.) De nézzük magát a kérdést. T. ház! Ha valaki, én az adott ígéret beváltásában talán a tulságig hajlandó vagyok menni és azt mondom, ha a magyar törvényhozás Ígéretet tett, azt tartsuk meg. Hanem a magyar törvényhozás, nézetem szerint nem tett ígéretet. A törvényhozás fölfogásain szerint, két tényezőből áll: az egyik az országgyűlés, a másik a fejedelem. (Ugy van! jobb felől.) 1848-ban uraim! a két tényező nem együtt, hanem egymás ellen működött. Hozattak határozatok egy részről, és más részről, melyek, hála Istennek nem teljesültek, és ne adja Isten, hogy teljesüljenek valaha. (Élénk helyeslés jobb felől.) Mit mondanánk mi akkor, ha ma valaki a végrehajtó hatalom nevében azon rendeleteket és határozatokat hozná itt elő, melyek akkor a végrehajtó hatalom nevében keletkeztek és egész Európát bejárták, és azt mondaná: „íme én a végrehajtó hatalom szólalok föl, engem ezen 1848-iki hattrozat kötelez? mit mondanának az urak ? nem tudom, de mit mondanék ón, azt tudom : jönne e kívánság bárhonnan, visszautasítanám, jogosulatlannak mondanám. (Helyeslés jobb felöl.) Mert csak egy elv van, mely áll és ez az, hogy a törvényhozást csak az kötelezi fölfelé s lefelé egyaránt, amit mindkét tényező elfogadott. (Helyeslés jobb felől.) Ez a jogfolytonosság alapja, uraim! ezen állunk mi és ha 1867ben nem a magyar alkotmány adatott föl, hanem a magyar alkotmány állíttatott vissza, s ennek következtében Európának egyik tényleg fönálló hatalma lényegesen átváltozott, a mi európai érdek volt, és ezen lényeges átváltozást mindenki különbség nélkül elfogadta : ezt annak köszönhetjük, mert a jogfolytonosság alapján állottunk, és mert ezt nemcsak el lehetett, hanem el is kellett fogadnia mindenkinek. (Élénk helyeslés jobb felől.) E térről eltávozni nem szabad semmi irányban, és ha midőn e téren állunk, az hányatik szemünkre, az mondatik, ez „szégyenfolt", ugy azt akarorm hogy mellemen egész életemen át ily szégyenfoltot hordozzak. (Éljensés jobb felől.) Mondotta a képviselő ur még azt is, hogy én akkor, midőn 10,000 frtot bátor voltam fölajánlani a honvédek segélyezésére, köpeny alá bújtam. (Ellenmondás lal felől.) Mondottam akkor is, hogy egyéni fölfogásommal ellenkezik, sőt semmi sem kerül annyi önmegtagadásomba, mint tüntetéssel tenni azt, a mit minden ember tett eddig, és fog tenni, remény lem ezentúl is ; de miután, mint mondám, a kérdés azon térről, a hová azt az országgyűlés állította és a. hol azt a nemzet követte, más térre vitetett át, azt gondoltam, nem vétkezem, ha ismét visszaterelem azon térre; (Élénk helyeslés jobb felől) de
