Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-142

142. országos illés márczius 31. 1870. 87 zar jutalomban részesittettek, (Élénk helyeslés bd felől.) Ajánlom a határozati javaslatot a tisztelt ház figyelmébe s elfogadás végett. (Helyeslés bal felől.) Gajzágó Salamon: T. ház! (Halljuk!) Az 1867-ik év június 21-én a képviselőházban Tisza Kálmán képviselőnek a honvédek, azok özvegyeinek és árváinak érdekében tett indítványát meglehetős vita után fontos okokból el nem fogadtam. Az ügy Ivánka Imre és több képviselőnek beadott határozati javaslata következtében a képviselőháznak ma ismét — megengedem: nem többé oly átalánosságban — tanácskozási tárgyát képezi. Nincs szándékomban, t. ház, azon nézetet, melyet folyó év február hó 11-én a túlsó oldal egy igen t. képviselőjétől hallottam, hogy t. i. roszalás fejezhető ki oly ügyetlenség vagy vigyázatlanság fölött, mely által a képviselőháznak egy már a múlt évben történt megállapodásától eltérőleg a vitára alkalmat szolgáltatott indítvány ismét a ház elé hozatik; nincs szándékomban, ismétlem, ezen magában véve tagadhatlanul helyes nézetet a jelen határozati javaslatra alkalmazni; nincs szándékomban különösen azért, hogy annál inkább hangsúlyozhassam azon ugyanazon ülésben, ugyanazon képviselőtől hallott más nézetet, hogy t. i. vannak tárgyak, melyeket elintézni jogi szempontból is lehetne ugyan, de melyekre nézve a józan politika kívánja, hogy ez ne történjék. (Helyeslés jobb felől.) Mit kivan e határozati javaslat? 1870-re kivan póthitelre irányzott javaslatot arra, hogy az 1848—49-ik évi rokkant és keresetképtelen honvédeknek és azok özvegyeinek nyugdíjaztatása történjék; 187l-re kíván már törvényjavaslatot ugyanazon czélból. T. ház! Én nem keresem, ha sok-e vagy kevés azok száma, kik a beadott határozati javaslat következtében nyugdíjra igényt tarthatnának, valamint nem keresem: igazságos-e, — ha már, törvényhozási intézkedésekhez folyamodunk — a lehető kártalanítást csakis ily szűk keretre szoritani és az 1848 — 49-iki évek többi és sokkal számosabb nyomorultját elfelejteni; nem vizsgálom: megengedik-e pénzügyi viszonyaink, hogy az ezen határozati javaslat elfogadása által támasztandó igényeket kielégítsük? mert én részemről azon kifogást, hogy szorult anyagi helyzetünk a népnek ujabb megterheltetését absolute megtiltja, még azon esetre is, — (Zaj bal felől. Halljuk! jobb felől) mondám, én azon kifogást, hogy szorult pénzügyi helyzetünk a népnek ujabb megterheltetését absolute megtiltja, még azon esetre is,—ha ezen megterheltetés szükségét átlátjuk, magamtól mint hamisat elvetem. Nem tekintem az ügynek jogi oldalát sem: mert a törvényhozás fönsége jogossá teheti a jövőre nézve azt, mi a múltban nem volt az és ellenkezőleg; következőleg nem fürkészem, vajon kötelez-e minket az 1848-iki országgyűlésnek sokszor emiitett határozata vagy sem? Mert tudom, hogy az országgyűlési határozatok a fölmerülő szükségek kifejezései szoktak lenni, és tudom, a mit különben a túlsó oldalnak egy t. képviselőjétől is hallottam, de ha nem hallottam volna is, tagadhatlanul igaz, hogy egy bevégzett országgyűlésről a másikra kötelező erővel mi egyéb sem marad fön, mint a szentesitett törvény. (Helyeslés jobb felöl.) Ennek következtében én mindazon hivatkozást mely a nemzeti becsületre és mindazon szégyen vagy szenyfoltra történt, különben, megengedem, nagyon hatásos emlékeztetést, én részemről időnkivülinek és egészen fölöslegesnek találom: mert, ha elfogadjuk azon határozati javaslatot, még azon országgyűlési határozatoknak eleget nem tettünk. (Fölkiáltás a bal oldalon: Nem bizony!) Figyelmeztetem a házat az 1849-iki január hó 13-án tartott ülésre, a hol határozatilag kimondatott , hogy az állam részére történt bárminemű kiszolgáltatott érték törvényes kamattal együtt meg fog téríttetni, s ezen ígéret a nemzeti becsület védpaizsa alá helyeztetik. (Zaj bal felől Halljuk! jobb felől.) T. ház! előttem, e kérdéssel szemközt, egyedül irányadó azon politika, mely a mai Magyarországot létrehozta, mely a kibékülésnek minden irányban — föl és le, és itt len minden árnyalatra kiterjedő szigorú következéseit vonja maga után. Azon politika, melynek fontosságát Tisza Kálmán képviselő ur is elismerte, azon általam már idézett szavaival, hogy t. i. vannak tárgyak, melyeket elintézni a jog szempontiából is lehetne ugyan, de melyekre nézve a józan politika kívánja, hogy az ne történjék. Megengedi nekem Tisza Kálmán t. képviselő ur, hogy szavaira többször visszatérek. Ugyanő, ugyanazon ülésben mondta, szintoly szépen mint igazán, hogy mi, a nemzetiségekkel szemközt nem is követelünk előjogot, hanem követeljük, hogy senki se támadja meg azt, a mi arra, hogy az állam fönállhasson, szükséges. Igen, mi csakis ennyit, de ennyit elengedhetlenül követelünk. Ámde egy oly különböző nyelvű és legbecsesb érdekeire nézve ellentétes fölfogással biró népek hazájában, mint a mienk, az állami lét biztosítására, a mellett, hogy a szükséges, hogy az azt alkotó nemzetiségek érdekei, viszonyai, hagyományai a lehetőségig összesimittassanak, a mely nagy fontosságú czélnak eléréséhez, nem